Jézus azért jött, hogy megmentse a legnagyobb bűnösöket – Zac Poonen

Jesus Came to Save the Worts of Sinners by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt 

Máté 1. fejezete Jézus származási vonalát írja le. A zsidók csak a férfiak nevét szokták említeni a származásnál, azonban itt négy női nevet is találunk, ami arra tanít minket, hogy fel kell emelni a nőket abból az alárendelt helyzetükből, ahová a zsidó és a pogány társadalmak taszították őket. Továbbá ennek a négy nőnek eléggé bűnös élete volt, ami arra tanít minket, Jézus azért jött, hogy megmentse a legnagyobb bűnösöket.

Az első nő, akit Máté megemlít Támár volt (Máté 1.3). Támár Júda menye volt, akitől Júdának született egy fia, Perez, aki Jézus anyjának, Máriának egyik őse volt. Jézus a mennyben volt, amikor ez a vérfertőzés történt (1 Mózes 38.12-29) és eldöntötte, hogy ez a bűnös származási vonal lesz az Ő földi származási vonala. Hány ember választana ilyen bűnös családi származási vonalat, vérfertőző kapcsolattal az életrajza első oldalán?

A második asszony, akit Máté megemlít Ráháb volt (Máté 1.5), aki egy jól ismert prostituált volt Jerikó „piros lámpás” negyedében (Józsué 2.1). Egy Salamon nevű zsidó férfi vette feleségül ezt a pogány nőt. Jézus látta ezt a házasságot is a mennyből – egy zsidónak és egy pogány prostituáltnak a házasságát – és eldöntötte, hogy ezen a származási vonalon jön el.

A harmadik nő Rúth volt (Máté 1.5). Rúth egy moabita nő volt. Az ősapja Moáb volt, aki Lótnak a lányával való házasságtörő kapcsolatából származott (1 Mózes 19.30-38). Jézus ezt a vérfertőzést is látta a mennyből. Rúth ebből a vérfertőző kapcsolatból származott és Jézus ezt a származási vonalat választotta.

A negyedik nő Betsabé volt, Uriás felesége (Máté 1.6). Ő volt az az asszony, akivel Dávid házasságtörést követett el, akit később feleségül is vett. Ismét egy olyan nőt látunk, akinek bűnös múltja volt. Bertsabé első három asszonnyal ellentétben nem Máriának, hanem Józsefnek az ősanyja volt. (A Lukács 3. fejezetében láthatjuk ezt, amikor József származási vonalát összehasonlítjuk a Máriáéval). József Dávid királyi vonaláról származott és Máté azt bizonyította ezzel a származással, hogy Jézus Izrael valódi, törvényes királya volt.

Miért választotta Jézus ilyen bűnös családok származási vonalát? Azért, mert ezzel bemutatja a bűnös emberi fajjal való azonosulását és kinyilvánítsa, hogy nem az igazakat, hanem a bűnösöket hívja megtérésre.

Ebből azt látjuk, hogy senkinek sem kell szégyellnie a családja származási vonalát. Indiában az emberek dicsekednek a családfájukkal. Amikor egy keresztyén ilyet tesz, az azt mutatja, hogy egyáltalán nem értette meg Krisztus szellemét. Amikor Józsefnek tudomására jutott Mária terhessége, még nem tudta, hogy a fogantatás Isten természetfeletti munkája volt. Az ige azt mondja Józsefről, hogy igaz ember volt. József azt gondolta, hogy Mária bűnt követett el, ennek ellenére „nem akarta gyalázatba keverni őt, hanem titokban el akarta bocsátani őt.” (Máté 1.19)

Ebből mindannyian megtanulhatunk valamit az igazságosságról. Az evangélium üzenete lényegében az, hogy egy gonosz emberből hogyan lehet igaz ember. Az első ember, akit az ige igaz embernek nevez az Újszövetségben az József volt. Az ő becsületességének említése azzal kapcsolatos, ahogyan el akarta fedezni egy másik ember bűnét nem megszégyenítve őt. Így viselkedik egy valóban igaz ember!

Amikor azt hallod, hogy valaki bűnt követett el, akkor mi az első reakciód? Ha igaz ember vagy, akkor el akarod fedezni azt. Ha becstelen vagy, akkor elmondod azt másoknak. Itt azt látjuk, hogy József, akiben nem volt Szent Szellem és nem az Újszövetség időszakában élt, sokkal becsületesebb volt sok millió hívőnél, akik azt állítják magukról, hogy újjászülettek. Az Ószövetség törvénye alatt lévő József eldöntötte, hogy elfedezi azt, amit bűnnek gondolt. Hála Istennek ő sosem vádolta ezzel Máriát. Képzelheted, hogy milyen bánatos volt és mennyire furdalta a lelkiismeret, amikor rájött az igazságra, hogy Mária 100%-ban tiszta és ártatlan volt! Ezek a dolgok a mi okulásunkra írattak meg.

Hogyan tudod semmissé tenni azokat a történeteket, amiket másokról terjesztettél, ha később rájössz, hogy nem is volt igaz? Mert valaki, akinek elmondtad az továbbadta esetleg tíz másik embernek, akik még továbbadták azt másoknak. Ezért ez egy figyelmeztetés és egy példa számunkra az Újszövetség legelső fejezetében: fedezzük el mások bűnét. Tanuljunk József példájából. A szeretet minden bűnt elfedez.

A Máté 1.21-ben az Újszövetség első ígéretéről olvashatunk: “Jézus megmenti a népét a bűneiből”. A „Jézus” névnek ez a jelentése. Ez az ígéret nem csak arra vonatkozik, hogy Jézus megbocsátja a bűneinket, hanem arra is, hogy meg akar menteni a bűneinkből. A bűnbocsánat csupán a múltbeli bűneink büntethetőségének az érvénytelenítése. Meg kell, hogy legyél mentve a harag, a szem kívánsága, a kapzsiság, a keserűség, a féltékenység stb. bűnéből. Ez azt jelenti, hogy megment bennünket a bűn szolgaságától.

A második ígéretet az Újszövetségben a Máté 3.11-ben találjuk: „Ő Szent Szellemmel és tűzzel keresztel.”

Ez az első két ígéret az Újszövetségben található és ezekben van az evangélium üzenete összefoglalva. Ezt a két ígéretet kell megtapasztalnunk. Meg kell, hogy legyünk mentve a bűneikből és meg kell, hogy keresztelkedjünk Szent Szellemmel és tűzzel.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: www.cfcindia.com

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com 

Kategória: Bizonyságok, evangélium, gyülekezet, Keresztyénség, Szentség, Tanítások | Címke: , ,

Igei üzenetek hallgatása – Watchman Nee

Ámen.

