Idézetek az ébredésről  

„Az igazi ébredés nem kevesebbet jelent, mint forradalmat, a világiasság és az önzés szellemének kiűzését, Isten és az Ő szeretetének győzelemre vitelét a szívünkben és az életünkben.” Andrew Murray

“Az eljövendő ébredés az imádkozás nagy ébredésével kell, hogy elkezdődjön. A belső szobában, zárt ajtó mellett kezdődik, mint amikor először meghallod a zuhogó eső hangját. A szolgálók titkos imájának növekedése lesz az áldás biztos jele.”  Andrew Murray

“Mikor szükséges egy ébredés? Amikor a nemtörődömség és az érdektelenség a jellemző, amikor az emberek alszanak.”  Billy Sunday

“Megpróbálni egy gyülekezetet ébredések nélkül működtetni olyan lehet, mint egy benzinmotort vajas kenyérrel működtetni”  Billy Sunday

“Amikor a Szent Szellem elkezd munkálkodni egy igazi ébredésben, hatalmasan meggyőzi az embereket a bűneikről. A szellemi ébredés kiemelkedő jellemzője Isten jelenlétének és szentségének egy mély bizonyossága.”  Henry Blackaby

Fordította: Abonyi Sándor

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: Magyar tanítások
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s