A cselekedetekre figyeljetek, ne csak a tanításra! – Abonyi Sándor

PDF formátumban letölthető itt

Az elmúlt években több szolgálótól érdeklődtem, hogy bizonyos témákban mit tanítanak és esetenként megnyugtatással vettem tudomásul, hogy mindenben egyetértünk. Egy idő után azonban azt vettem észre, hogy ezek a szolgálók a gyakorlatban teljesen másként cselekszenek, ellentétben azzal, amit tanítanak.

Később, ha beszéltünk is bármiről, már nem arra figyeltem, hogy mit mondanak, hanem arra, hogyan cselekszenek a gyakorlatban. Voltak, akik megjegyezték, hogy igaz, hogy az Ige ezt tanítja, ezért ők is ezt tanítják, de aztán a világból jövő sokféle ember bonyolult helyzeteit figyelembe véve, megvizsgálják a dolgokat és adott esetben másként döntenek, ami azt jelenti, hogy figyelmen kívül hagyják Jézus parancsolatait. Amikor megkérdeztem, miért nem az Ige szerint cselekszenek a gyakorlatban, akkor az volt a válasz, hogy nem akarnak „törvénykezők” lenni, hanem inkább megengedő „szeretetet” tanúsítanak arra várva, hogy a bűnben élő hívő majd rendezi az életét. A baj csak az, hogy ezek az emberek – a körülményekre hivatkozva – hónapok, vagy évek múlva is bűnben élnek, és a vezetők ezt elnézik nekik.

Emlékeztettem őket arra, hogy Jézus és Pál is nagyon határozottan léptek fel a bűnnel szemben; takarítsátok ki a kovászt magatok közül, mert egy kicsiny kovász (bűn) az egész tésztát megposhasztja (lásd. 1 Kor. 5:6-8). Ezt én úgy értelmeztem, hogy a kis bűnöket sem szabad megtűrni a gyülekezetben, mert az terjed és megfertőzi az egész gyülekezetet; márpedig a gyülekezet nem a bűnösök, hanem a „szentek” közössége kell, hogy legyen. Erre azt a választ kaptam, hogy nem kell ilyen feketén-fehéren nézni a dolgokat, kell egy „előszoba” a gyülekezetben az ilyen „testvérek” számára, hogy szeretetben türelmet tanúsítva feléjük rendezzék a dolgaikat. Jézus és Pál nem volt törvénykező, mégis szerette feketén-fehéren különválasztani a bűnösöket a szentektől a gyülekezetben, kizárva a bűnösöket onnan: „vessétek ki a gonoszt magatok közül” – mondta Pál az 1 Kor. 5:13-ban.

Jézus is beszél a Hegyi beszédben arról, hogy figyeljünk a tanításra, de még inkább a cselekedetekre:

„Valaki azért csak egyet is megront (figyelmen kívül hagy) e legkisebb parancsolatok közül és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lesz; valaki pedig cselekszi és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lesz.”   (Máté 5:19)

“Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára építette az ő házát:…. Valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, aki a fövényre építette házát.”    (Máté 7:24-27)

Jézus szavai szerint az Ige igazságának megismerése és az aszerint való cselekvésnek összhangban kell lenni egymással. A parancsolatok megismerését követni kell az engedelmességnek! Nem lehet egyetlen kis parancsolatot sem „megrontani,” azaz figyelmen kívül hagyni, felfüggeszteni az érvényességét, valamilyen hamis szeretet jegyében! Igeellenes cselekedet sosem lehet Isten szeretete szerinti cselekedet! Jézus szavaiban van egy komoly figyelmeztetés a szolgálók felé, akik „egy kis parancsolatot is megrontanak, és úgy tanítanak.” Ők „a mennyek országában a legkisebbek lesznek!”

Jézus komoly figyelmeztetésben részesíti az Ige hallgatóit is. Ha „valaki hallja, de nem cselekszi meg,” az hasonlít a bolond emberhez, aki nem sok jóra számíthat. Valójában ők azok, akik a „széles úton” járnak, aminek tudni kell, hogy a vége kárhozat.

Az Ige alapján könnyen eldönthető, hogy egy hívő melyik úton jár: az (örök) életre vezető „keskeny” – vagy a kárhozatra vezető „széles” úton. A kérdés csupán az, hogy valaki megcselekszi-e az Igét, aminek ismeretére eljutott, vagy nem? Az út vége nagyon különböző! Ez ki kellene, hogy józanítson sok – az Igének nem engedelmeskedő – „széles úton” járó hívőt. Az Úr adjon felismerést sok széles úton járó hívőnek, hogy rádöbbenjenek, a kárhozat felé tartanak, ha engedetlenség van az életükben. A keresztyénség, Jézus követése komoly dolog, amit Jézus komolyan vesz és az utolsó ítéletkor is az említett Ige mércéje szerint fog ítélni mindenkit, hogy a cselekedeteik szerint örök életre, vagy örök halálra, azaz kárhozatra méltók.

„Nem mindenki, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! Megy be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.”   (Máté 7:21-23)

Tudni kell, hogy amikor az Ige kárhozatra kerülő gonosztevőkről beszél, akkor nem rablókról és gyilkosokról van szó, hanem az eredeti görög szó (anomia) jelentése szerint törvényszegőkről, azaz a parancsolatoknak nem engedelmeskedő, azokat figyelmen kívül hagyó hívőkről!

Figyeljünk tehát a cselekedeteinkre! Engedelmeskedjünk minden parancsolatnak, amiket Jézus és az apostolai adtak nekünk. Egyedül ez lehet garancia az üdvösségünkre. Jobb most feleszmélni, mint amikor már késő lesz.

Az Úr kegyelme legyen velünk és vezessen bennünket mindennap és adjon nekünk engedelmes szívet. Dicsőség Neki!

–          § –

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a honlapcímének megadásával: keskenyut.wordpress.com 

Hát nem tudjátok? Sok hívő nem tudja! – Abonyi Sándor

PDF formátumban elérhető itt

Sokszor előfordul az Igében a „nem tudjátok?” kifejezés, ami arra utal, hogy a hívők tényleg nem tudják, vagy Jézus és az apostolok csak emlékeztetni szeretnék őket egy fontos dologra. Ugyanígy vagyok ezzel én is, amikor a széles és keskeny út kérdése kerül szóba. Többéves hívők teljes sötétségben vannak ezen a téren, ami nem csoda, hiszen alig hallanak a gyülekezetekben biblikus tanítást erről. Nem véletlen! Ezt a hiányt igyekszik pótolni a keskenyut blog, ahol több tanítás van a keskeny út témában. Most azonban szükségesnek látom, hogy a széles út veszélyére hívjam fel a figyelmet, felnyitva sok hívő szemét, akik azt hiszik, hogy jó helyen vannak, pedig a kárhozat felé tartanak.

Sok hívő úgy gondolja, ha rendszeresen templomba, gyülekezeti házba jár és részt vesz különböző alkalmakon, akkor ő bizonyára a keskeny úton jár, de ez óriási tévedés!

Sok hívő azt is gondolja, hogy a széles út a világi emberekről, a keskeny út pedig a gyülekezetbe járó hívőkről szól, de ez is óriási tévedés és becsapás.

Tudni kell, hogy a széles és a keskeny út egyaránt hívőkről szól! Jézus a Máté 7:14-29-ben beszél erről, ahol következőket mondja a széles útról:

„Nem mindenki, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! Megy be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk, és nem a te nevedben űztünk ördögöket, és nem cselekedtünk sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők”.  (Máté 7:21-23)

Itt nem egyszerűen csak hívőkről, hanem hívők sokaságáról, sőt karizmákkal szolgáló hívőkről van szó, akik prófétálnak, ördögöket űznek, csodát tesznek. Ez meg kellene, hogy döbbentsen és felrázzon sok hívőt, hogy önvizsgálatot tartson, és eldöntse, miben is vesz részt? Tudni kell, hogy nem a gyülekezetbe járás és a szolgálat üdvözít, hanem Jézus Krisztus!

Mi a biztos jele a széles úton járásnak? Csak beszélnek dolgokról, de nem cselekszik meg Jézus parancsolatait!

Jézus a Hegyi beszédben beszél erről, és ugyanitt beszél arról is, hogy aki elválik házastársától és annak életében mással kel egybe, az házasságtörést követ el! (Máté 19:9; Márk 10:11; Lukács 16:18) Úgy tűnik, mintha ma már sok hívő azt sem tudja, mi a házasságtörés, és hogy a házasságtörők nem öröklik Isten országát! (1 Kor. 6:9.)

A hit elején járó testvérem ezt kérdezte: Meg fog látogatni egy közösséget és miből tudja megítélni, hogy az a gyülekezet a széles úton jár? Sok oka lehet, de van egy nyilvánvaló és nagyon egyszerű próbája ennek. Kérdezd meg, mit tanítanak a válás utáni újraházasodásról, és vannak-e ilyen hívők a gyülekezetben? – mondtam. Ma a legtöbb gyülekezet megáldja és házasságnak nevezi azt, amit Jézus házasságtörésnek hív! Nagy a tévelygés! Ébresztő, az Úr közel! Fussatok ki közülük!

–          § –

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a honlapcímének megadásával: https://keskenyut.wordpress.com

A keskeny út vezet az életre – Zac Poonen

Narrow Way That Leads to Life by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

Jézus azt mondta a Máté 7:14-ben, hogy „szoros a kapu és keskeny az út, amely az életre visz”. Akkor hogyan jutok el az életre? Egyes hívők azt mondják, hogy csak át kell menni a szoros kapun. Nem! Jézus azt mondta, hogy menj át a kapun, és járj az úton! Nem elég csak belépni a kapun. Nincs olyan, hogy „egyszer megmentve, örökre megmentve” (vagyis az üdvösség elveszíthető). A Zsidó 3:14 azt mondja, hogy „részeseivé lettünk Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen megtartjuk”. Az „elkezdett bizalom” az, amikor belépünk a szoros kapun. Amit „mindvégig”, azaz a célvonalig meg kell tartani, amikor teljesen krisztusivá válunk.

Emlékszem, egyszer egy kálvinista megkérdezte tőlem: „Zac testvér, te hiszel abban, hogy akit Jézus egyszer megmentett, az nem veszítheti el az üdvösségét?” Azt mondtam nem hiszem. Kérdezte, hogy tudok-e igeverset mutatni, erre megmondtam neki, hogy olvassa el a Zsidó 3:14-et. Egy igevers elég nekem. Ha az elkezdett bizalmat (azaz, amikor belépünk a szoros kapun) mindvégig erősen megtartjuk (ez az út vége), akkor részeseivé válunk Krisztusnak. Ezt mondja Isten, és én inkább Istennek hiszek, mint a teológusoknak. A teológusok szokták általában félrevezetni az embereket!

Van egy „vég(állomás)”, ezt Jézus is megmondta. Az életre vezető út nem csak egy szoros kapu, hanem egy keskeny út is! Így van meg az egyensúly. Ha csak a kaput hangsúlyozod, az olyan, mintha egy emberi test egyik oldala erős és izmos lenne, a másik oldala pedig csont és bőr. Ez egy tragédia a keresztyének körében mindenhol: a kiegyensúlyozatlanság. A kiegyensúlyozatlanság csúnya, és ahogyan korábban beszéltünk róla, Isten előtt az egy utálatosság. Az emberek gyakran idézik a Bibliát: ez az igevers ezt mondja, az az igevers azt mondja…

Hadd mutassam meg nektek, hogy az ördög is idézett igeverseket. A Máté 4. fejezetében Jézus Krisztusnak idézett az ördög igeverseket. Szerinted akkor neked is akar igeverseket idézgetni, hogy félrevezessen? Gondolod, hogy nem fog a hívőknek is Igéket idézni, és megpróbálni meggyőzni őket arról, hogy ha Jézus egyszer megmentett, akkor nem veszítheted el az üdvösségedet? Persze, hogy ezt teszi az ördög folyamatosan. Úgy hiszem, hogy ez („egyszer megmentve – örökre megmentve”) egy olyan tantétel, amely több embert vezetett a pokolba, mint bármely más tantétel. Azt mondják a hívőknek: Csak át kell menned a kapun, nincs ott semmilyen út. Ki mondta, hogy nincs út? Jézus azt mondta, hogy „szoros a kapu és keskeny az út, amely az életre visz”. Az ördög pedig azt mondja, csak a kapu van, nincs semmiféle út. Kinek hiszel inkább?