Hitünk célja

Ne azért hallgassunk meg egy igeszolgálatot, hogy az értelmünket pallérozzuk, hanem hogy az élettel tápláltassunk általa. Vannak, akik nagyon mély értelmű, intellektuálisan meggyőző beszédet tudnak tartani, és mégsincs ezeknek semmilyen szellemi hatásuk. Nem kellene rajonganunk az ilyen üzenetekért. Ehelyett olyan igeszolgálatokra van szükségünk, melyeknek révén bensőleg érinthetjük a szellemi valóságot; melyeknek révén Krisztust érinthetjük meg a szavak mögött. Az ilyen szavak életet és erőt közvetítenek, és szellemi változást és szellemi növekedést idéznek elő bennünk.
(Watchman Nee)

Listening to a message is not for the purpose of satisfying the intellect but for the purpose of receiving the supply of life. Some people can give very thoughtful, clever, and persuasive messages. Yet they produce no spiritual result. We should not admire this kind of message. The kind of messages that we need are those that enable us to touch something spiritual in an inward way; they must be messages that allow us…

View original post 45 további szó

Kategória: gyülekezetépítés

Előbb félre kell tolatnia az útból – Abonyi Sándor

PDF formátumban letölthető itt – MP3 formátumban itt

Ha valaki figyeli a napi politikai eseményeket és a világban zajló folyamatokat, amelyek az USA-ban és Nyugat Európában zajlanak a migránsáradat és a terrorizmus körül, akkor elég zavarosnak tűnhet a kép. Emberileg érthetetlen több ország kormányának önpusztító tevékenysége és az emberek viszonylag könnyű beletörődése a mindennapi életüket és szokásaikat alapvetően megváltoztató körülményekbe. Vannak, akik elmenekülnek ez elől más országokba, de a többség marad és próbál együtt élni azokkal az eseményekkel, amik már nemcsak körülöttük zajlanak, hanem megváltoztatják az ő életüket is.

Nem a napi politikában és gazdaságban való eligazodás a célunk, amit a különböző – többnyire valamilyen hatalmi – érdekeket képviselő médiák igyekeznek elhitetni az emberekkel, hanem keresztyénként válaszokat keresni arra, hogy mi is történik most a Biblia fényében valójában.

Ha szellemi módon – a Biblia fényében – nézzük a szemünk előtt zajló eseményeket és a lényegi változásokra koncentrálunk, akkor mindenki számára egyre nyilvánvalóbb, hogy az egyes országok választási kampányában súlyponti kérdéssé válik a migrációhoz való viszonyulás kérdése, ami több országban átrendezi a politikai pártok palettáit.  Egyre jobban nyilvánvalóvá válik, hogy a korábbi klasszikusnak nevezhető pártok is elvesztik önazonosságukat és egyre inkább „két párt” marad csupán, amelyek élesen szemben állnak egymással:

  • az egyikpárt” a pénzügyi érdekeket képviselő – a mammon uralma által befolyásolt  – csoport, akit az antikrisztusi szellem támogat és a globális hatalom megszerzésére tör, ami az Antikrisztusnak készíti elő az utat,
  • a másik „párt” azoknak a nemzeteknek a csoportja, akik fontosnak tartják a keresztyén gyökereiket és meg szeretnék őrizni az ezzel kapcsolatos alapvető értékeiket: hit Istenben, keresztyén értelemben vett házasság és család, valamint a nemzet fontossága.

Ha valaki nyitott szemmel néz szét ma a világban, akkor nem kell nagy szellemi éleslátás ahhoz, hogy mindezeket felfedezze. A kérdés azonban az, hogy mi is valójában ez a szemünk előtt zajló folyamat és hol a helye ennek a jelenségnek Isten üdvtervében. A keresztyének – menyasszony természetükből adódóan – érthető módon várják vissza a szeretett vőlegényüket és ezért sokan figyelik a „jeleket” és próbálják kitalálni, mikor is jön már vissza az Úr és menti ki őket ebből a lehetetlen helyzetből és tesz rendet ebben a nagy zűrzavarban. Többféle igei látás is létezik az Úr visszajövetelét megelőző eseményeket „jeleket” illetően és sok hívőt meg is háborítanak ezekkel a hamis tanítók elhitetve sok választottat is.

Ez nem új dolog – már az első hívők életében is téma volt ez – ezért a Szentírás nyomatékosan felhívja a figyelmet, hogy a hívők legyenek éberek a sok hamis próféta és tanító megtévesztésével szemben.

Pálnak is fel kellett lépni a maga idejében az ilyen – hívőket megháborító – tanítások ellen, amiről a thesszalonikabelieknek címzett levelében írt. Ebben az események egymás utáni sorrendjét, egy „menetrendet” látunk leírva Isten üdvtervében. Ez az igeszakasz magyarázatul szolgál nekünk is, és érthetővé teszi a ma zajló események értelmezését és elhelyezését az isteni menetrendben. Ha eszünkbe véssük Pál szavait, akkor felvértezhetjük magunkat a megtévesztések ellen és Isten békességet ad nekünk a körülöttünk zajló eseményekben. Nézzük meg mire is figyelmeztet bennünket Pál:

„Kérünk pedig titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére és a mi ő hozzá leendő egybegyűlésünkre nézve, hogy ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg, se lélek által, se beszéd által, se nékünk tulajdonított levél által, mintha itt volna már a Krisztusnak ama napja. Ne csaljon meg titeket senki semmiképpen. Mert nem jön az el (Jézus) addig, amíg be nem következik előbb a szakadás, és meg nem jelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia, aki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, ami Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be, mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát. Nem emlékeztek-e, hogy megmondtam néktek ezeket, amikor még ti nálatok voltam? És most tudjátok, mi tartja vissza, amiért csak a maga idejében fog az megjelenni. Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne: csakhogy annak, aki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia. És akkor fog megjelenni a törvénytaposó (Antikrisztus), akit megemészt az Úr az ő szájának leheletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével; akinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, és a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre.”   (2 Thesszalonika 2.1-10)

Ebből az igeszakaszból a lényeget kiemelve a következőket látjuk:

  • Pál figyelmeztetése a hívők felé ma is aktuális, nevezetesen, hogy ne hagyjuk magunkat megháborítani az Úr visszajövetelének idejével kapcsolatban,
  • Jézus visszajövetele ugyanis nem fog megtörténni addig, amíg bizonyos események előtte meg nem történnek! Melyek ezek az események?
  • félre kell tolatni az útból annak, ami az Antikrisztus megjelenését akadályozza,
  • keresztyénüldözések hatására létrejön a szakadás (igaz keresztyének és vallásos hívők szétválasztódása),
  • megvalósul a teljes törvénytiprás (a bűn teljességre jut: minden keresztyén érték semmibe vétele, mint azt Lót és Noé napjaiban látjuk),
  • ekkor jelenik meg Jézust megelőzően az Antikrisztus,
  • és a korszak végén jelenik csak meg Jézus (aki a „kezdet” és a „vég”) lezárva ezzel az Újszövetség üdvtörténeti korszakát.

