Vezetők, akik látják Jézus dicsőségét – Zac Poonen


Leaders Who see the Glory of Jesus by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

Igazi gyülekezetet, csak azok tudnak építeni, akik Jézushoz hasonlóan készek mindent feladni.

„Krisztus szerette a gyülekezetet és önmagát adta érte” (Efézus 5:25). Mindenkinek meg kell fizetnie ezt az árat, akik ma gyülekezetet akarnak építeni – a saját életének teljes odaszánása mindennap. Nincs könnyebb mód Krisztus testének építésére. Az emberi történelem kezdetétől ezt az alapelvet látjuk.

Káin egy olyan áldozatot vitt Istennek, amit Isten elutasított. Ábel azonban a „nyájának legjavát” adta, és Isten elfogadta azt (1 Mózes 4:3-5). Káin a vallásos keresztyéneket szimbolizálja, akik olyan áldozatokat hoznak Istennek, ami nekik nem kerül semmibe vagy nagyon kevés árat fizettek érte. Ábel ezzel szemben a szellemi hívőket szimbolizálja, akik olyan áldozatokat hoznak Istennek, amiért mindenüket odaadták.

Amikor Isten hívásának engedelmeskedve Ábrahám megáldozta Izsákot a Mórija hegyén, ez volt a legdrágább áldozat, amit valaki valaha is hozhatott. Ábel is az ő nyomdokaiban járt (1 Mózes 22).

Ezer évvel később Dávid áldozatot mutatott be ugyanazon a helyen, a Mórija-hegyen (Arauna szérűjénél), és teljes elkötelezettséggel ezt mondta: „Soha nem fogok felajánlani Istennek olyan áldozatot, ami semmibe sem kerül.” (2 Sámuel 24:24)

Isten megmutatta a drága áldozatokat, amit Ábrahám és Dávid feláldozott és azt mondta Salamonnak, hogy építse fel az Ő templomát pontosan azon a helyen, ahol ez a két ember bemutatta a becses áldozatát – az Arauna szérűjén a Mórija-hegyén (Lásd 2 Krónika 3:1).

Isten ezzel megmutatta, hogy az Ő háza csak olyan emberek által épülhet fel, akik rendelkeznek a teljes áldozatnak ezzel a szellemiségével. Csak az ilyen emberek fogják felépíteni Krisztus menyasszonyát – Jeruzsálemet (Jel. 21:2). Minden más keresztyén Babilont, a Nagy paráznát fogja építeni. (Jel. 17 -18).

A vallásos és a szellemi embereknek ez a két csoportja Káinnal és Ábellel kezdődött. Ez a két csoport volt később látható a hamis próféták és az igaz próféták esetében is Izrael történetében; később a farizeusokban és Jézusban; végül Babilonban és Jeruzsálemben fog beteljesedni (Jel. 17-18 és 21).

Sok hívő vágyik rá, hogy angyalokat láthasson és hogy Jézus megjelenjen neki, nekünk azonban arra kell vágynunk, hogy meglássuk Jézus életének dicsőségét – úgy, ahogyan a földön élt. Ez a követendő példa!

Pál a következőt mondta: „Nem lakik az én hústestemben semmi jó … Óh én milyen nyomorult ember vagyok!” (Róma 7:18, 24). Ez adott neki egy égő szenvedélyt, hogy teljesen megtisztítsa magát. A hústestünknek a romlottságáról való kijelentés az, amire nekünk is szükségünk van. Csak akkor fogunk vágyni rá, hogy „megtisztítsuk magunkat a hústest minden szennyétől” és vágyni „a tökéletes szentségre Isten félelmében  – és ez megőrzi a gyülekezetet a tisztaságban (2 Kor. 7:1).

A tiszta tanítások, amikben hiszünk, és amiket hirdetünk, könnyen erő nélküli kegyességi formát ölthetnek, ha csak a tanításokra gondolunk. Sokkal többre van szükségünk, mint csupán tanításokra. Azoknak kijelentéssé kell válniuk számunkra – a kijelentés biztosít egy növekedést számunkra az életünkben. Minél hűségesebbek vagyunk, hogy szembenézzünk és küzdjünk a kísértésekkel az életünk különböző területein, annál inkább megkapjuk a Szent Szellem kijelentését a belső életünk számos nem krisztusi területére, amelyektől meg kell tisztítanunk magunkat.

Folyamatos kijelentések nélkül lehetetlen felépíteni a gyülekezetet, Krisztus Testét. Az a szentség, amit a hústestünk romlottságáról való kijelentés nélkül érünk el, legjobb esetben olyan lehet, mint az ószövetségi szenteké – a Törvény külsődleges igazsága. Ezáltal lehetünk híresek a minket követő hívők szemében, de az nem lesz „tökéletes Isten szemében.”  (Jel. 3:1-2).

Ha nem ’látjuk’ Jézust, mint példaképünket a kísértés pillanataiban, akkor számítani kell rá, hogy a hitéletünk hanyatlani fog.

–          § –

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: http://www.cfcindia.com

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Christ in an uncompromised way. Pioneer, who tries to walk on the way of the minority, cleansed from traditions, making it clear for others to walk on, as well.
Kategória: Tanítások
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s