Az ördög mindig tud Igéket idézni neked. Jézusnak is idézett Igéket. Ez egy olyan dolog, ami miatt óvatosnak kell lennünk. Ezért fontos jól ismerni a Bibliát. Ezért mondom azt, hogy ha van elérhető Biblia a saját anyanyelveden, és nem veszed a fáradságot, hogy tanulmányozd, akkor megérdemled, hogy megtévesszenek. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de ez az igazság. Megérdemled, hogy megtévesszenek, ha Isten adott neked Bibliát a saját anyanyelveden, és nem veszed a fáradságot, hogy figyelmesen olvasd. Hiszen az ördög is idézgeti a Szentírást. Odafordult Jézushoz, és azt mondta neki: „Vesd alá magad a templom tetejéről, mert meg van írva, hogy Isten angyalai megmentenek, hogy meg ne üsd a lábadat.” Miért mondta ezt, hogy „meg van írva” (Máté 4:6)? Mert előtte, amikor megkérte Jézust, hogy változtassa a köveket kenyérré, Jézus azt mondta neki: „Meg van írva, hogy nem csak kenyérrel él az ember…” Akkor az ördög azt mondta magában: Aha, szóval ő egy ilyen „meg van írva” típusú ember, akkor idézek neki a Szentírásból. Ha tehát te olyan ember vagy, aki igét akar hallani, akkor az ördög Igét fog idézni neked.

Ha olyan ember vagy, aki hisz a pszichológiában, akkor a pszichológia segítségével fog „foglalkozni veled”, ha azonban olyan ember vagy, aki a Szentírásnak hisz – és a legtöbben ilyenek vagytok -, akkor Igéket fog idézni nektek, hogy félrevezessen titeket. (Megjegyzés: szövegkörnyezetből kiragadott Igéket, amelyek nem az adott helyzetre vonatkoznak.) Ha pedig Jézus ragaszkodott volna ahhoz az Igéhez, amit az ördög idézett neki, ha „megvallotta volna”, hogy az angyalok vigyáznak rá, hogy meg ne üsse a lábát, és leugrott volna a templom tetejéről, akkor Jézus meghalt volna. Halálra zúzta volna magát a földet érésekor. Ez történik akkor, ha egy olyan Igére hallgatsz, amit az ördög idéz neked – ha nem tudod a hozzá kapcsolódó többi igeverset. Mit válaszolt neki Jézus? Sátán, te azt mondod, meg van írva. Viszont az is meg van írva (Máté 4:7)…, viszont (másrészt) az is meg van írva…

Látjátok az egyensúlyt itt? Meg van írva (valóban, ez benne van a Szentírásban), viszont az is meg van írva (…). A Bibliában végig látjuk ezt az egyensúlyt. Isten igazságáról és Igéjéről való megértésünknek is kiegyensúlyozottnak kell lennie. A hívő életünk alapja a bűnbánat és a hit. Egyik sem teljes a másik nélkül. „Amit Isten egybeszerkesztett, ember ne válassza szét.” Számos példát tudnék mutatni arra, amit Isten egybeszerkesztett, és az ember mégis szétválasztotta. Bűnbánat és hit. Szoros kapu és keskeny út. Ez is egy példa erre. Isten egybeszerkesztette, az ember különválasztotta – tulajdonképpen az ördög az, aki különválasztotta. Legyetek tehát óvatosak! A teljes igazság nem abban áll, hogy „meg van írva”, hanem a teljes igazság abban áll, hogy „meg van írva, viszont az is meg van írva”.  Ez a teljes igazság. Ezért nagyon fontos tanulmányozni a Szentírást. Ha pedig nem tudod, vagy nincs meg rá a képességed, hogy tanulmányozd a Bibliát, akkor oda kell menned egy tanítóhoz, aki el tudja neked magyarázni az összefüggéseket, vagy pedig olvass olyan könyve(ke)t, ami segít megérteni a Bibliát.

Az egyik nagy terhem, hogy Isten adta nekem ezt az ajándékot, hogy tanítani tudjak. Nekem ebben semmi dicsekedni valóm nincs.  Ha Isten nem adta volna meg nekem ezt az ajándékot, akkor nem tudnék most tanítani. Bármelyikőtöknek megadhatta volna ezt az ajándékot. Ez nem különbözik a többi ajándéktól, amiket Isten megad nekünk: látás, hallás, stb. Ezek mind Isten ajándékai. Vannak emberek, akik vakon vagy süketen születnek, én sem dicsekedhetek tehát ezekkel az ajándékokkal: a látásommal, a hallásommal, mert Isten adta azokat.

Az egyik nagy terhem azonban, miközben a Szentírást tanulmányoztam és már közel 50 éve tanulmányozom: „Uram, tovább akarom adni a következő nemzedéknek mindazt, amit megtanítottál nekem a Szentírásból.” Annyi hamis tanítást látok terjengeni, és ezzel a teherrel a szívemen írtam meg „A Biblia elejétől a végéig (Through the Bible)” c. magyarázó könyvemet. Szeretném, ha tudnátok, hogy egyik könyvem után sem igényelek jogdíjat. Nem kapok, és nem kérek fizetést a szolgálataimért, és soha egy fillér jogdíjat sem fogadtam el a 30 könyvem közül egyikért sem, tehát nem áll érdekemben, hogy reklámozzam bármelyiket is, mert ezért nem kapok pénzt. Tudjátok, a mi gyülekezeteinkben nem hiszünk abban, hogy pénzért hirdessük az igét. Nem hiszünk abban, hogy pénzért írjunk cikkeket vagy könyveket. Pál apostol sem fizetésért írta a leveleit. A dicsőítő dalok közül is a régi időkből származókat tartom értékesnek, mert az akkori dalszövegírók még nem pénzért írták a dicsőítő dalaikat. A mai dalszövegírók pénzért írják a dalaikat, és a legtöbb ilyen dal csak 3-4 mondatból áll, amit tízszer elismételnek, és ezért ők több millió dollárt zsebelnek be. Holott a régi korok emberei, pl. Charles Wesley megírt 7000 dicsőítő éneket, és soha egy fillért sem kapott érte. Ezért voltak ezek a dalok istenfélő, istentisztelő dalok, értékes tartalommal, és nem olyanok, mint a mai sekélyes, felszínes dalok, amiket manapság hallunk. Bármi, amit pénzért tesznek, annak nincs értéke Isten szemében.

Mondjátok meg őszintén: ha tudjátok, hogy az egyik igehirdető pénzért hirdeti az Igét, egy másik pedig azért, mert Istenért akar élni, és áldás akar lenni az emberek számára – melyikőjüket hallgatnátok inkább? Ti is tudjátok a választ.

Az egyik dalszövegíró pénzért írja a dalait, a másik – 200 évvel ezelőtt – csak azért írt dalokat, hogy azok áldás legyenek az emberek számára. Melyik dalokat hallgatnátok és énekelnétek inkább? Én tudom, melyiket válasszam, melyik az, amelyik megáld engem. Szomorú, hogy a keresztyénség ennyire eltávolodott Istentől Babilon irányába. Babilon középpontjában a pénz áll. Bármilyen vallási dolog, aminek a pénzhez van köze, az Babilon. A valódi keresztyénségben a pénz nem számít. Jézus ezért nem ajánlott fel soha fizetést a tanítványainak. Ez nagyon fontos! Ha meg akarod különböztetni Isten igazi, hűséges szolgálóit a hamis szolgálóktól, akkor nézd meg a pénzhez való hozzáállásukat. Az azonnal megmutatja, hová tartoznak. Ha rossz a pénzhez való hozzáállása, akkor minden másban is téved. Ha csak ezt az egy szempontot veszed figyelembe az életedben, sok hamis tanítástól megvéded magad.

Visszatérve a korábbi gondolatmenetre, mindenben megvan az egyensúly. Az alap a bűnbánat és a hit, a szoros kapu és a keskeny út, és ahogy már korábban is mondtam, Jézus nemcsak megbocsátja a bűneinket, hanem előfutárunk is. A bűneink bocsánata a kapu, és előfutárként végigment az úton, amelyen követnünk kell Őt. Honnan tudom, hogy azon az úton járok-e? Az én életemben ez így van: világosságot ad nekem. Hadd magyarázzam el ezt egyszerűen. Amikor elindulok, és belépek a kapun, minden múltbeli bűnöm megbocsáttatott, Isten eltörölte azokat, és nem is emlékezik meg róluk. Azonban még mindig velem van az, amit a Biblia „hústestnek” nevez.

Az óember és a hústest nem ugyanaz! Sok hívő összekeveri ezeket. Elmagyarázom: az óember az a vágy, hogy bűnt kövessünk el. Ez az óember (a bűnre való vágy) meghalt, amikor újjászülettünk Krisztusban, Isten ezt elveszi tőlünk. Többé már nem akarok bűnt elkövetni. Valószínűleg fogok még bűnbe esni, ha figyelmetlen vagyok, de nem akarok már többé bűnt elkövetni. A hústestünk azonban a „vágyaink tárháza”, ami arra akar rávenni, hogy a saját akaratomat tegyem. A hústestünk alapjában véve a saját akaratunk az élet minden területén (pénz, kéjvágy, stb.). Ez a hústestünk. Ez még mindig velünk van, amikor belépünk a szoros kapun. Az óembernek vége, elmúlt (megfeszíttetett Krisztussal), amint beléptem a kapun, a hústestem azonban még mindig velem van, a saját akaratom még mindig megvan, és az út végén van a „célvonal”, amikor teljesen olyanná válok, mint Krisztus.

Mi tehát ez az út, és honnan tudom, hogy rajta vagyok-e ezen az úton? Nagyon egyszerű: egyre több és több világosságot kapok az Úrtól a hústestemre, és a nem krisztusi területekre az életemben. Ez a jele annak, hogy a keskeny úton jársz, még akkor is, ha éppen megakadtál valahol. Lehet, hogy beléptél a kapun, és haladtál néhány km-t, de elakadtál valami miatt. Sok hívővel megtörténik ez. Még olyanokkal is, akik gyakran hallanak engem beszélni. Úgy tűnik, hogy nem kapnak évről évre egyre több világosságot a nem krisztusi területekre az életükben.

Átkutattam az egész Bibliát, hogy találjak egy „megfelelő” meghatározást a bűnre. Tudjátok, a legtöbb embernek elég felszínes elgondolása van a bűnről. Minél felszínesebb a bűnről alkotott meghatározásod, annál felszínesebb lesz a szentségben és Krisztussal való járásod. Több meghatározás is van a Bibliában a bűnre.

Az 1 János 3:4-5 azt írja, hogy „a bűn törvénytelenség” (a törvény megszegése). Ez azt jelenti, hogy ismersz egy parancsot, de mégsem tartod be azt. Például tudod, hogy „ne ölj”, de mégis megölsz valakit. Van a bűnnek egy másik fajtája, amiről a Jakab 4:17 ír: „Aki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekszik, bűne az annak.” Ez az ellentéte az előző meghatározásnak, azaz tudod, hogy meg kell tenned valamit, de nem teszed. Az egyiket az „elkövetés bűnének”, a másikat pedig a „mulasztás bűnének” nevezzük.  Legtöbben csak az elkövetés bűneiről tesznek bűnvallást. Pl. „Uram, elvesztettem az önuralmamat, és dühbe gurultam” vagy „hazugságot mondtam” – ezek az elkövetés bűnei. Hadd mondjak egy példát a mulasztás bűnére. A Zsidó 3:13 azt mondja: „Bátorítsátok egymást naponta”. Tettél már valaha az Úrnak olyan bűnvallást, hogy „Uram, sajnálom, de ma nem bátorítottam a feleségemet/férjemet”? Ritkán gondolunk arra, hogy megvalljuk a mulasztás bűneit. A Zsidó 3:13 világosan mondja, hogy „bátorítsátok egymást naponta”. Ki az, akivel naponta találkozol? Ha nem teszed meg, ha nem is vágod pofon a feleségedet/férjedet, vagy nem bántod őt más módon, mégis ott van a mulasztás bűne, ha nem bátorítod őt mindennap.