Ha ezt az isteni menetrendet nézzük, akkor most adódik a kérdés, hogy hol is tartunk jelenleg?

  • A hamis próféták és a hamis tanítók aktívan működnek és igyekeznek megháborítani a hívőket, hogy Jézus bármelyik pillanatban visszajöhet.
  • A nemzetközi statisztikák szerint a föld keleti részén, ahol az iszlámvallás az uralkodó, már ma is nagy keresztyénüldözések vannak, és ma a legüldözöttebb vallás a keresztyénség a világon.
  • A keresztyén gyökerekkel rendelkező nyugati világ korábban az üldözést nem tapasztalta meg, de az Antikrisztus útkészítőinek – az utóbbi időben nagyon felgyorsult – tevékenysége előrevetíti ezt.
  • Ami mostanában történik a nyugati világban, az a keresztyén értékek semmibe vétele, „félretolatása az útból”, mert az Antikrisztus útjában áll.

Ami a korábban keresztyén gyökerű nyugati világban – ma már olyan nyilvánvaló módon – történik az nem más, mint a keresztyénség „félretolatása az útból”. Itt jön be a képbe és válik érthetővé, hogy a Sátán tervében mi a szerepe az egész muszlim inváziónak a „keresztyén gyökerű” nyugati világban.

Két főszereplője van a keresztyénséget félretoló erőknek:

  • az egyik a globális hatalomra törő pénzügyi elit (akiknek istene a mammon), akik készítik az Antikrisztus fellépéséhez az utat,
  • a másik a közel-keleti és észak-afrikai országok arab nemzetiségű muszlim vallású tömegei, akiknek beáramlását „szervezett módon” irányítja és támogatja az előző csoport.

Mindkét csoportnak közös az ellensége és ezért az érdekük is közös: a keresztyén értékek lerombolása, a keresztyének kiirtása. Ebben az „antikrisztusi érdekszövetségben” a szervező, az irányító és a támogató a globális pénzhatalom, a „piszkos munka” elvégzője pedig (a „dózer”, ami az akadályt „eltolja az útból”), az a keresztyénséget származásuknál fogva gyűlölő arabok (Izmael gyermekei), akik számára az erőszakos iszlám nagyszerű ideológia céljaik végrehajtásához.

Ez az oka annak, hogy a liberális kormányok és pénzemberek inkább a muszlim migránsok érdekeit védik és támogatják mindenben, a keresztyén gyökerű „őslakosokkal” szemben.

Ami ma a világpolitikai színtéren zajlik az egy „szellemi harc”, ami nem eredményezhet megegyezéses megoldást, ezért a törvények alapján való tárgyalás hatástalannak bizonyul, mert már látható módon jelen van a „törvénytiprás” szelleme.

Nekünk, akik várjuk Jézus visszajövetelét tudnunk kell, hogy nem jön addig vissza, míg mindezek meg nem lesznek. Nem szabad, hogy bárki megtévesszen ebben bennünket.

Mi az, amit meg tudunk tenni ilyen körülmények között?

Mindenkor legyünk készen és ne hagyjuk megtéveszteni magunkat! Imádkozzunk! Ha méltónak találtatunk arra, hogy Krisztushoz hasonlóan mi is üldözést szenvedjünk, akkor tartsunk ki mindvégig és ne tagadjuk meg az Ő nevét. Ragaszkodjunk az igazsághoz, hogy üdvösséget nyerhessünk. Munkálkodjunk az ő szőlőjében, hogy amikor visszajön, munkában találjon bennünket. Ne legyünk balga szüzek, akiknek kevés az olajuk és nem állnak készen az Úr fogadására és ezért a cselekedeteik sem világítanak Isten dicsőségére. 

Bátorítson bennünket az, hogy a maga idejében vissza fog jönni Jézus és a „szája leheletével és a megjelenésével el fogja pusztítani az Antikrisztust” és mindazokat, akik nem fogadták be az igazság szeretetét.

Az Úr akarata az, hogy mi ne a meghátrálás, hanem a hit gyermekei legyünk és lássuk a láthatatlant minden zavaró körülmény ellenére a nagy nyomorúság idején is, ami az egész világra eljön. Az életünkkel és beszédünkkel legyünk tanúbizonyságok azok felé, akik csak a nyomorúság idején fogják majd meghallani az Úr hívását.

Mindezzel együtt milyen reménységünk lehet a jövőt illetően? Péter apostol így ír erről:

Tudván először azt, hogy az utolsó időben csúfolkodók támadnak, akik saját kívánságaik szerint járnak, és ezt mondják: Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert amióta az atyák elhunytak, minden azonképpen marad a teremtés kezdetétől fogva. Mert készakarva nem tudják azt, hogy egek régtől fogva voltak, és föld, mely vízből és víz által állott elő az Isten szavára; amelyek által az akkori világ vízzel elboríttatván elveszett. A mostani egek pedig és a föld, ugyanazon szó által megkíméltettek, tűznek tartatván fenn, az ítéletnek és az istentelen emberek romlásának napjára. Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap. Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson. Az Úr napja pedig úgy jön majd el, mint éjjeli tolvaj, amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek. Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben, akik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét, amelyért az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik.”    (2 Péter 3.3-13)

Legyen meg az Úr akarta mindenben

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlapcímének megadásával: https:/keskenyut.wordpress.com

Kategória: Keresztyénség, próféciák, Szellemi harc, Tanítások, utolsó idők | Címke: , , , ,

A következő négyféle prédikátortól óvakodjatok – Zac Poonen

Beware Of These Four types of Preachers by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

A Jób könyve – a Szentírás legkorábbi ihletett könyve – kb. 500 évvel azelőtt született, hogy Mózes megírta a Teremtés könyvét. A Jób könyvében látjuk először azokat a hamis tanításokat, amelyek annyira elterjedtek a mai keresztyének között: nevezetesen, hogy az „egészség” és a „gazdagság” Isten áldásának a bizonyítékai.

Eljött Jóbhoz három barátja Elifáz, Bildad és Cofar és a következőt mondták neki: az egészségének és a vagyonának az elvesztése azt bizonyítja, hogy elveszítette Isten áldását az életében. Az üzenetük valójában az volt, hogy Isten áldásának a jele mindig az egészség és a gazdagság.

