A menny szellemének jelenléte – Zac Poonen

Manifesting the Spirit of Heaven by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

A Szent Szellem azért jött, hogy elhozza a menny atmoszféráját a szívünkbe. Az Ószövetség idején elegendő volt a törvény, hogy az emberek képesek legyenek az emberiség többi részéhez viszonyítva becsületesen élni. Most azonban többre van szükségünk az isteni törvényeknél. Szükséges, hogy isteni élet legyen bennünk, hogy vezérelje a cselekedeteinket. A menny azt jelenti, hogy Isten jelen van. Ahol Isten jelen van, ott van a menny. A mennyben áldott közösség van. Nincs másokon való uralkodás. Mindenki a többiek szolgája. A mennynek teljesen más a szelleme, mert ott Isten, az Atya van jelen. Ő nem uralkodik az embereken, hanem szeretettel pásztorolja őket és szolgál feléjük. Egy ilyen természet részesei vagyunk. Ígéretünk van koronákra a mennyben, ha most hűségesek vagyunk. Mit jelent ez? Azt, hogy uralkodni fogunk az embereken? Nem, egyáltalán nem. Azt jelenti, hogy mi, akik arra vágyunk, hogy a testvéreink felé szolgáljunk a földön, nem tudjuk azt tökéletesen véghezvinni különböző korlátok miatt. A mennyben azonban mindezek a korlátok megszűnnek, és képesek leszünk a tökéletes szolgálatra mások felé. Így a szívünk vágya be fog teljesedni.

A leghatalmasabb személy a mennyben Jézus maga lesz, és Ő lesz mindenkinek a legnagyobb szolgája. Az Ő szelleme örökre a szolgálat szelleme lesz. A gyülekezetet azért helyezte Isten el a földön, hogy egy kis ízelítő legyen a mennyből. Valami hasonló, mint amikor egy süteménykészítő egy kis kóstolót küld, és azt kéri, hogy kóstoljátok meg, hogy eldönthessétek, szeretnétek-e többet belőle. Isten is azért küldte el a földre a gyülekezetet, hogy megmutassa királyságának az előízét, hogy magához vonzzon másokat. Milyen ízelítőt kaphatnak mások belőlünk? Amikor Jézus a földön járt, az emberek meglátták és megízlelték a mennyei életnek egy kis darabját. Látták az Ő könyörületességét, a figyelmességét mások felé, a tisztaságát, az önzetlenségét és az alázatosságát. A menny is ilyen. Isten tele van szánalommal a bűnösök felé és azok felé, akik kudarcot vallottak az életükben.

Azok a legértékesebb testvérek a gyülekezetben, akik a menny atmoszféráját hozzák magukkal a gyülekezetbe, és akik képesek abban a gyülekezetben a közösséget építeni. Az ilyen személy nem szükségszerű, hogy elöljáró legyen. Mindegyikünk lehet ilyen értékes testvér. Gondolj egy testvérre a gyülekezetben, aki ha megjelenik az összejövetelen vagy a házadban olyan, mintha egy tiszta szellőként a menny keresztülfújna a helységen. Milyen értékes testvér az ilyen! Ha csak megáll melletted, vagy csak öt percre meglátogat, úgy érzed, hogy felüdültél. Úgy érzed, mintha a menny jönne be a házadba öt percre! Nem ad át igei üzenetet, sem kijelentést a Szentírásból, de a tisztaságot hozza magával. Nem rosszkedvű vagy mogorva, és senkire sem panaszkodik. Az ilyen testvér nem elsőként szólal meg a gyülekezeti összejövetelen. Talán tizenötödikként szólal meg és csak három percet beszél, de az három perc lesz a mennyből – érdemes várni rá és meghallgatni őt!

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: www.cfcindia.com

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: Keresztyénség, Szentség, Tanítások
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.