Megnéztünk tehát két meghatározást a bűnre, de itt van a legkifejezőbb meghatározás a Róma 3:23-ban: „Mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül”. A bűn tehát azt jelenti, ha szűkében vagyunk Isten dicsőségének. Ha pedig ezt összehasonlítjuk egy másik igeverssel, az is meg van írva a János 1:14-ben, hogy „Isten dicsősége Jézus Krisztusban láttatott meg, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal”. Itt is van tehát egy egyensúly: kegyelem és igazság. Ahogyan korábban mondtam, a teljes Újszövetség kiegyensúlyozott. Csodálatos, ahogyan felfedezzük ezeket az igazságokat, ha figyelmesen olvassuk a Bibliát. Ha tehát szűkében vagyok annak a tökéletes kegyelemnek és igazságnak, ami Jézus Krisztusban volt, akkor bűnöm van, mert a bűn azt jelenti, hogy szűkében vagyok Isten dicsőségének. Más szavakkal: minden, ami nem krisztusi, az bűn. Ki mondhatja el tehát magáról, hogy nincs benne bűn? (1 János 1:8-9) Ezt csakis akkor mondhatod el magadról, ha elérted a célvonalat, és teljesen olyanná váltál, mint Krisztus. Ez pedig akkor fog megtörténni, ha Ő visszatér, addig folyamatosan tisztítanunk kell magunkat (1 János 3:2-3)

–          § –

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: www.cfcindia.com 

Fordította: Rodenbücherné Koncz Nikoletta (https://keskenyut.wordpress.com)

 

Finding the narrow way by Sándor Abonyi

You can download it in PDF format here

If I had to look for how the message of the narrow way became accentuated to me, I could describe it as a journey.

When we lived our faith “within” the church for years, we knew God’s words about the narrow way, but we interpreted it as meaning that we who tried to take action against sin and represent it to the members of the church are walking on the narrow way. However, we have also seen from the parable of the narrow and broad way and the ten virgins, that there will be believers of whom it will turn out that Jesus does not even know them, and there will be foolish virgins who will not meet Jesus. I have always said that there will be believers who go to church but will not go to heaven, and even the parables of the ten virgins and the narrow and broad way show that there will not be few, but quite a lot. I have said many times: there will be a great surprise in heaven. We will meet people we would not even have thought of, and will not meet other people whom we had expected to be there.

Of course, I also knew the Scriptures that write about breaking away from the church in a positive sense:

“Wherefore come out from among them, and be you separate, says the LORD, and touch not the unclean thing; and I will receive you” (2 Cor. 6:17).

“You shall be excluded from the churches; and the time comes, that whosoever kills you will think that he does divine service” (John 16:2).

“And I heard another voice out of heaven, saying, Come out of her, my people, that you be not partakers of her sins, and that you receive not of her plagues” (Rev. 18:4).

I have considered these Words of God in such a way that the time may come in the life of a church when “sin is full-grown” because the leaders compromise with the truth. In Revelations 2 we also see that six of the seven churches already need repentance and there are some where Jesus is no longer present in the church: He is knocking on the outside of the door. During my nearly 20 years of church life, I have fought a lot against sin and compromising leaders, and I have considered these Bible verses in a way that they do not apply to us. However, the time has also come in our lives when, due to the compromise of external and internal leaders and the similar thinking of several believers, we were no longer able to be in spiritual fellowship with the church. Given that we no longer received support for the fight against sin from outside or inside the church, we only saw compromise, so the moment had come for us to come out of the church. From this point on, it became clear to me that the Lord could no longer be there in the community called the church, because Jesus did not take fellowship with sin, but promised to be with those who came out after Him.

After we came out, we sought our identity and fellowship with other saints and churches, but after a while it became clear to us that others did not want to fellowship with us, and it became certain in us that we could no longer be in fellowship with those among whom we came out of, but not even with those who are in fellowship with them. Thus, it became apparent that with our coming out we found ourselves outside the entire charismatic movement, but we continually experienced that the Lord was with us and guiding us.

It was then that I began to delve deeper into what it really means to walk the narrow way, and that people on the narrow and broad way must become separate (see the three Bible verses above) and form a separate community. We know that if two or three of us are gathered together in the name of the Lord, He is with us, and then we are the body of Christ and we are His church. This is true despite the fact that according to Matthew 7, there are many who walk on the broad way but call themselves a church, and we who have come out are few.

In the first year after we left, the following became clear to us:

– we are the church of Christ, even if we are few,

– we cannot compromise with the truth of the Word, but want to proclaim and live the Word in everyday life without compromise (we want to be true disciples),

– we cannot engage in spiritual fellowship (prayer and breaking bread) with those who call themselves a church but have compromising leaders.

After we left, a leader from our old church approached me several more times and talked about several things. When he asked me what the difference is between the broad and the narrow way, I was able to answer in one word: compromise. This is also expressed in the teaching of Jesus in Matthew 7:

“Whosoever hears these sayings of mine, and does them, I will liken him unto a wise man, which built his house upon a rock” (this is the narrow way).

“And whosoever hears these sayings of mine, and does them not, shall be likened unto a foolish man, which built his house upon the grass:” (This is the broad way; it means that pastors know the Words of God but in practice, they do not live according to them and do not demand it of believers either: i.e., they are compromisers).

Many pastors say they teach about lifelong marriage, but when it comes to practical application (to do it), they fail: many come to the church who are already divorced and “remarried,” they say, „so let’s examine them, mercy, and grace we practice (God also forgives the time of ignorance), so we should also forgive”. This way they compromise and bless those whom Jesus calls adulterers! In the time after our departure, while clarifying these, it turned out that half of those who came out could not take on this uncompromising life of a believer, so a second separation took place. Many went back to other churches which were similar to the ones they came out of.

That’s when I started the Narrow Way blog and quite a few people came to me, but mostly believers outside of churches – or finding no place in churches. However, we have found that there is also a difference between believers outside of churches. There are habitual rebels, frustrated (injured refugees), and a real, devoted remnant *.

After a few years, it became clear that the communities called churches were, in fact, mostly congregations of believers who walk on the broad way operating on the basis of programs and human organizations, rather than the body of Christ, the family of God. After a while we realized that only the group of the believers outside the institutional churches, called the remnant, are the body of Christ, who truly want to walk the narrow way, who sincerely love the Lord and show this by obeying all the commandments of Jesus without compromise:

“He that knows my commandments, and keeps them, he it is that loves me.” (John 14:21)

They are the Christians, the disciples who truly follow Jesus! Those who compromise, that is, do not do the commandments of the Lord, are not even known to the Lord, and in Matthew 7 He calls them outright evildoers (the original Greek word is “anomie,” which means lawbreaker).

Many have complained that I have expectations of believers because I expect them to obey the commandments. Some have called me outright legalistic because of this! To this, I replied that if anyone considered this to be legalism, then Jesus was also legalistic. Notice what Jesus said about this:

– Even in connection with the scribes and Pharisees, Jesus told his disciples, “Therefore whatever they tell you to observe, that observe and do” (Matthew 23:3).

– and also to the apostles before his ascension he said, “Teaching them to observe all things whatsoever I have commanded you: and, behold, I am with you always, even unto the end of the world. Amen!” (Matthew 28:20)

The term ‘to observe’ corresponds to the Greek word ‘tereo’, which means to pay attention, to keep an eye on it, to look after it, to take care of it. So before His ascension, Jesus commanded the apostles not only to teach the disciples, but to watch, be convinced, and see to it that those who were taught keep the commandments that were taught them. Everyone can remember from their school studies that the teachers not only taught but also wanted feedback afterwards: the teachers wanted to make sure that the students learned what they had taught! That’s what this is about. It is also important to note that at the end of this commandment there is a wonderful promise: “Behold, I am with you always, even unto the end of the world.” But this promise is conditional: Jesus will be with us only if we keep his commandments, with the disobedient (those who deny His commandments and thus Himself), NO! Many like cherry-picking from the commandments, but the commandment of Jesus is also about keeping all the commandments. Jesus commands not only the teachers but also the disciples:

“Obey them that have the rule over you, and submit yourselves: for they watch for your souls, as they that must give account;” (Hebrews 13:17)

Here we also see that not only will the disciples be held accountable for what they have learned, but the teachers will be held accountable to Jesus!

Many believers act as if they are being saved by the church, so they go there diligently because they think they will go to heaven this way, but that is a lie! We know from the Word that the Savior is Jesus Christ! Churches that work in a Scriptural way are important and can help believers a lot in living their faith, but if the leaders of the churches start to compromise with the truth of the Word, they will have to come out after a while. Coming out is also a commandment to be obeyed so that we do not partake of the sin of evil (lawless, compromising) people.

Of course, we are not perfect, but we must strive for it, and if we follow this path, the Holy Spirit will send other believers as companions, because it is Jesus who builds His church by the Holy Spirit, which is truly His body.

Walking along the narrow way, many other topics also need to be re-examined and cleansed of false teachings, many of which are present in communities called churches.

I do not know whether a series of obedience to the exhortation and the truths recognized subsequently is a condition for these Scriptural truths to become obvious to someone? It seems so, because most people don’t understand until this day why we had to come out. It also seems that we are trying in vain to explain the reason, as if no one understands what we are talking about. Then the words of the prophet Isaiah come to mind:

“The Holy Spirit by the prophet Isaiah spoke well unto our fathers, saying, Go up to the people, and say, Hear you, and understand not; and looking, behold, and see not. For the heart of this people is waxed gross, and their ears are dull of hearing, and their eyes have they closed; lest they should see with their eyes, and hear with their ears, and understand with their heart, and should be converted, and I should heal them” (Acts 28:25-27)

When we came out, we had a spiritual experience: a powerful spiritual wall descended between our old community and us. This has resulted in a spiritual separation (the Holy Spirit simply did not allow us to be in fellowship), and I believe it is an obstacle to understanding as well. That’s what Thess. 2:10-11 is talking about:

„And with all deceivableness of unrighteousness (transgression) in them that perish; because they received not the love of the truth (they compromised), that they might be saved. And for this cause God shall send them strong delusion, that they should believe a lie”

The broad way is the way of compromise, disobedience to the Word, the way of transgression that leads to damnation, and the narrow way is the way of uncompromising obedience, the action of the Word, which leads to eternal life. An accurate understanding of the message of the broad and narrow way is therefore not simply a theological question, but a matter of salvation, who gets where, depending on which way they take!

At the beginning of the writing, I said that recognizing the truths described could be likened to a journey. Like the church in Philadelphia, a church can walk the narrow way as long as it walks in righteousness and holiness (see Rev. 3:7-10). In the case of the Corinthian church, however, the decline is already visible. Paul wrote his first letter to a church

– where all gifts of grace worked,

– he called them holy,

– they were in fellowship with each other, but there were splittings between them, they were carnal,

– there were sins among them which are serious even in the world,

– but they tolerated all this, compromised, and fellowshipped with the sinners.

Paul therefore rebuked them and called them to recovery. Notice that this is a picture of a fallen church if one might think it is an acceptable church condition! This is clear from the fact that after the church did not repent of its sins, in his second letter to the church, Paul is already calling on believers who follow Christ to come out of this fallen church. Notice Paul’s vocabulary because it is very instructive as he writes of this situation:

“Be not unequally yoked together with unbelievers; for what fellowship has righteousness with unrighteousness? Or what communion has light with darkness? And what is Christ’s agreement with Belial? What has a believer got to do with an unbeliever? Or what is the correspondence of the temple of God with idols? For you are the temple of the living God, as God said, I will dwell in them, and walk in them; and I will be their God, and they shall be my people. Wherefore come out from among them, and be you separate, says the LORD, and touch not the unclean thing; and I will receive you.” (2 Cor. 6:14-17)

Paul is already calling true believers to break away from the church that does not want to repent, calling them unbelievers, those who are in darkness, with whom they must not be in touch (”don’t even touch the unclean”), with whom they cannot be in a covenant (prayer and spiritual) fellowship.

Paul also addresses his second letter to the church, yet calls some of the church unbelievers. This troubled me for a long time, and it was not until much later that I understood that he who does not trust in the Lord and obey His commandments is actually denying the Lord, and thus denying his own faith, so he is in fact an unbeliever; despite being part of a community called a church! Paul writes about these people, for the true believers cannot be in yoke with them. The good news is that obedient people who trust in the Lord in all circumstances, the Lord will be with them, even if only a few come together in His name. And where the Lord is, there is fullness, and there is no shortage of anything! Amen!