Jób azonban minden „vagyonának” elvesztését és az „egészségének” megromlását követően is még mindig tökéletesen Isten akaratában volt (mint ahogyan azt a Jakab 5.11-ben látjuk). Ezzel szemben az a három prédikátor, aki az „egészséget” és a „bővölködést” hirdette neki, egyáltalán nem Isten akaratában volt. Az, ahogy Jóbot vádolták azt bizonyította, hogy valójában a Sátánnal, a vádlóval voltak közösségben (Jelenések 12.10).

Isten mind a három prédikátort megdorgálta. A következőt mondta nekik:

A haragom felgerjedt ellened és két barátod ellen, mert nem szóltatok felőlem igazán, mint az én szolgám, Jób.”  (Jób 42.7).

Isten megmondta nekik, hogy az „egészségről” és a „gazdagságról” szóló tanításuk, mint Isten áldásának bizonyítéka, teljesen téves volt. Isten ugyanígy haragszik a mai „gyógyulás” és „bővölködés” evangéliumát hirdető prédikátorokra is, mert az üzenetük teljesen hamis.

Néhány dolog, amit a Jób könyvének három prédikátora mondott nyilvánvalóvá teszi az igazságot. Ők azonban távol álltak az igazságtól, mert a gyógyulást és a bővölködést hirdették, mint Isten áldásának bizonyítékát.

Később egy további prédikátor – Elihu – csatlakozott ehhez a három prédikátorhoz.

Ez a négy prédikátor a mai keresztyénség négyféle prédikátor típusát példázza.

Az első prédikátor – Elifáz – egy olyan ember volt, aki nagy jelentőséget tulajdonított a látomásoknak és az angyaloknak. Ma is vannak prédikátorok, akik mindig az angyalokról és a látomásaikról beszélnek, hogy így próbáljanak meg „tekintélyt” adni a szavuknak. Elifáz a következőt mondta Jóbnak:

Szó lopódzott hozzám, s valami nesz üti meg a fülemet. Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket félelem szállt rám, és rettegés, s megreszkettette minden csontomat. Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódott. Megállt, de ábrázatját nem ismertem fel, egy alak volt a szemeim előtt, mély csend, és ezt hallottam: “Vajon a halandó igaz-e Isten előtt: az ő teremtője előtt tiszta-e az ember?”  (Jób 4.12-17)

Nem a Szent Szellem volt az, aki Elifázhoz szólt, hanem a Sátán volt az, aki a világosság angyalaként jött és “szellemi nyelven” szólt hozzá (2 Korinthus 11.14). A Szent Szellem ugyanis sosem rettent meg senkit. Ezért ne hagyd magad megtéveszteni az olyan prédikátorok által, akik az általuk kapott látomásokról és álmokról beszélnek.

A látomások és az álmok három forrásból jöhetnek.

Először: a Szent Szellem ad látomásokat és álmokat, de azok mindig összhangban vannak Isten igéjével. (Ap.csel. 2.17). Akik azonban igazi látomást kapnak, vonakodnak beszélni arról. Pál egyike volt azoknak, aki elragadtatott a harmadik égig, de 14 éven keresztül sosem beszélt arról, és akkor is csak egy gyülekezetnek említette meg azt, hogy az apostoli írását Szentírásként kezeljék. (2 Korinthus 12.1-4). Pál azt mondta: nem volt szabad kibeszélnie azt, amit a mennyben hallott. Ez egy olyan hívő ismertetőjegye, aki egy igazi mennyei látást kapott.

Másodszor: néhány látomás sátáni forrásból jön. Akinek nincs reménye arra, hogy igazi látomásokat kapjon, de tiszteletet szeretne kivívni magának az emberek előtt a látomásokról való beszéd által, ezzel megnyitja magát a Sátánnak, aki a világosság angyalaként jön és sok látomást ad, hogy megtévessze őt, és rajta keresztül másokat. (2 Korinthus 11.13-15).

Harmadszor: a legtöbb látomás forrása az emberi képzelő erő. Különbözők vagyunk és néhány ember nagyobb képzelő erővel rendelkezik, mint a többiek. Az ilyen embereknek, hogy látást kapjanak, csak le kell csukni a szemüket néhány pillanatra és elkezdenek képzelődni. Azonnal elkezdenek „látni” és „hallani” dolgokat az elméjükben. Ők lehetnek nagyon őszinte emberek, de a látomásaik megtévesztik őket. Az ilyen emberek éjszaka mindig álmot kaphatnak az elméjükbe! A beszédünknek Isten írott igéje ad tekintélyt és nem különböző személyes kijelentések, látomások vagy álmok, amiről azt képzeljük, hogy Istentől vannak.

A második prédikátor – Bildád – az atyai hagyományok követésében hitt, ezért a következőt mondta:

Kérdezd meg csak az azelőtti nemzedéket, és készülj csak fel az ő atyáikról való tudakozódásra! Mert mi csak tegnapiak vagyunk és semmit nem tudunk, mert a mi napjaink csak árnyék e földön. Nem tanítanak-e meg azok téged? Nem mondják-e meg néked, és nem beszélik-e meg szívük szerint néked?!”   (Jób 8.8-10).

Bildád jelképezi a keresztyénségben megtalálható prédikátorok másik tipikus csoportját. Az embereknek ez a csoportja fél minden olyan dologtól, ami megzavarná azt a hagyományt, amit az elődeik évszázadok alatt alakítottak ki a „gyülekezetükben” – legyen az jó, vagy rossz. Ők nem akarnak látomásokat vagy álmokat – és nem akarnak semmilyen változást. Nem akarják, hogy az állóvíz felkavarodjon. Nem akarják azt sem, hogy a „hajó” iránya megváltozzon – még akkor sem, ha az rossz irányba megy! Bildád egy szelíd ember volt, de mégis vádolta Jóbot. Sok embernek van olyan képessége, hogy szelíden mondjon igazán bántó dolgokat! A beszédük nyájas, de a kígyó fullánkja van benne. Férjek és feleségek néha tudnak olyan szelíd szavakat mondani egymásnak, amik sértőbbek, mint a hangos és haragos szavak.