Note: * See David Bolton: Rebels, Refugees and a Returning Remnant

– § –

This article may be freely distributed without modification by providing the author’s name and website address: https://keskenyut.wordpress.com

A keskeny út megtalálása – Abonyi Sándor

Letölthető PDF formátumban itt – MP3 formátumban itt

Ha azt kellene keresni, hogy a keskeny út üzenete hogyan vált hangsúlyossá számomra, akkor azt egy utazásként tudnám leírni.

Amikor éveken keresztül a gyülekezeten „belül” éltük meg a hitünket, ismertük azokat az igéket, amik a keskeny útról szólnak, de ezt úgy értelmeztük, hogy mi, akik igyekeztünk a bűnnel szemben fellépni és elöljáróként ezt képviselni a gyülekezet tagjai felé, a keskeny úton járunk. Azt is láttunk azonban a keskeny és a széles út, valamint a tíz szűz példázatából, hogy lesznek a hívők közül, akikről ki fog majd derülni, hogy Jézus nem is ismeri őket, és lesznek balga szüzek is, akik nem fognak majd Jézussal találkozni. Mindig mondtam, hogy lesznek gyülekezetbe járó hívők, akik nem fognak a mennybe jutni, sőt a tíz szűz, valamint a keskeny és széles út példázatából az is látszik, hogy nem is kevesen lesznek ilyenek, hanem nagyon sokan. Sokszor mondtam: nagy meglepetés lesz a mennyben. Olyanokkal fogunk majd találkozni, akiket nem is gondolnánk, és nem lesznek majd ott azok, akikről fel sem tételeztük volna.

Természetesen ismertem azokat az igéket is, amelyek a pozitív értelemben vett gyülekezettől való elszakadásról írnak:

„Annakokáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket,”   (2 Kor. 6:17)

„A gyülekezetekből kirekesztenek titeket; sőt jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik,”    (János 16:2)

„És hallék más szózatot a mennyből, amely ezt mondja: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból:”   (Jel. 18:4)

Ezeket az igéket úgy éltem meg, hogy eljöhet az idő egy gyülekezet életében, amikor a „bűn teljességre jut”, mert a vezetők megalkudnak az igazsággal. A Jel. 2-ben és a 3-ban azt látjuk, hogy a hét gyülekezetből hatnak már megtérésre van szüksége és van olyan is, ahol Jézus már nincs is jelen a gyülekezetben: az ajtón kívülről kopogtat. A közel 20 éves gyülekezeti életem során sokat harcoltam a bűn és a megalkuvó vezetők ellen, és ezeket az igéket úgy éltem meg, hogy azok nem ránk vonatkoznak. Elérkezett azonban az idő a mi életünkben is, amikor a külső és belső vezetők megalkuvása és több hívő hasonló gondolkozása miatt már nem tudtuk tovább vállalni a közösséget a gyülekezettel. Tekintettel arra, hogy már sem a gyülekezeten kívülről, sem belülről nem kaptunk támogatást a bűnnel szembeni harchoz, hanem csak a megalkuvást láttuk, ezért elérkezett az a pillanat, amikor ki kellett jönni a gyülekezetből. Innentől kezdve bizonyossá vált számomra, hogy a gyülekezetnek nevezett közösségben már nem lehet ott az Úr, mert Jézus nem vállal közösséget a bűnnel, viszont megígérte, hogy az Őt követő kijöttekkel lesz.

A kijövetelünk után kerestük az identitásunkat és a közösséget más szentekkel és gyülekezetekkel, de egy idő után nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy mások nem akarnak közösséget vállalni velünk, és bennünk is bizonyossá vált, hogy már nem tudunk közösségben lenni azokkal, ahonnan kijöttünk, de azokkal sem, akik velük közösséget vállalnak. Így nyilvánvalóvá vált, hogy kijövetelünkkel az egész karizmatikus gyülekezeti mozgalmon kívülre kerültünk, viszont folyamatosan megtapasztaltuk, hogy az Úr velünk van és vezet minket.

Ekkor kezdtem behatóbban foglalkozni azzal, hogy mit is jelent valóban a keskeny úton járni, és hogy a keskeny és a széles úton járó embereknek külön kell válniuk (lásd a fenti három Igét) és külön közösséget kell alkotniuk. Tudjuk, hogy ha ketten hárman vagyunk is együtt az Úr nevében, Ő velünk van, és akkor mi vagyunk Krisztus teste, és mi vagyunk az Ő gyülekezete. Így van ez annak ellenére, hogy a Máté 7 szerint sokan vannak azokban a széles úton járó közösségekben, akik gyülekezetnek nevezik magukat, mi pedig, akik kijöttünk, kevesen vagyunk.

A kijövetelünk utáni első évben világossá váltak számunkra a következők:

• mi vagyunk Krisztus gyülekezete, még ha kevesen is vagyunk,
• mi nem alkudhatunk meg az Ige igazságával, hanem kompromisszum nélkül akarjuk hirdetni és megélni az Igét a mindennapi életben (igazi tanítványok akarunk lenni),
• nem vállalhatunk szellemi (ima és úrvacsorai) közösséget azokkal, akik gyülekezetnek nevezik magukat, de megalkuvó vezetőik vannak.

A kijövetelünk után a régi gyülekezetünkből egy elöljáró még több alkalommal megkeresett, és több dologról beszélgettünk. Amikor azt kérdezte, hogy mi a különbség a széles és a keskeny út között, akkor egy szóval tudtam válaszolni: megalkuvás. Ezt fejezi ki Jézus tanítása is a Máté 7-ben:

„Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára építette az ő házát” (ez a keskeny út)

„És valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, aki a fövényre építette házát:” (Ez a széles út: ez azt jelenti, amikor a pásztorok ismerik az Igét, esetleg tanítanak is róla, de a gyakorlatban nem aszerint élnek és nem követelik meg azt a hívőktől sem: azaz megalkuvók).

Sok pásztor mondja, hogy az egész életre szóló házasságról tanít, amikor azonban a gyakorlati alkalmazásra kerül a sor (aki megcselekszi), akkor elbuknak: sokan jönnek a gyülekezetbe, akik már elváltak és „újraházasodtak” – mondják, ezért megvizsgáljuk őket, irgalmat és kegyelmet gyakorlunk (Isten is elnézi a tudatlanság idejét), ezért mi is elnézzük; tehát megalkudnak és megáldják azokat, akiket Jézus házasságtörőknek nevez! A kijövetelünk utáni időben ezeket tisztázva kiderült, hogy a kijöttek fele nem tudta felvállalni ezt a kompromisszummentes hívő életet, ezért egy második szétválásra, elszakadásra is sor került. Többen visszamentek más – a korábbihoz hasonló – gyülekezetekbe.

Ekkor elindítottam a Keskeny út blogot és elég sokan megkerestek, de többnyire gyülekezeteken kívüli – vagy a gyülekezetekben helyüket nem találó – hívők. Azt tapasztaltuk azonban, hogy a gyülekezeteken kívüli hívők között is különbség van. Vannak közöttük megrögzött lázadók, csalódottak (sérült menekültek), és igazi odaszánt maradék*.

Néhány év eltelte után világossá vált, hogy a gyülekezeteknek nevezett közösségek valójában többnyire széles utas gyülekezetek, akik programok alapján működnek és inkább emberi szervezetek, mintsem Krisztus teste, Isten családja. Egy idő múlva rájöttünk, hogy a kijöttek közül is csak a maradéknak nevezett csoport alkotja Krisztus testét, akik valóban a keskeny úton akarnak járni, akik őszintén szeretik az Urat és ezt úgy mutatják ki, hogy engedelmeskednek Jézus minden parancsolatának, megalkuvás nélkül:

„Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem.” (János 14:21)

Ők a keresztyének, a tanítványok, akik valóban követik Jézust! Akik megalkusznak, azaz nem cselekszik meg az Úr parancsolatait, azokat az Úr nem is ismeri, sőt a Máté 7-ben egyenesen gonosztevőknek nevezi őket (az eredeti görög szó „anomia,” ami törvényszegőt jelent).

Többen kifogásolták, hogy elvárásokat támasztok a hívőkkel szemben, mert elvárom, hogy a parancsolatoknak engedelmeskedjenek. Egyesek egyenesen törvénykezőnek neveztek emiatt! Erre azt feleltem, ha valaki ezt törvénykezésnek tartja, akkor Jézus is törvénykező volt. Figyeljük meg, mit mondott Jézus ezzel kapcsolatban:

• Jézus még az írástudókkal és farizeusokkal kapcsolatban is azt mondta a tanítványainak, hogy „amit parancsolnak nektek, mindazt megtartsátok és megcselekedjétek,” (Máté 23:3)
• valamint az apostoloknak is azt hagyta meg mennybemenetele előtt, hogy „tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!” (Máté 28:20)

A ’hogy megtartsák’ kifejezés a görög eredetiben „téreó” szónak felel meg, ami a következőket jelenti: figyelni, szemmel tartani, ügyelni, gondoskodni róla. Tehát Jézus a mennybemenetele előtt azt adta parancsba az apostoloknak, hogy ne csak tanítsák a tanítványokat, hanem figyeljenek, győződjenek meg és gondoskodjanak róla, hogy akiket tanítottak betartják-e azokat a parancsolatokat, amiket tanítottak nekik. Mindenki emlékezhet az iskolai tanulmányaiból, hogy a tanárok nemcsak tanítottak, hanem azt követően volt számonkérés is: a tanárok meg akartak győződni róla, hogy amit tanítottak, azt megtanulták-e a tanulók! Itt erről van szó. Fontos felhívni a figyelmet arra is, hogy a parancsolat végén van egy csodálatos ígéret: „íme ti veletek vagyok minden nap a világ végezetéig,” de észre kell venni, hogy ez az ígéret feltételhez kötött: Jézus csak akkor lesz velünk, ha a parancsolatait megtartjuk, az engedetlenekkel (a parancsolatait és ezzel Őt magát is megtagadókkal, ellenszegülőkkel) NEM! Sokan szeretnek válogatni a parancsolatok közül, de Jézus parancsolata arról is szól, hogy minden parancsolatot meg kell tartani. Jézus nemcsak a tanítóknak ad parancsolatot, hanem a tanítványoknak is:

„Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak és fogadjatok szót, mert ők vigyáznak lelkeitekre, mint számadók;”  (Zsidó13:17)

Itt azt is látjuk, hogy nemcsak a tanítványoktól kérik számon a tanultakat, hanem Jézus is számon fogja kérni a tanítókat!

Sok hívő úgy viselkedik, mintha a gyülekezet üdvözítene, ezért szorgalmasan eljárnak oda, mert azt gondolják, hogy akkor a mennybe jutnak, ez azonban hazugság! Tudjuk az Igéből, hogy az Üdvözítő Jézus Krisztus! Fontosak az igeileg helyesen működő gyülekezetek, amik sokat segíthetnek a hívőknek a hitük megélésében, ha azonban a gyülekezetek elöljárói elkezdenek megalkudni az Ige igazságával, akkor onnan egy idő után ki kell jönni. A kijövetel is egy parancs, aminek engedelmeskedni kell, hogy ne legyünk részesek a gonosztevő (törvényszegő, megalkuvó) emberek bűnében.

Természetesen nem vagyunk tökéletesek, de törekedni kell rá, és ha ezen az úton járunk, akkor a Szent Szellem fog küldeni hívő társakat, mert Jézus az, aki a Szent Szellem által építi az Ő gyülekezetét, ami valóban az Ő teste.

A keskeny úton járva sok más témát is újra meg kell vizsgálni és megtisztítani a hamis tanításoktól, amikből nagyon sok van a gyülekezeteknek nevezett közösségekben.

Nem tudom, hogy a kijövetelre felszólító parancsnak és azt követően felismert igazságoknak való sorozatos engedelmesség feltétele-e annak, hogy ezek az igei igazságok valaki számára nyilvánvalók legyenek? Úgy tűnik igen, mert a legtöbben a mai napig nem értik, hogy miért kellett kijönnünk. Az is látszik, hogy hiába próbáljuk megmagyarázni az okát, mintha senki sem értené, miről beszélünk. Ilyenkor Ézsaiás próféta szavai jutnak eszünkbe:

„Jól szólott a Szent Szellem Ézsaiás próféta által a mi atyáinknak, mondván: Eredj el a néphez és mondd: Hallván halljatok, és ne értsetek; és nézvén nézzetek, és ne lássatok! Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket behunyják; hogy szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.”   (Ap.csel. 28:25-27)

Amikor kijöttünk, volt egy szellemi megtapasztalásunk: egy erőteljes szellemi fal ereszkedett le a régi közösségünk és közénk. Ez egy szellemi elválasztottságot eredményezett (a Szent Szellem egyszerűen nem engedte, hogy közösségben legyünk), és úgy hiszem ez az akadálya a megértésnek is. Erről beszél a 2 Thessz. 2:10-11:

„A gonoszságnak (törvényszegésnek) minden csalárdságával azok között, akik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét (megalkudtak) az ő üdvösségükre. És azért bocsátja reájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak;”

A széles út a megalkuvás, az Igének való engedetlenség, a törvényszegés útja, ami a kárhozatra vezet, a keskeny út pedig a kompromisszummentes engedelmesség, az Ige megcselekvésének útja, ami az örök életre vezet. A széles és a keskeny út üzenetének pontos megértése nem egyszerűen csak teológiai kérdés tehát, hanem üdvösség kérdése, hogy ki hová jut, attól függően, melyik úton jár!

Az írás legelején azt mondtam, hogy a leírt igazságok felismerését egy utazáshoz tudnám hasonlítani. A filadelfiai gyülekezethez hasonlóan egy gyülekezet mindaddig a keskeny úton tud járni, amíg igazságban és szentségben jár (lásd. Jel. 3:7-10). A korinthusi gyülekezet esetében azonban már látható a hanyatlás. Az első levelét Pál egy olyan gyülekezetnek írta,

• ahol minden kegyelmi ajándék működött,
• szentnek nevezte őket,
• közösségben voltak ugyan egymással, de szakadások voltak köztük, testiek voltak,
• olyan bűnök is voltak közöttük, amik a világban is súlyosnak számítanak,
• de ők mindezeket megtűrték, megalkudtak, és közösséget vállaltak vele.

Pál ezért megintette és felszólította őket a helyreállásra. Vegyük észre, hogy ez egy bukott gyülekezet képe, ha valaki esetleg azt gondolná, hogy ez egy elfogadható gyülekezeti állapot! Ez egyértelműen látszik abból, hogy miután a gyülekezet nem tért meg a bűnökből, a gyülekezetnek írt második levelében Pál, már a Krisztust követő hívőket felszólítja, hogy jöjjenek ki ebből a bukott gyülekezetből. Figyeljük meg Pál szóhasználatát, mert nagyon tanulságos, ahogy erről a helyzetről ír:

„Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? Vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? Mi köze hívőnek hitetlenhez? Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek. Annakokáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket.”  (2 Kor. 6:14-17)

Pál az igaz hívőket itt már elszakadásra szólítja fel a megtérni nem akaró gyülekezettől, hitetleneknek, sötétségben járóknak nevezi őket, akikkel a kapcsolatot is meg kell szakítani (ne is illessétek), akikkel nem lehetnek szövetségi (ima és úrvacsorai) közösségben sem.

A második levelét is a gyülekezetnek címzi Pál, a gyülekezet egy részét mégis hitetleneknek nevezi. Ez sokáig zavart engem, és csak jóval később értettem meg, hogy aki nem bízik az Úrban és nem engedelmeskedik az Ő parancsolatainak, az valójában megtagadja az Urat, és ezzel megtagadja a saját hitét is, tehát valójában hitetlen; annak ellenére, hogy része egy gyülekezetnek nevezett közösségnek! Az ilyenekre írja Pál, velük az igaz hívőknek nem lehet felemás igában lenni! A jó hír az, hogy az engedelmesek, akik minden körülmény között bíznak az Úrban, azokkal az Úr vele lesz, mégha csak néhányan jönnek is össze az Ő nevében. Ahol pedig az Úr ott van, ott teljesség van, és nem lehet hiány semmiben! Ámen!

Megjegyzés: * Lásd a Keskeny út blogon David Bolton: “Lázadók, menekültek és egy visszatérő maradék” című írását.

–          § –

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a honlapcímének megadásával: https://keskenyut.wordpress.com

Válás, újraházasodás és házasságtörés – Dan Corner

Divorce, Remarriage and Adultery by Dan Corner

Válási és újraházasodási (házasságtörési) járvány van

Egy ismeretlen ember tette közzé a bejegyzését az interneten a válással és az újraházasodással kapcsolatban. Szükségesnek tartom ezzel indítani.

„Örülünk a harmadik házasságunknak.  Az első kettő tévedés volt.  Mindketten elváltunk az összeférhetetlen házastársunktól, hogy összeházasodjunk, és együtt szolgáljuk Istent. Tudjuk, hogy helytelenül cselekedtünk, mert testies „keresztyének” vagyunk, amint azt Charles Stanley mondaná azért is, mert még alkoholisták is vagyunk.  A munkánk meg fog égni, de mi meg fogunk menekülni az „örök biztonság” tana szerint (az üdvösséget nem lehet elveszíteni). Elvégeztem a Ryrie Bibliaiskolát, ő pedig a Scofield Reference Biblia iskolát. Chuck Swindolf, Hal Lindsay és Richard Roberts a kedvenc tanítónk és példaképünk, de sok más örök biztonság tanítót is szeretünk.

Ha egy keresztyén férfi összeférhetetlenség és mellőzöttség (és számos más szellemi gyötrelem miatt, ami egy ilyen házassághoz kapcsolódik, ami sok imával sem hozható helyre), elválik a feleségétől és van egy másik (visszaélésektől és lelki gyötrelmektől szenvedő) fontos, szintén elvált keresztyén nő az életében, összeházasodhatnak egymással azt követően, hogy Isten megbocsátja a házastársuktól való elválást?

Nagyon szeretjük egymást és szeretnénk együtt szolgálni az Urat, mint férj és feleség.

Azt olvassuk és látjuk a Bibliában, hogy elvált emberek házassága tilos, de tudjuk, hogy olyan sok keresztyén házaspár van, akik mindketten elváltak, összeházasodtak, jó és tartós házasságban élnek, és jól szolgálják az Urat.

Köszönjük a segítséget.”

-§-

“Köszöntünk a Jézus nevében. Azt mondtad szükséged van segítségre. Több ezer órát töltöttem el a Biblia tanulmányozásával, és több mint 6,5 éven keresztül pásztoroltam Pittsburgh területén, és a véleményem a következő:

(1) „Összeférhetetlenség és mellőzöttség” miatt elválni nem elfogadható indok Isten igéje szerint!

„Én pedig azt mondom néktek: Valaki elbocsátja feleségét, paráznaság okán kívül, paráznává teszi azt; és aki elbocsátott asszonyt vesz el, paráznaságot (házasságtörést) követ el.”  (Máté 5:32)

A házasság törvénye 

„Mert a férjes asszony, amíg él a férj, ehhez van kötve törvény szerint, de ha meghal a férj, felszabadul az asszony a férj törvénye alól. Azért tehát az ő férjének életében házasságtörőnek mondatik, ha más férfihoz megy; ha azonban meghal a férje, szabaddá lesz a törvénytől, úgy hogy nem lesz parázna, ha más férfihoz megy.”  (Róma 7:2-3)

Hasonlóképpen a következőket is mondja a Szentírás: 

„Mondom pedig néktek, hogy aki elbocsátja feleségét, kivéve paráznaság miatt, és mást vesz el, házasságtörő; és aki elbocsátottat vesz el, az is házasságtörő.”    (Máté 19:9).

„Valaki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el; és valaki férjétől elbocsátott asszonyt vesz feleségül, házasságtörést követ el.”  (Lukács 16:18).

„És a farizeusok hozzámenvén megkérdezték tőle, ha szabad-e férjnek feleségét elbocsátani, kísértvén őt. Ő pedig felelvén, monda nékik: Mit parancsolt néktek Mózes? Ők pedig mondának: Mózes megengedte, hogy váló levelet írjunk, és elváljunk. És Jézus felelvén, monda nékik: A ti szívetek keménysége miatt írta néktek ezt a parancsolatot; De a teremtés kezdete óta férfiúvá és asszonnyá teremtette őket az Isten. Annakokáért elhagyja az ember az ő atyját és anyját; és ragaszkodik a feleségéhez, És lesznek ketten egy testté! Azért többé nem két, hanem egy test. Annakokáért amit az Isten egybe szerkesztett, ember el ne válassza. És odahaza az ő tanítványai ismét megkérdezik őt e dolog felől. Ő pedig monda nékik: Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el az ellen. Ha pedig a feleség hagyja el a férjét és mással kel egybe, házasságtörést követ el.”   (Márk 10:2-12).

Válás Jézus idejében

A válásra és az újraházasodásra vonatkozó fent leírt igék az Úr Jézus szavai. Jézus nyilvánvalóvá tette, hogy egyedül a házastársi hűtlenség (szexuális erkölcstelenség) az egyedüli ok a válásra. Egyetlen ilyen példát látunk az igében, amikor József azt feltételezte, hogy Mária szexuális erkölcstelenséget követett el ellene, miközben már jegyesek voltak és össze akartak házasodni, és József ezért el akarta „bocsátani” őt (Máté 1:19)!

Ha bárki – bármi más ok miatt, kivéve a szexuális erkölcstelenséget – elválik a házastársától, tekintet nélkül arra, hogy mi a válás oka, őket ezek az igék vádolni fogják! Ha az ilyen személyek „összeházasodnak” mással, akkor nemcsak az ilyen személy követ el házasságtörést, hanem az is házasságtörő lesz, aki az ilyen személlyel „házasságot” köt! Akik még sosem voltak házasok, szükséges, hogy ezekkel a tényekkel tisztában legyenek mielőtt egy elvált személlyel házasságra lépnének, mert az nem törvényes alternatíva számukra. Amikor olyan igeszakaszokat vizsgálunk, mint 1 Korinthus 6:9-10 és Jel. 21:8, kizárólag arra a következtetésre juthatunk, hogy egy házasságtörő újraházasodása – ahogy arra a Máté 5:32 és 19:9 is utal – azt eredményezi, hogy mindkét fél a tüzes tóba fog kerülni, kivéve, ha megszakítják a kapcsolatukat és bűnbocsánatot nyernek a házasságtörésükre.”

A folytatás ill. a teljes anyag PDF formátumban elérhető itt

-§-

A teljes írás PDF formátum változatában szabadon terjeszthető a szerző nevének és a honlapcímének megadásával: https://www.evangelicaloutreach.org

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)  

Figyelem: a téma  részletesebb tanulmányozásához a Keskenyut blogon sok más anyag is van, amik a blog kereső ablakába beütve a házasság, válás, újraházasodás szavakat megtalálhatók. Ezek közül különösen a következő linken elérhető anyagot javaslom tanulmányozásra.

Szeretettel Sándor

A keskeny út megtalálása – Zac Poonen

Figyelem! Ha valakinek problémája van a feliratos video megnézésével, akkor a felirat szövege letölthető PDF formátumban itt – MP3 formátumban itt

A PDF ÉS MP3 VÁLTOZATOK NYILVÁNOSAN NEM TERJESZTHETŐK, DE A FELIRATOS VIDEO YOUTUBE LINKJE SZABADON MEGOSZTHATÓ!

A keskeny út – Frank McEleny

Forrás: https://acalltotheremnant.com/2017/08/05/the-narrow-way/

PDF formátumban letölthető itt

Az út egyre keskenyebb lesz és az emelkedő egyre meredekebb és veszélyesebb, amin a szentek Isten országába bejutnak. Nincs vissza út, csak előre van és felfelé, nem számít, hogy mit tartogat az előttünk lévő út. Amikor a világ figyelemmel kíséri az Isten országában élő szenteket, akkor csak a természetes szemükkel látják őket. Amikor próbákat és szenvedéseket látnak, akkor valamilyen kudarcot és elutasítottságot látnak, a mi próbáink azonban a szobrász kalapácsütései. A nagy szobrász formál minket, hogy valóban beilleszkedjünk az Ő dicsőséges templomába.