A harmadik prédikátor – Cófár – abban hitt, hogy mindent haragosan meg kell kritizálni. Ő mérte a legkeményebb ütést Jóbra. Jóbot “egy bőbeszédű bolondnak” hívta (Jób 11.2; 12). Cófár a mintája az “önjelölt prófétáknak”, akik azt képzelik, hogy ők a modernkori Illések és Keresztelő Jánosok. Mindennel szemben kritikusak, amit látnak és folyamatosan vagdalkoznak. Jézus is kritizálta a farizeusokat, de az felkent és nem pedig testies kritizálás volt. Jézus a farizeusokat “viperáknak” hívta és Pál egy embert az „igazság ellenségének” hívott, de Isten bizonyságot tett a beszédükről. Akit nem kent fel Isten arra, hogy ilyeneket mondjon, Isten azt nem fogja támogatni. Cófár “egy önjelölt bíró” volt (Jakab 3.1), aki nyers, kemény szavakat használt, amikor Jóbot kritizálta. Megpróbálta úgy beállítani magát, mint aki radikálisan elkötelezte magát az igazság mellett, de nem volt felkenetés a beszédén.

A negyedik prédikátor – Elihu – egy buzgó fiatalember volt, aki még nem tapasztalta meg a bánatot és a szenvedést. Fiatal volt és rengeteg üzenete volt, de nem volt tapasztalata (Jób 32.6; 18). Ő jobb volt, mint a másik három prédikátor. Isten nem haragudott rá, mint a másik három prédikátorra, mert Elihu szelleme nem volt gonosz. Elihu azokat a prédikátorokat példázza, akik csodálatos igazságokat tanítanak, de maguk sosem mentek át nagyobb szenvedéseken és próbákon. Ők olyan istenfélő emberek, akik szívesen adnak tanácsot másoknak, jóllehet maguknak nincs azokban tapasztalatuk.

Pál szolgálatának forrása a szenvedés volt. Ő a következőt mondta:

“Sok nyomorúságon, próbán és rettenetes gyötrelmeken mentem keresztül és azt a kitartást és erőt tudom most átadni nektek, amit Isten adott nekem azokban az időkben” (2 Korinthus 1.4-8).

Pál szolgálata teljesen más volt, mert az a megtapasztalásból származott. Minden szolgálatunk esetében így kellene lennie.

Mind a négy prédikátor a „gyógyulás” és a „bővölködés” prédikátora volt – csak Elihu kevésbé, mint a többiek, de Jóbot egyikük sem tévesztette meg, jóllehet nem volt Bibliája. Ma a hívők sokaságának van Bibliája, mégis megtévesztik őket a „gyógyítás és bővölködés modern prédikátorai”!

Akinek van füle hallja meg.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: www.cfcindia.com  

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Kategória: evangélium, evangelizálás, Gyógyulás-szabadulás, gyülekezet, Keresztyénség, Tanítások | Címke: , , ,

Isten nem terhel erőn felül bennünket – Abonyi Sándor

PDF formátumban letölthető ittMP3 formátumban itt

Hallani időnként olyan hívőktől, akik közösség nélkül élik meg a hívő életüket, hogy nagyon nehéz terheket hordoznak. Ők közösséget keresnek abban a reményben, hogy könnyebb lesz nekik. Vannak azonban olyanok is, akik közösségben vannak ugyan, de mégis elhordozhatatlan terheket hordoznak és ők is keresik a megoldást. Sokan ott is hagyják az olyan közösséget, ami számukra csak felesleges terhet jelent, és ilyenkor jön a kérdés, hogy hová menjenek.

Látjuk ugyanakkor azt is, hogy Istennek egyértelmű ígérete az, hogy

  • Ő nem terhel erőnkön felül,
  • az Ő igája gyönyörűséges és az Ő terhe könnyű.

Nézzük most meg, hogy mit is mondanak erről a következő igék:

„Hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.” (1 Korinthus 10.13)

Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én nyugalmat adok nektek. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.”       (Máté 11.28-30) 

Kérdezhetnénk, hogy akkor hol is van az igazság, vagy mi lehet a megoldás, amikor a hívők elviselhetetlen terheket hordoznak akár a gyülekezetben, akár azon kívül?

Az első ige Isten hűségét emeli ki, ami azt jelenti, hogy ez az állítás bizony igaz, mert Isten nem hazug.

A másik igéből látjuk, hogy Jézus azt ígéri, ha hozzá megyünk és felvesszük az Ő igáját, akkor könnyű lesz a teher és gyönyörűséges az iga.

Egy közösségnek az lenne a szerepe, hogy csökkentse a terheket, viszont a közösség is megterhelheti a hívőket, ha nem az ige szerint működik. Erről beszélnek a következő igék:

„Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.”   (Gal. 6.2)

„Mert ők (farizeusok és írástudók) nehéz és elhordozhatatlan terheket kötöznek egybe, és az emberek vállaira vetik; de ők az ujjukkal sem akarják azokat illetni.”  (Máté 23.4)

„Én sem szólhattam néktek, atyámfiai, mint szellemiekhez, hanem mint testieknek, mint a Krisztusban kisdedeknek. Tejnek italával tápláltalak titeket és nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna meg, sőt még most sem bírjátok meg” (1Korinthus 3.1-2)

Ha egy közösségben a testvérek és a vezetők valóban segítenek a terhek elhordozásában, akkor betöltik a feladatukat. Ha azonban a testvérek nem hordozzák egymás terhét és az elöljárók a „farizeus” viselkedésükkel, vagy a nem megfelelő táplálékkal meg is tetézik a hívők terheit, akkor elhordozhatatlan terheket raknak a hívőkre.

Az újszövetségi gyülekezeteknek is megvannak egyrészt a maguk „farizeusai és írástudói”, akik csak prédikálnak, de maguk sem az szerint élnek. Másrészt nincs szellemi vezetésük arra, hogy mikor milyen táplálékkal táplálják a nyájat és ezért előfordulhat, hogy többet várnak tőlük, mint amire képesek lennének. Ez fordítva is igaz, mert ha a hívők mindig csak „tejet” kapnak, akkor egyrészt sokan nem fognak eljutni az érettségre, másrészt viszont az érettebb hívők szellemileg kiszáradnak és érettebb hívőknek való táplálék után néznek, ahol találnak.

Ha rossz a testvéri közösség egy gyülekezetben („csak egymás hátát látják”) és vannak „farizeusi” elöljárók is, akkor ezek a terhek valóban elhordozhatatlanná válnak. El kell tehát oszlatni azt a tévképzetet, hogy minden gyülekezeti közösség segítőleg hat a hívőkre. Nem, sőt vannak, amelyek egyenesen megnehezítik az igaz hívők életét. A Jelenések 2-3. fejezetében van egy prófécia a gyülekezetekről, amiből azt látjuk, hogy Jézus a hét közül öt gyülekezetet megtérésre szólít fel. Egy gyülekezet esetében Jézus már nincs is jelen a gyülekezetben. Ezen túl beszél olyanokról is, akiket egyenesen a „Sátán zsinagógájának nevez.”

Hogyan csökkenthetné Jézus a terheket olyan gyülekezetben, ahol Ő már nincs is jelen?