Ki fogja magát átengedni a szobrász kalapácsütéseinek? Ki fog biztosan megállni a próbákban, a szenvedésekben és az üldöztetésekben? Ki fog egy ilyen utat választani, ahol a legnagyobb sötétségben fénylik a világosságunk és az Ő dicsőségének bizonyságai? Engedelmes keresztyén leszel? Engeded, hogy az Úr formáljon téged? Képviseled a Mestert minden helyzetben? Képes vagy örvendezni a legnagyobb mélységekben?

A legerősebb ütések az ellenség királysága ellen az örömteli hang, ami a legnagyobb mélységekből száll fel. Ott ahol mások sírnak és a fogukat csikorgatják, ott Isten emberei, Isten királyságának szentjei örvendeznek az Úrban és a gonosz elhallgat. Jézus asztalt terít nekünk az ellenségeink szeme láttára. Vajon te keresztyénként ennél az asztalnál ülsz? Ez az Úr asztala, ahol a jóság, a kegyelem követnek minket az életünk minden napján, a keskeny úton való járásunkban.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlapcímének megadásával.

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Házasság, válás, újraházasodás

Forrás: http://obelia.hubpages.com/hub/Marriage-Divorce-Remarriage

Hadd kezdjem egy számomra nagyon fájó megállapítással. Ez nem egy népszerű írás és tudom, hogy sok haragot, szenvedést, kérdéseket és érzelmi támadásokat fog kiváltani. Kérlek benneteket, hogy ismerjétek meg a szívem indulatát. Amennyire csak lehetséges nem szándékozom senkit megbántani, nem azért teszem ezt az írást közzé, mert valakinek most éppen erre van szüksége.

Egy másik tanulmányt nézegettem és ráakadtam benne egy megállapításra, ami megdöbbentett engem. “Keresztelő Jánost nem az evangélium, hanem a bűnbánat hirdetése miatt ölték meg.” Azt mondta Heródesnek, hogy vétett a törvény ellen azzal, hogy elvette a fivére feleségét.

(Máté 14:3-4 “Mert Heródes elfogatta Jánost, és megkötöztetve, tömlöcbe vetette Heródiásért, a testvérének, Fülöpnek feleségéért. Mert ezt mondta néki János: Nem szabad neked ővele élned.” Lásd még a Márk 6:16-20).

Világos volt számomra, hogy Keresztelő János nem azt mondta, hogy nem volt törvényszerű, hogy Heródes elvette a fivére „özvegyét”. Heródiás elvált a férjétől, Fülöptől, és hozzáment Heródeshez. A kapcsolatukat tekintve ez nemcsak vérfertőző volt, hanem házasságtörés is, mert a korábbi férje, Fülöp még élt. Ez ösztönzött engem ennek tanulmányozására. Ez nem volt egy könnyű tanulmány számomra, és az utolsó héten belefájdult a gyomrom, amikor arra gondoltam, hogy milyen következményei vannak annak, ha házasságtörést elkövetve újraházasodtunk, miközben a volt házastársunk még él. Senki sem tud biblikus magyarázatot adni nekem, hol van engedélyezve, hogy a házastársi szövetség a válás által feloldásra kerül és megengedi, hogy az elvált fél elvegyen egy másik személyt. Részem volt elég sok heves érzelmű válaszban, de az örökérvényű és helyes válasz abban található meg, hogy házasságtörők nem örökölhetik Isten Királyságát.

1 Kor. 6:9-10  “Avagy nem tudjátok-e, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők, Se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten Királyságát.”

Rengeteg nézet van a házassággal és a válással kapcsolatban. Az első nézet, ami tartja magát, hogy a hívők ne váljanak el. Van egy nézet, ami megengedi a válást, de az újraházasodást nem és van egy megint másik, ami megengedi a válást és az újraházasodást is. Az elmúlt négy évben utána olvasva, imádkozva, tanulmányozva és meghallgatva különböző nézeteket, egy határozott nézettel rendelkező személlyé váltam. Valószínűleg mindig is ebbe a táborba tartoztam, de más hívők nézeteit hallgatva elbizonytalanodtam. Ezekről most nem beszélnék, mert azt szeretném, ha személyes nézetemmel ismerkednél meg. Ezt most itt abbahagyom, mert nem gondolnám, hogy létezik olyan személy, aki érzéketlen lenne a Biblia álláspontjának – ebben a kérdésben való – magyarázatát tekintve. Megértem emberek millióinak a nézetét és sok keresztyén vitatkozik azon, hogy mi van megengedve, de az elmúlt héten megértettem valamit. Mindazok a nézetek nem lehetnek helyesek! Vagy megengedjük, hogy valaki elváljon és újraházasodjon vagy nem. A Biblia nem mondhatja ugyanarra a dologra, hogy az „igen” is helyes és a „nem” is.

Van valamennyi ismeretünk a házassággal kapcsolatban. A házasság egy életre szóló szövetségben egyesít egy férfit és egy nőt, ahol Isten a tanú kettejük között, hogy egy testté egyesíti őket (1 Mózes 2:24, Máté 19:4-9, stb). A házasság példáján mutatja be az ige Krisztus (a vőlegény) és az Ő népe (menyasszony) közötti kapcsolatát (Efézus 5:22-33, Máté 25:1-13). Az Úr akarata az, hogy a házasságokból utódok származzanak (Malakiás 2:15).

A házasság nem csupán egy megállás egy szolgálattevő vagy egy békebíró előtt, hogy törvényesen eggyé váljanak. A házasság napján kimondott szavak nagyon erőteljesek és súlyosak, azonban sokakat ez nem zavar, és nem gondolnak az esküben megfogadottakra, amikor cselekednek. A menyasszonynak és a vőlegénynek nem kellene tisztában lenni vele, amikor kölcsönösen ünnepélyes fogadalmat tesznek, hogy ez egy törvényes és szellemi kötelék? Tudatában kellene lenni, hogy Isten a tanúja a kettejük szövetségi kötelékének, ami halálukig érvényes.

Egy olyan kultúrában élünk, ahol a válás már egy mindennapos eset. A probléma az, hogy Isten Igéjét a kultúra nem változtatja meg. Ezért egy keresztyénnek Isten bölcsességét kellene keresnie mielőtt bármilyen, egész életét megváltoztató döntést hozna.

1) Mit mond Isten az esküvésekről?

4Móz 30:2  „Ha valamely férfi fogadást fogad az Úrnak, vagy esküt tesz, hogy lekötelezze magát valami kötésre: meg ne szegje az ő szavát; ami az ő szájából kijött, egészen úgy cselekedjék.”

Prédikátor 5:4-5  „Mikor Istennek fogadást teszel, ne halogasd annak megadását; mert nem gyönyörködik a bolondokban. Amit fogadsz, megteljesítsd! Jobb hogy ne fogadj, hogynem mint fogadj, és ne teljesítsd be.”

– Meglepő, hogy elvárjuk Istentől, hogy tisztelje az Ő szavát velünk kapcsolatban, hogy mentsen meg és őrizzen meg minket ebben és a következő életben, amikor mi nem teszünk meg mindent, sőt megbüntetjük és eltaszítjuk a házastársunkat, mert nem felel meg az elvárásunknak.

– Ha azt választom, hogy nem teljesítem a fogadalmamat, az nem tesz engem hazuggá és szövetségszegővé?

2) Mi a helyzet a hitetlen személlyel kötött házassággal?

Azt mondtuk, hogy ne legyünk hitetlennel felemás igában (2 Kor 6:14), de sok példa van rá, ahol ez mégis megtörténik. Ugyanis két hitetlen ember összeházasodhat, és az egyikük később megtér. A hívő házastárs köteles bemutatni a hitetlen társa felé, hogy mik azok, amiket egy keresztyén ember már nem engedhet meg magának. Semmiképpen sem válhat el a hívő házastárs a hitetlen házastársa hitéről alkotott véleménye alapján. Figyelembe kell vennünk ugyanis, hogy egy éretlen keresztyén gyakran hasonlít egy hitetlen emberre. Csak azért, mert egy személy nem úgy él, mint azt mi – egy általunk meghatározott időn belül – elvárnánk, ne gondoljuk azt, hogy később nem válhat érett hívővé.

1Kor 7:10-15 „Azoknak pedig, akik házasságban vannak, hagyom nem én, hanem az Úr, hogy az asszony férjétől el ne váljék. Hogyha pedig elválik is, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön meg férjével; és a férj se bocsássa el a feleségét. Egyebeknek pedig én mondom, nem az Úr: Ha valamely atyafinak hitetlen felesége van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. És amely asszonynak hitetlen férje van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. Mert meg van szentelve a hitetlen férj az ő feleségében, és meg van szentelve a hitetlen asszony az ő férjében, mert különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek. Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljék el; nem vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban. De békességre hívott minket az Isten.”

– Ez az igeszakasz is azt mondja nekünk, hogy ne váljunk el. A 15. vers nem annak engedélyezése, hogy másik házastársat keressünk, hanem azt jelenti, hogy nem vagyunk kötve a házasságon belüli kötelezettségeink teljesítését illetően. Ha másik házastársat kereshetnénk, akkor arról beszélne az ige, azonban az ezt követő egész fejezet arról szól, hogy maradjunk együtt a házasságban. Ha különválunk, akkor házasság nélkül kell maradnunk vagy meg kell békülnünk a házastársunkkal. Egy élethosszig tartó szövetségben vagyunk összekötve a házastársunkkal, amíg az egyikünk meg nem hal.

1Kor 7:39 „Az asszonyt törvény köti, míg férje él, de ha férje meghal, szabadon férjhez mehet, akihez akar, csakhogy az Úrban.”

3) Mi a helyzet a szexuális erkölcstelenségre vonatkozó kivétel szabállyal?

Úgy tűnik, hogy ez lenne az a „kiskapu”, amit mindenki keres vagy alkalmaz. Ne mondjuk azt, hogy könnyű túljutni ezen, ugyanis technikailag/logikailag nem járunk el helyesen, ha megtagadjuk a megbocsátást egy olyan házastársnak, aki valóban bűnbánó módon közelít a házastársa felé. Valójában azt mondjuk, hogy megbocsájtunk a szánkkal, miközben a cselekedeteink arról tesznek bizonyságot, hogy nem bocsátunk meg. Ismét a Krisztus képre gondolva ez azt jelenti, hogy valódi tisztelet helyett szabályos módon „megcsaljuk” vagy lekezeljük Jézust, ugyanakkor elvárjuk, hogy folyamatosan szeressen és szenteljen meg bennünket és ajándékozza Magát nekünk.

Máté 5:31-32 “ Megmondatott továbbá: Valaki elbocsátja feleségét, adjon néki elválásról való levelet. Én pedig azt mondom néktek: Valaki elbocsátja feleségét, paráznaság okán kívül, paráznává teszi azt; és aki elbocsátott asszonyt vesz el, paráználkodik.”

– A “szexuális erkölcstelenségre” (paráznaságra) itt a (porneia) szó használatos, amit rendszerint a házasság előtti szexre használtak. Ez a kitétel CSUPÁN a Máté evangéliumban van megjegyezve, ami a zsidó közösségnek íródott. Ennek oka, amit szükséges megjegyeznünk, hogy a zsidó jegyesség éppen olyan kötöttségekkel jár, mint a házasság. Ezt abból is látjuk, hogy József Mária férjeként volt megnevezve a házasságuk előtt. A Máté evangélium azt is mondja, hogy József igaz ember volt és kész volt elbocsátani Máriát (hogy ne lássa az ő halálra kövezését), amikor kiderült, hogy terhes, mert azt hitte, hogy hűtlenné vált (Máté 1:18-21). A pogányoknál nincs ilyen jegyességi szokás, ezért nem volt szükséges beszélni róla, hogy egy férfi elküldheti vagy elválhat-e a feleségétől, ha a felesége nem lenne szűz a házasságkötés pillanatában. Hiszem, hogy ha Jézus megengedte volna a válást „paráznaság” okán kívül, akkor azt követően ugyanabban a mondatban nem beszélt volna róla, hogy az elbocsátott asszony elvételével (újraházasodás) mindkét fél paráznaságot követ el. (Máté 5:32) Alapjában véve Jézus ezzel azt mondta ki, hogy aki egyszer megházasodott, az házas is marad. Az “ember el ne válassza azt” parancsolat a házasság kötelékében lévő emberekre is vonatkozik.

Nézzünk meg egy másik igeszakaszt ezzel a kivétel szabállyal kapcsolatban. Ebben az igeszakaszban, azt látjuk, hogy a farizeusok kísérteni próbálják Jézust, hogy megismerjék, mi lehet az Ő álláspontja a válással kapcsolatban.

Alapvetően kétféle gondolkozásmód van a válással kapcsolatban: az egyik a Shamma-i, ami azt tanítja, hogy „illetlen” dolog egy asszony esetében (5 Mózes 24:1) a szex valaki mással, aki nem a férje és a másik a Hillel-i álláspont, ami azt tanítja, hogy az “illetlen” kiterjed olyan hétköznapi dologra is, mint a férje pirítósának megégetése.

– “Máté 19:3-12 „És hozzá mennek a farizeusok, kísértve őt és mondván: Szabad-e az embernek az ő feleségét akármi okért elbocsátani? Ő pedig felelvén, monda: Nem olvastátok-e, hogy a teremtő kezdettől fogva férfiúvá és asszonnyá teremtette őket, és ezt mondá: Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy test. Amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza. Mondának neki: Miért rendelte tehát Mózes, hogy váló levelet kell adni, és úgy bocsátani el az asszonyt? Monda nékik: Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte volt meg néktek, hogy feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt. Mondom pedig néktek, hogy aki elbocsátja feleségét, kivéve paráznaság miatt, és mást vesz el, házasságtörő; és aki elbocsátottat vesz el, az is házasságtörő. Mondának néki tanítványai: Ha így van a férfi dolga az asszonnyal, nem jó megházasodni. Ő pedig monda nékik: Nem mindenki veszi be ezt a beszédet, hanem akinek adatott. Mert vannak heréltek, akik anyjuk méhéből születtek így; és vannak heréltek, akiket az emberek heréltek ki; és vannak heréltek, akik maguk herélték ki magukat a mennyeknek országáért. Aki beveheti, vegye be.”

Jézus nem áll egyik nézet pártján sem. Ő visszament a házasság létesítésének kezdetéhez. Ádámnak nem volt lehetősége másik feleségre, miután a felesége becsapta és Évának sem volt lehetősége Ádám után másik férjre, mert nem tájékoztatta őt megfelelően. Jézus csupán egyetlen esetben (paráznaság) engedte meg a válást, ebből minden hallgató megértette, hogy a házasság felbonthatatlan. Figyeljük meg a tanítványok reagálását. Ők megértették, hogy ha egyszer megházasodtak, akkor egész életükre a házastársukhoz vannak kötve.

4) Házasságtörés

Jézus kijelentette, hogy bárki, aki elválik, és újra házasságot köt, házasságtörést követ el. Bárki, aki elvesz egy elvált személyt házasságtörést követ el. Nem számít, hogy ki volt a hibás, mert Jézus kijelentette, hogy bárki, aki így cselekszik, házasságtörést követ el. Az alábbi igeszakaszok azt mutatják, hogy a válás nem bontja fel a házasságot. Törvényesen elválasztották ugyan őket, de Isten még mindig házasként tekint rájuk. Látjuk, hogy a tanítványok később – szűkebb körben – ismét megkérdezték Jézust, hogy egyértelmű legyen számukra, hogy a válás nem megengedett. A Márk 10.12. versben Jézus válasza azt mutatja, hogy nem csupán a férjek, hanem a feleségek is lehettek a válás kezdeményezői, akik újraházasodásukkal házasságtörést követtek el.

– Márk 10:2-12 “És a farizeusok hozzámenve megkérdezik tőle, ha szabad-e a férjnek feleségét elbocsátani, kísértve őt. Ő pedig felelvén, monda nékik: Mit parancsolt néktek Mózes? Ők pedig mondának: Mózes megengedte, hogy váló levelet írjunk, és elváljunk. És Jézus felelvén, monda nékik: A ti szívetek keménysége miatt írta néktek ezt a parancsolatot; De a teremtés kezdete óta férfiúvá és asszonnyá teremtette őket az Isten. Annak okáért elhagyja az ember az ő atyját és anyját; és ragaszkodik a feleségéhez, És lesznek ketten egy testté! Azért többé nem két, hanem egy test. Annak okáért amit az Isten egybe szerkesztett, ember el ne válassza. És odahaza az ő tanítványai ismét megkérdezik őt e dolog felől. Ő pedig monda nékik: Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el az ellen. Ha pedig a feleség hagyja el a férjét és mással kel egybe, házasságtörést követ el.”

– Lukács 16:18 “Valaki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, paráználkodik; és valaki férjétől elbocsátott asszonyt vesz feleségül, paráználkodik.”

Pál megismétli ugyanazt a tanítást, amit Jézus adott. Egy házastársi szövetség köt a halálig.

– 1 Kor 7:39 “Az asszonyt törvény köti, míg férje él, de ha férje meghal, szabadon férjhez mehet, akihez akar, csakhogy az Úrban.”

Róma 7:2-3 “ Mert a férjes asszony, míg él a férj, ehhez van kötve törvény szerint, de ha meghal a férj, felszabadul [az asszony] a férj törvénye alól. Azért tehát az ő férjének életében paráznának mondatik, ha más férfihoz megy; ha azonban meghal a férje, szabaddá lesz a törvénytől, úgy hogy nem lesz parázna, ha más férfihoz megy.”

5) A második házasság egy egész életen át tartó házasságtörés?

Vannak, akik azt tanítják, hogy az első (elrontott) házasság utáni válást bűnként lehet kezelni és bűnbánattal rendezni, és a következő házasságban ugyanazokat a hibákat nem elkövetve, Isten meg fog neked bocsájtani és megáldja a következő házasságot.

Ha azonban a következő házasság Isten szemében házasságtörésnek számít, akkor a következő kérdést kellene feltenni: vajon Isten valóban megengedné neked, hogy megmaradj abban a kapcsolatban, tekintve, hogy a bűnbánat azt jelenti, hogy felismered a bűnt és elfordulsz attól? Ha ennek ellenére újraházasodsz, akkor valójában te különbséget teszel pld. egy húsz évvel ezelőtt megkötött és a most megkötött házasság között, ahol ugyanazt az esküt teszed két különböző személy felé?

Ha Isten egyesített téged egy személlyel és folyamatosan tudatosítja veled, hogy házasságban vagy azzal a házastárssal, akkor egyesítene téged egy másik házasságban és engedné, hogy az újabb eskütétel felülírja az elsőt?

Bizonyos vagyok benne, hogy most sok ember meglepődve azt válaszolja, hogy de nekem okom volt a válásra. Ilyenek lehetnek:

– Mi van akkor, ha nem vagyok boldog? – Vegyetek erőt magatokon, találjátok meg a módját és munkálkodjatok rajta, hogy működjön. A boldogság egy múló érzés, ami lehetőséget ad a külső erőknek, hogy meghatározzák a hangulatodat. Menj haza és szeresd a feleségedet (vagy tiszteld a férjedet)

– Mi van, ha a férjem fizikailag bántalmaz? – Életveszélyes helyzetben hívj valamilyen segítséget, mert egy halott asszony nem tudja Istent szolgálni. Semmiképpen sem mondhatom, hogy válj el és házasodj újra. Ha úgy döntesz, hogy elválsz, a Biblia azt mondja: maradj úgy, vagy békülj meg vele, mert ő a férjed életed végéig. A férjednek Isten felé kell elszámolnia a parancsolatok be nem tartásáért.

– Mi van akkor, ha a házastársam feleségül vesz valaki mást? – Akkor az a személy házasságtörést követ el. Mindenkinek Istennek kell elszámolni a személyes cselekedeteiért.

– Nem akarok egyedül élni. – Ki akar? Ha ismered, mint mond a Biblia és eldöntöd, hogy a szerint cselekszel, akkor mindenképpen remélheted, hogy Isten megbocsát neked, hogy próbára teszed Őt. Ne tervezzük bűn elkövetését.

– Engedélyezheti Isten a válást? – Igen, ha egyértelműen Isten parancsával ellentétesen kötöttek házasságot. Lásd Ezsdrás 9. és 10. fejezetei. (Ford. megj: pl. utólag kiderül, hogy vérrokonokról van szó)

– Mi a helyzet a második, a harmadik, a negyedik vagy még további házasságokból származó gyermekekkel? – Nem ugyanezt kérdezhetném az első házasságból származó gyermekekkel kapcsolatban?

– Mi van, ha már második házasságban élek több évtizede és most jutottam oda, hogy világossá vált előttem Isten akarata? – Sok párra tudok gondolni, akik pontosan ebben a helyzetben vannak most, ami a miatt van, hogy sokan korábban nem kaptak megfelelő tanítást erről és tudatlanságban voltak. Mindenkinek a következő kérdést kell feltenni: Életben van még az első házastársam? Ha igen, akkor hogyan tekint Isten a második házasságra? Ha Ő az első házasságot érvényesnek tekinti, a másodikat pedig házasságtörésnek, akkor ez olyan valami, amit rendezned kell Istennel. Ezzel kapcsolatban az egyetlen dolog, amit most el tudok képzelni, hogy félelemmel és rettegéssel kell munkálkodjunk az üdvösségünkön.

Ez nem egy népszerű válasz és tudom, hogy mindenkinek megvannak a sajátos körülményei. Azzal együtt, hogy személy szerint nem vagyunk érintett ebben, ez nem jelenti azt, hogy akkor csípőből tüzelhetünk. Jóllehet nem tapasztaltam meg ezt személyesen, de vannak közvetlen családtagjaim, akik érintettek ebben. Ez nem azt jelenti, hogy szándékosan ártunk bárkinek. A célom az, hogy nézzük meg ezt a kérdést a Biblia alapján a maga komolyságával. Ha Isten az, AKI egyesít egy párt a házasságban, akkor Ő az, AKI azt szétválaszthatja, ami azt jelenti, hogy nekünk ezt tudomásul kell vennünk.

Isten egy szövetséget megtartó Isten és komolyan veszi a fogadalmainkat, a házassági fogadalmat különösen. Ha Ő megbüntette Izraelt, mert nem tartotta meg a békeszerződést (megtörtént a Józsué könyvében és láthatjuk az eredményét a 2 Sámuelben, amikor Dávid bűnbánatot tartott Saulnak a gibeoniták által való megölése miatt), akkor ebből az következik, hogy Ő ugyanilyen viszonyulással van felénk, akik önként – szeretetből – vállaltunk fel egy házassági szövetséget.

Fordította: Abonyi Sándor

• § –

Javaslom elolvasni még az alábbi két nagyon hasznos írást:

Válás és újraházasodás – H. Martin

 Válás és újraházasodás – Myron Horst

Jó épülést kívánok mindenkinek!

Sándor

Marriage, Divorce and Remarriage

 Resourse:http://obelia.hubpages.com/hub/Marriage-Divorce-Remarriage

Let me preface this by stating this has been gut-wrenching for me. This is not going to be popular, and I know this is the type of post that will cause a lot of anger, pain, questions and emotional charge. Please know my heart. As much as I don’t want to intentionally hurt anyone, I can’t not post this because someone may need it now.

I was looking up something for another study and came across a statement that made me stop. “John the Baptist wasn’t killed for preaching the gospel. He was killed for preaching repentance.” He told Herod it was not lawful for him to have his brother’s wife (Matt 14:3-4 “³For Herod had laid hold on John, and bound him, and put him in prison for Herodias’ sake, his brother Philip’s wife. ⁴For John said unto him, It is not lawful for thee to have her.” See also Mark 6:16-20). It dawned on me that John the Baptist did not say it was not lawful for Herod to have his brother’s “widow”. Herodias divorced her husband, Philip, and married Herod. Not only was the relationship considered incestuous, but it was also adulterous because Philip was still alive. That brought me to this study. This was not an easy study for me, and I’ve been sick to my stomach for the past week thinking about what it means for us if we are in adultery being remarried while our spouses are alive. However, no one has been able to Biblically show me where permission is given to dissolve the marital covenant through divorce and permit them to marry another person. I get plenty of heated emotional responses, but our eternal destination rests on getting this answer right because adulterers will not inherit the Kingdom of God.