Az ilyen közösségeket feltétlenül el kell kerülni, mert csak kárára vannak a hívőknek. Vannak azonban olyan közösségek is, amik valóban építőek. A Jelenések könyvében lévő hét gyülekezetből azonban csak egy ilyen gyülekezet van, a filadelfiai. Fontos megjegyezni, hogy aki ilyen építő gyülekezetet keres annak meghatározott jellemzői vannak. Az ilyen gyülekezetnek a jellemzői a Jelenések 3.7-8 szerint a következők:

  • a szentség fontossága,
  • a tiszta igazság hirdetése,
  • látszólag kevés ereje van,
  • viszont megtartja Jézus parancsolatait,
  • és nem tagadja meg Jézus nevét.

Aki közösség nélkül él és ilyen gyülekezetet talál, bátran csatlakozhat hozzájuk. Ha viszont nem talál ilyet, akkor jobb egy hívő házasság, vagy hívő családi közösség, ahol „ketten vagy hárman” már meg tudják élni a közösséget, ahol Jézus az ígérete szerint ott lesz velük, és ez a legfontosabb.

Vannak, akik teljesen magányosan élik meg hitüket, azonban ők is tudnak Jézushoz menni, mert Jézus az, aki le tudja venni a terheinket. Jézus magához hív bennünket: jöjjetek énhozzám – mondja. Ő nem egy gyülekezethez hív! A gyülekezet azonban mindenképpen segíthet, ha valóban ott van Jézus!

Ha egy kezdő hívő közösség nélkül éli meg a hitét, akkor a tapasztalatlanságából adódóan maga is tud olyan többletterheket rakni a saját vállára, amit valóban nehezen tud elhordozni. Ezek olyan terhek, amiket Jézus nem akar, hogy hordozzunk, mert azok nem tőle vannak, hanem mi magunk okoztuk magunknak. Ha Jézushoz megyünk és „felvesszük az Ő igáját”, azaz az Ő akaratában, a Szent Szellem által vezetve, vele együtt éljük a hívő életünket, akkor az iga gyönyörűséges lesz és a teher könnyű. Ezt Jézus ígérte meg! Az ilyen magányos hívők jó, ha keresik a kapcsolatot érettebb hívőkkel, akik tudják tanácsolni őket.

Jézus látja mindenkinek a helyzetét, akár magányosan, akár közösségben éli meg a hívő életét és így garantálja, hogy ha hozzá megyünk és az Ő igáját hordozzuk, akkor az iga gyönyörűséges és a teher könnyű lesz. Ő mindenkit hív: hozzá menjünk, ha meg vagyunk fáradva, vagy meg vagyunk terhelve és az Ő igáját vegyük fel a miénk helyett vagy a helyett, amit mások raknak ránk és akkor a teher könnyű lesz.

Felmerülhet a kérdés, hogy mi az a teher, ami már elhordozhatatlan? Ki állapítja ezt meg? Mi vagy az Úr? A mai kényelemhez szokott, mostoha körülményektől elszokott hívő életünkben könnyen rámondjuk, hogy ez a teher emberileg már elhordozhatatlan, de valóban így van ez?

Volt, hogy magam is panaszkodtam az Úrnak, amikor még gyülekezeti közösségben voltam: „Uram, ezt a terhet már nem tudom elhordozni.” Meglepetésemre az Úr a következőt mondta: „sokkal erősebb vagy, mint te azt gondolnád”. Ez egy olyan helyzetben volt, amikor úgy éreztem, hogy emberileg már nem bírom elviselni a terheket. Az Úr kijelentéséből megértettem, hogy Ő másként lát minket, mint mi saját magunkat! Nagyon bátorító volt, hogy az Úr erősebbnek lát engem, mint én saját magamat, ezért azonnal új erőt kaptam a terhek hordozására és mentem tovább az Úrnak való panaszkodás helyett. Ő látja a mi helyzetünket és megígérte, hogy nem fog erőn felül terhelni. Akkor is így van ez, ha mi emberileg már elhordozhatatlannak tartjuk a terhet. Az Úrral együtt – egy igában – Ő húzza a sokkal nagyobb terhet, ezért nem fog túlterhelni minket. Ha az Úr akaratában vagyunk, mert hozzá mentünk és felvettük az Ő igáját, akkor bizonyosak lehetünk, hogy akármilyen nagynak érezzük is emberileg a terheket, képesek leszünk elhordozni azt.

Az igéből látjuk, hogy az Úr nem ígért nekünk egy kényelmes hívő életet, sőt inkább az övéhez hasonlót. Pál életéből is látjuk, hogy bizony ő is igen nehéz terheket hordozott. Legyen ez bátorítás és egyben vigasztalás is számunkra:

„Héberek ők? Én is. Izráeliták-e? Én is. Ábrahám magva-e? Én is. Krisztus szolgái-e? (balgatagul szólok) én méginkább; több fáradság, több vereség, több börtön, gyakorta való halálos veszedelem által. A zsidóktól ötször kaptam negyvenet egy híján. Háromszor megostoroztak, egyszer megköveztek, háromszor hajótörést szenvedtem, éjt-napot a mélységben töltöttem;  Gyakorta való utazásban, veszedelemben folyó vizeken, veszedelemben rablók közt, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztában, veszedelemben tengeren, veszedelemben hamis atyafiak közt;  Fáradságban és nyomorúságban, gyakorta való virrasztásban, éhségben és szomjúságban, gyakorta való böjtölésben, hidegben és mezítelenségben. Mindezeken felül van az én naponkénti zaklattatásom, az összes gyülekezet gondja. Ki beteg, hogy én is beteg ne volnék? Ki botránkozik meg, hogy én is ne égnék? Ha dicsekednem kell, az én gyengeségemmel dicsekszem. Az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki mindörökké áldott, tudja, hogy nem hazudom. Damaskusban Aretás király helytartója őriztette a damaskusiak városát, akarván engem megfogni; És az ablakon át, kosárban bocsátottak le a kőfalon, és megmenekültem kezei közül.”  (2 Korinthus 11.22-33

 Pál mindezeket a megpróbáltatásokat – az örökkévalóság szemszögéből nézve – „pillanatnyi könnyű szenvedésnek” nevezte, és itt nem csak magáról beszélt:

 „Azért nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról-napra megújul. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nekünk; mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.” (2 Korinthus 4.16-18)

Pál az élete végén visszatekintve így látja ezeket:

„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam. Végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, melyet megad nekem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nekem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az ő megjelenését.”      (2 Timótheus 4.7-8)

Hasonlíthatók a mi terheink Pál terheihez és hasonlíthatók a harcaink az övéhez? Hiszem, hogy nem. Jézusnak is voltak nehéz próbái és nekünk, az Őt követőknek is lesznek: Isten maga fog gondoskodni a sorozatos próbákról, hogy kitartókká váljunk. Lesznek tehát állandóan harcaink, és ezek sokszor elviselhetetlennek tűnnek emberileg, de Jézussal győzhetünk. Az Úr azt akarja, hogy sorozatosan győzzünk a próbákban. Akkor mi is szívesen fogunk majd visszaemlékezni azokra és mi is nemesnek fogjuk érezni azt a harcot, amit megharcoltunk.

Minden dicsőség az Úré!

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlapcímének megadásával: https:/keskenyut.wordpress.com

Kategória: Bizonyságok, gyülekezet, Házasság, Keresztyénség, Szentség, Szeretet, Tanítások | Címke: , , ,

Munkakapcsolat és közösség Jézussal – Zac Poonen

Partnership and Fellowship with Jesus by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

A kánai menyegzőn Jézus megtehette volna, hogy nem tölti meg a vizes vedreket borral, de akkor nem lehetett volna munkatárs, hanem csak egy egyszemélyes magánszám. A szolgákat odahívta, hogy tegyék meg a maguk részét – a könnyű részt, a vedrek megtöltését vízzel, hogy részesei legyenek a csodának. Azt követően Jézus megtette a nehéz részt: a vizet borrá változtatta. (János 2.1-11).

Hasonló módon történt az 5000 ember megvendégelése is. Jézus képes lett volna a semmiből is ételt teremteni, de nem ezt tette, hanem odahívott egy kisfiút, hogy adja neki a nála lévő eledelt és a kisfiúval közösen etették meg az 5000 embert (János 6.1-13).  A kisfiú megtette, amit tudott és Jézus is megtette, amit Ő tudott!

A születésétől fogva vak embert is megkérte Jézus, hogy tegye meg azt, amit tud. (János 9.1-7). Meg kellett mosakodnia a Siloám tavában azt követően, hogy Jézus megtette a szeme megnyitásának nehéz részét.

Ugyanezt az elvet látjuk Lázás feltámasztásakor is. A barátai megtették a könnyű részt – elmozdították a követ a sírról – és azt követően Jézus megtette a nehéz részt: feltámasztotta Lázárt a halálból. Adott lehetőséget a barátainak is, hogy megtegyék, amit megtehetnek – oldják le róla a köteleket és tegyék szabaddá őt. (János 11.38-44).

A tanítványok Jézus feltámadása után egy éjjel elmentek halászni “és azon az éjjelen nem fogtak semmit” (János 21.3). Ez egy kép a törvény alatt élő ember küzdelméről! Aztán jött Jézus, aki megtehette volna, hogy megtölti a csónakjaikat hallal anélkül, hogy a tengerbe vetették volna a hálóikat. Az az Isten, aki megparancsolta a halaknak, hogy jöjjenek közel Péter csónakjához, éppen olyan könnyen meg tudta volna parancsolni az összes halnak, hogy ugorjanak a csónakba, de akkor nem lehettek volna a tanítványok munkatársak. A tanítványoknak meg kellett tenniük a maguk részét: be kellett dobniuk a hálóikat a tengerbe és így részeseivé váltak a csodának, amit Jézus tett. Az emberek megtették a könnyű részt – bevetették a hálót és Jézus megtette a nehéz részt. A háló bedobása egy hitbeli engedelmesség volt, amiről Pál a Róma 1.5-ben beszél.

Jézus azt akarja, hogy az egész életünkben a munkatársai legyünk. Amikor Péter Jézushoz ment, hogy összegyűjtsék a templomadót, Jézus azt mondta Péternek, hogy dobjon egy horgot a tengerbe és fogja meg az első halat, ami arra jön. Jézus azt mondta, hogy a hal szájában lesz egy ezüstpénz, ami elegendő lesz arra, hogy Péterrel együtt befizessék az adót. “Éretted és érettem” – mondta Jézus Péternek (Máté 17.27). Gondolkozzunk el ezen a kifejezésen: “éretted és érettem”. Ez egy társas kapcsolatról szól. Jézus abban is érdekelt, hogy segítsen nekünk még az adót is megfizetni. Jézus hív bennünket, hogy a “te és én” elv alapján éljük meg a mindennapjainkat a földi dolgoktól kezdve, amelyek a mindennapi földi életünk részei, az örökkévaló dolgokig.

Jézus azt mondta, hogy ha felvesszük az ő igáját és együtt hordozzuk azt, akkor nyugalmat találunk a lelkünkben. (Máté 11.28-30). Ez az a békesség, amire bátorít, hogy menjünk be abba, abbahagyva a saját erőfeszítéseinket. (Zsidó 4.10-11).

Isten nem azért teremtette a maga képére Ádámot, mert azt akarta volna, hogy egy kertész legyen az Édenben, hanem azért, mert azt akarta, hogy legyen valaki, akivel közösségben lehet. Isten nem azért mentett ki minket a bűn verméből, hogy szolgáljunk neki, hanem azért, hogy közösségünk legyen vele. Sok hívő nem értette ezt meg, és Mártához hasonlóan nehéz terheket hordoznak, ezért megfáradnak.

János apostol 95 éves korában, 65 évi Úrral való járást követően eldöntötte, hogy ír egy Szent Szellem által ihletett levelet. Levelének a témája a „közösség” volt (1 János 1.3). Látta a gyülekezeteket és azok vezetőit, akik elhagyták az első szeretetet (Jel. 2.4), akiknek az volt a nevük, hogy élnek (sokféle keresztyén tevékenységet végeztek), de valójában halottak voltak Isten szemében (Jel. 3.1), János bizonyára látta, milyen nagy szükség van arra, hogy a keresztyéneket elvezesse az Atyával és az Ő Fiával, Jézus Krisztussal való közösségre a kettészakadt kárpiton belülre.

Számos tevékenységi területen megtalálhatjuk az örömünket: néhányan a sportban, néhányan a zenében, néhányan a polgári foglalkozásukban és néhányan talán még a keresztyén munkában is, de a legtisztább öröm a világmindenségben megtalálni a közösséget az Atyával. (1 János 1.4). A zsoltáros a következőt mondja: “teljes öröm van tenálad” (Zsoltár 16.11). Ez a “nála lévő öröm” volt az, ami miatt Jézus kész volt elszenvedni a keresztet. (Zsidó 12.2). Az Atyával való közösség volt Jézus legértékesebb tulajdona. Semmi másnak nem tulajdonított ilyen nagy jelentőséget az egész világmindenségben. Jézus tisztában volt vele, hogy ez a közösség a kereszten meg fog szakadni, amikor három órán keresztül egy bukott ember örökkévaló, pokoli gyötrelmét kellett elszenvednie (Máté 27.45-46). Amikor az Atyának el kellett utasítania Őt és megszakítania vele a közösséget három órán keresztül, amit az Atyával az örökkévalóságtól fogva élvezett, annyira rettegett, hogy vércseppeket hullatott a Gecsemáné kertben. Az a pohár, amiért imádkozott, hogy múljon el tőle éppen az a félelem volt, hogy megszakad az Atyával való közössége.

Ó, ha belegondolnánk ebbe és fel tudnánk ezt fogni! Milyen könnyedén beszélünk és énekelünk Jézus követéséről! Jézust követni azt jelenti, hogy olyan nagyra értékelni a közösséget az Atyával, mint Ő tette. A bűn akkor válik különösen hangsúlyossá számunkra, amikor megszakad a közösségünk az Atyával. Nem engedhetnénk meg a szeretetlen magatartást az embertársaink felé, mivel az megszakítaná a közösséget az Atyával stb.

Az Úr adjon nekünk világos kijelentést annak meglátására, hogy az igaz keresztyénség semmivel sem kevesebb, mint egy folyamatos életközösség a szerető, mennyei Atyával.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: www.cfcindia.com

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Kategória: Tanítások | Címke: , ,

A humanizmus téveszméje – Abonyi Sándor

PDF formátumban elérhető  itt – MP3 formátumban itt

A humanizmus sokak által egy nagyon magasztosnak, emberinek gondolt eszmerendszer. Sok nemzetközileg ismert híres embert, aki mások javán munkálkodik, nagy humanistának szokás nevezni. Az ilyen embereket úgy állítják be, hogy ők a jónál is jobbak, azaz a legjobbak: a fő emberi példaképek.

A humanizmus lényegét a Wikipédia szótár röviden a következőképpen írja le:

„A humanizmus az érett európai középkor egyik nagy hatású filozófiai irányzata, egyben a reneszánsz korstílus eszmei háttere volt. Lényege körülbelül úgy foglalható össze, hogy mindennek mértéke az ember, ami nagy fordulat volt a korábbi istenközpontúsághoz képest. A humanizmus nem járt együtt katekizmussal, de jóval nagyobb hangsúlyt helyezett az e világi létre, mint korábban. Gyökerei az erős polgári hagyományokkal rendelkező Itáliába nyúlnak vissza, melynek hajósai, bankárai és kereskedői a keresztes háborúk során jelentős vagyonra és ismeretekre tettek szert.”

Ebből a rövid leírásból megtudhatunk néhány nagyon lényeges dolgot erről a szellemi irányzatról:

  • egy nagy hatású filozófiai irányzat,
  • „mindennek mértéke az ember”, azaz a korábbi istenközpontúsággal szemben az ember került a középpontba,
  • nagyon nagy hangsúlyt helyez a világi (a földi) életre az örökkévaló szellemi dolgok helyett,
  • a vagyonos kereskedők és bankárok gondolkozásmódját tükrözi.

A leírás szerint a késői középkorban kezdett nyilvánvaló módon elterjedni egy olyan nagy hatású szellemi irányzat, amely elmozdította Istent a középpontból és az embert állította a világmindenség középpontjába: valójában Isten helyett az embert tette istenné! Ez egyértelműen látszik a humanizmus emlegetésekor is, hogy mindenhol az ember van a középpontban és sosem Isten. Ez egyértelműen tükrözi, hogy a humanizmus, amely az ember javának keresésére hivatkozik és a földi életet helyezi a középpontba valójában nem más, mint egy Istent tagadó (ateista), azaz materialista vallás.

Nézzük most meg a Bibliában – rögtön az elején – Ádám és Éva bukásánál, hogy mi is történt. A Sátán így kísértette Ádámot és Évát:

A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek? És monda az asszony a kígyónak: a kert fáinak gyümölcséből ehetünk, de annak a fának gyümölcséből, mely a kert közepén van, azt mondta Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok. És monda a kígyó az asszonynak: bizony nem haltok meg, hanem tudja az Isten, hogy amely napon esztek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói. És látta az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kívánatos az a fa a bölcsességért. Szakasztott azért annak gyümölcséből, és evett, és adott vele levő férjének is, és az is evett”. (1 Mózes 3.1-6)

Mit látunk ebből a rövid igeszakaszból?

  • a kígyó (a Sátán) egy ravasz kísértő,
  • Ádám és Éva a szellemi dolgok (Isten kijelentése) helyett az anyagi dolgokra (szép, ízletes) koncentrált,
  • hagyták magukat az érzékeiktől vezettetni és elhitték, hogy az ember isten lehet,
  • hogy az ember tudhatja mi a jó és a rossz.

 A humanizmus meghatározása és az ember bukásának története között tökéletes az azonosság. Ebből egyértelműen látszik, hogy a humanizmus a bukott – Istentől elszakadt – ember vallása, ami a Sátán ravasz, hitető munkájának az eredménye. A humanizmus feltalálója a Sátán.

 Tudjuk Isten igéjéből azt is, hogy

  • az ember útjai nem Isten útjai,
  • az ember gondolatai nem Isten gondolatai,
  • a bukott ember nem képes megállapítani, hogy mi a jó és mi a rossz,
  • sőt felcseréli a jót a rosszal: jónak mondja a rosszat.
  • nem lehet két úrnak szolgálni: Istennek és a mammonnak (a pénznek, az anyagi jólétnek).

A humanizmus, ami azt állítja magáról, hogy az emberek javát keresi, ami jó és nemes az ember számára, valójában az ember bukásának az okozója!

A humanizmus szellemi ötletgazdája a Sátán, ami éppen ezért egy antikrisztusi szellemet hordoz, ami Ádám és Éva bukásával kezdődött és évezredeken keresztül vívja Istenellenes harcát, hogy romboljon, pusztítson és öljön.

Ha bárki a humanizmus nevében jön, aki valójában Istentagadó és az emberek jótevőjének állítja magát, ne higgyetek neki, mert a Sátán követe ő és a törvénytipró Antikrisztus útkészítője, akit az antikrisztusi szellem mozgat. Vigyázzatok és legyetek éberek!

Az Úr óvja meg az övéit minden hitetéstől, aminek eredménye csak romlás és pusztulás. Isten megígérte, hogy Ő gondoskodni fog az övéiről, mert Ő valóban a javukat akarja.

„A tolvaj nem egyébért jön, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek. Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért.”   (János 10.10-11)

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlapcímének megadásával: https:/keskenyut.wordpress.com

Kategória: Tanítások, utolsó idők | Címke: , , , ,