– 1 Cor 6:9-10 “⁹Know ye not that the unrighteous shall not inherit the kingdom of God? Be not deceived: neither fornicators, nor idolaters, nor adulterers, nor effeminate, nor abusers of themselves with mankind, ¹⁰Nor thieves, nor covetous, nor drunkards, nor revilers, nor extortioners, shall inherit the kingdom of God.”

There are multiple views when it comes to marriage and divorce. The first is a permanence view that believes no divorce. There is a view that allows for divorce and no remarriage, and there is a view that allows for divorce and remarriage. After reading, praying, studying and hearing the different views over the past 4 years, I’ve become a permanence view person. I’ve probably always been in this camp, but hearing other Believers share their views really added confusion. However, I’m not putting this here because I want you to care about my personal viewpoint, I’m putting this here because I cannot think of one person that is unaffected by the interpretation of the Bible’s stance on this issue. I realize millions of people have their own views and many Christians differ on what is permitted, but I came to a realization last week. All those views can’t be correct! Either we are permitted to divorce and remarry another person, or we aren’t. The Bible can’t mean “yes” and “no” on the same issue.

We know a few things about marriage. It is to unite one man and one woman into a covenant bond for life where God is the witness between the two and joins them into a one flesh union (Gen 2, Matt 19:4-9, etc). Marriage was chosen to reflect the relationship between Christ (bridegroom) and His people (bride) (Eph 5:22-33, Matt 25:1-13). The Lord wanted a Godly offspring to come from this union (Mal 2:15).

Marriage isn’t just about standing in front of a minister or justice of the peace to legally be together. The words said on a wedding day are strong and sobering, but many don’t bother to reflect on what they’re doing. “This is not to be entered into lightly”, bride and groom exchange vows/solemn oaths that are legally and spiritually binding, God is a witness, the two enter into a covenant bond to be true to each other until death separates them.

We live in a culture where divorce is an everyday occurrence. The problem is that The Word of God does not change with the culture. So, a Christian should be seeking God’s wisdom before making any life-changing decisions.

1) What does God say about making vows?

Num 30:2 “If a manvowavowunto the LORD, or swear an oath to bind his soul with a bond; he shall not break his word, he shall do according to all that proceedeth out of his mouth.”
Ecc 5:4-5 “⁴When thou vowest a vow unto God, defer not to pay it; for he hath no pleasure in fools: pay that which thou hast vowed. ⁵Better is it that thou shouldest not vow, than that thou shouldest vow and not pay.”

– It’s amazing that we expect God to honor His word to us, save us and keep us through this life and into the next when we don’t do all we should yet we penalize and throw away our spouses because they don’t measure up to our standards.

– Paul Washer – http://www.youtube.com/watch?v=FoQEljfJEcc&feature=related

– If I choose not to fulfill my vows, does that not make me a liar and covenantbreaker?

2) What about marriage to an unbeliever?

We’re told not to be unequally yoked with unbelievers (2 Cor 6:14), but there are many instances where this can occur. Two unbelievers can marry, and one becomes saved. One spouse plays the role of a Believer only to show he isn’t later. In any case, we can’t divorce based on our perception of their faith.

1 Cor 7:10-15 “¹⁰And unto the married I command, yet not I, but the Lord, Let not the wife depart from her husband: ¹¹But and if she depart, let her remain unmarried or be reconciled to her husband: and let not the husband put away his wife. ¹²But to the rest speak I, not the Lord: If any brother hath a wife that believeth not, and she be pleased to dwell with him, let him not put her away. ¹³And the woman which hath an husband that believeth not, and if he be pleased to dwell with her, let her not leave him. ¹⁴For the unbelieving husband is sanctified by the wife, and the unbelieving wife is sanctified by the husband: else were your children unclean; but now are they holy. ¹⁵But if the unbelieving depart, let him depart. A brother or a sister is not under bondage in such cases: but God hath called us to peace.”

– We’re still told not to divorce. Verse 15 is not permission to find another spouse. It means we’re not bound to perform the duties within the marriage. If we could find another spouse, it would specify, but this follows the entire chapter which states we are to remain together in marriage (see verse 39). If we separate, we are to remain unmarried or be reconciled to our spouses. We are bound in a life-long covenant bond to our spouse until one of us dies.

1 Cor 7:39 “³⁹The wife is bound by the law as long as her husband liveth; but if her husband be dead, she is at liberty to be married to whom she will; only in the Lord.”

– Another thing to consider is that an immature Christian often resembles an unbeliever. Just because a person does not respond in the manner or timeframe we believe they should does not mean they are not believers.

3) What about the exception clause for sexual immorality?

This seems to be the “out” that is the one everybody looks for or uses. Not saying it’s an easy thing to overlook, but technically, we’re not being true if we refuse to forgive a spouse that is genuinely repentant by moving on to marry another. We’ve actually said we forgive with our mouths while our actions say we won’t forgive. Again, the picture with Christ is that we “cheat” on Him on a regular basis or treat Him with less than proper respect, but He continues to love us and sanctify us to present us to Himself.

Matt 5:31-32 “³¹It hath been said, Whosoever shall put away his wife, let him give her a writing of divorcement: ³²But I say unto you, That whosoever shall put away his wife, saving for the cause of fornication, causeth her to commit adultery: and whosoever shall marry her that is divorced committeth adultery.”

– The “sexual immorality” here is the word “fornication” (porneia) which is usually used to describe sex before marriage. This allowance is ONLY noted in Matthew which is written to a Jewish audience. The reason it would be necessary to note this is because Jewish betrothal is binding just as the marriage which is why we see Joseph being called Mary’s husband before their wedding. The book of Matthew also states that Joseph was a just man and was willing to put Mary away (versus seeing her stoned to death) when she was found with child because he believed she had been unfaithful (Matt 1:18-21). Gentiles had no betrothal system, so it was unnecessary to specify that a man could put away or divorce his wife if she was found not to be a virgin immediately after marriage. I believe that if Jesus had allowed divorce for adultery, He would have stated so since adultery is mentioned twice more in the same sentence. Basically, He states that once married, stay married. “Let no man put asunder” includes the people within the bond.

Let’s look at another passage with this exception clause. In this passage, we see the Pharisees trying to tempt Jesus to see where He stands on when they could divorce. There were basically two schools of thought on divorce – Shammai which taught that the “indecency” (Deut 24:1) found in a woman included sex with anyone other than her husband and Hillel which taught that the “indecency” extended to something as trivial as burning her husband’s toast.

– Matt 19:3-12 “³The Pharisees also came unto him, tempting him, and saying unto him, Is it lawful for a man to put away his wife for every cause? ⁴And he answered and said unto them, Have ye not read, that he which made them at the beginning made them male and female, ⁵And said, For this cause shall a man leave father and mother, and shall cleave to his wife: and they twain shall be one flesh? ⁶Wherefore they are no more twain, but one flesh. What therefore God hath joined together, let not man put asunder. ⁷They say unto him, Why did Moses then command to give a writing of divorcement, and to put her away? ⁸He saith unto them, Moses because of the hardness of your hearts suffered you to put away your wives: but from the beginning it was not so. ⁹And I say unto you, Whosoever shall put away his wife, except it be for fornication, and shall marry another, committeth adultery: and whoso marrieth her which is put away doth commit adultery. ¹⁰His disciples say unto him, If the case of the man be so with his wife, it is not good to marry. ¹¹But he said unto them, All men cannot receive this saying, save they to whom it is given. ¹²For there are some eunuchs, which were so born from their mother’s womb: and there are some eunuchs, which were made eunuchs of men: and there be eunuchs, which have made themselves eunuchs for the kingdom of heaven’s sake. He that is able to receive it, let him receive it.”

Jesus did not side with either school of thought. He went back to the beginning of the establishment of marriage. Adam wasn’t given another option for a wife after she was deceived, and Eve wasn’t given another husband after Adam did not instruct her properly. Not only did Jesus only allow for divorce in the case of fornication, but everyone listening understood the permanence of marriage. Note the disciples’ response. They understood that once they were married, they were in it for life.

4) Adultery

Jesus stated that anyone that divorces and remarries commits adultery. Anyone that marries a divorced person commits adultery. It does not matter who was in the wrong because He stated anyone who does so commits adultery. From these Scriptures, it shows divorce does not dissolve a marriage. Legally, it separates them, but God still sees them as married. We see the disciples asked Jesus again privately as if to clarify that divorce was now disallowed. Jesus’s response also shows that women were not the only ones initiating divorces as verse 12 states the same goes for a woman who divorces her husband.

– Mark 10:2-12 “²And the Pharisees came to him, and asked him, Is it lawful for a man to put away his wife? tempting him. ³And he answered and said unto them, What did Moses command you? ⁴And they said, Moses suffered to write a bill of divorcement, and to put her away. ⁵And Jesus answered and said unto them, For the hardness of your heart he wrote you this precept. ⁶But from the beginning of the creation God made them male and female. ⁷For this cause shall a man leave his father and mother, and cleave to his wife; ⁸And they twain shall be one flesh: so then they are no more twain, but one flesh. ⁹What therefore God hath joined together, let not man put asunder. ¹⁰And in the house his disciples asked him again of the same matter. ¹¹And he saith unto them, Whosoever shall put away his wife, and marry another, committeth adultery against her. ¹²And if a woman shall put away her husband, and be married to another, she committeth adultery.”

– Luke 16:18 “¹⁸Whosoever putteth away his wife, and marrieth another, committeth adultery: and whosoever marrieth her that is put away from her husband committeth adultery.”

Paul repeats the same teaching that Jesus gave. A marital covenant is binding until death.

– 1 Cor 7:39 “³⁹The wife is bound by the law as long as her husband liveth; but if her husband be dead, she is at liberty to be married to whom she will; only in the Lord.”

Rom 7:2-3 “²For the woman which hath an husband is bound by the law to her husband so long as he liveth; but if the husband be dead, she is loosed from the law of her husband. ³So then if, while her husband liveth, she be married to another man, she shall be called an adulteress: but if her husband be dead, she is free from that law; so that she is no adulteress, though she be married to another man.”

5) Is a second marriage perpetual adultery?

There are some that teach if you repent and do not treat the next marriage as the first, God will forgive you and bless this marriage. On the other hand, if the marriage is seen as adulterous in God’s eyes, the question should be asked if God would permit you to stay in the relationship since repentance means to recognize the sin and turn from it. If you are still someone else’s husband or wife, is there really a distinction between a twenty year extra marital affair and one where you made the same vows to another person? If God has joined you to one person and still recognizes you as being married to that spouse, would He join you in another marriage and let those vows override the first?

Now, I’m sure many people have the same dizzying responses I had plus some.

– What about if I’m not happy? – Suck it up, and find a way to make it work. Happiness is a temporary emotion that allows outside forces to dictate your mood. Go home and love your wife (or respect your husband) – http://www.youtube.com/watch?v=dkR9TBrKM7E&feature=related

– What if I’m being physically abused? – Dead women can’t serve God. Get some assistance. However, I can’t tell you to divorce and remarry. If you divorce, the Bible says remain unmarried or reconcile. He has to answer to God for not following the commands he has been given as the husband.

– What if my spouse marries someone else? – Then that person is in adultery. Each of us has to answer to God for our individual actions.

– I don’t want to be alone. – Who does? If you know what the Bible says and choose to do so anyway hoping God will forgive you, you are tempting Him. We don’t plan to sin.

– Would God permit a divorce? – If it is considered unlawful. See Ezra chapters 9 and 10.

– What about children of second, third, fourth or more marriages? – I could ask the same about the children of the first marriage?

– What if I’ve been in this second marriage for decades and have grown in God? – I can think of numerous couples in the exact same situation now which is why I had a hard time with this. The questions remain: Is the first spouse of one or more people still alive? If so, how does God view the next marriage? If He considers the first marriage valid and the second adulterous, then that is something you need to address with God.

The only thing I could think about during this time was that we are to work out our salvation with fear and trembling. This isn’t a popular view, and I know everyone has his or her own situation. However, I’ve been on the other end, so it’s not like I’m shooting from the hip. If I haven’t experienced it personally, I have close family members who have. This isn’t meant to purposely upset anyone. My reason for looking into this is the seriousness of the issue in the Bible. If God is the One that joins a couple in marriage, then He is the One that separates which means we need to take heed.

God is a covenant keeping God and takes our vows and marriages seriously. If He would punish Israel for not keeping a covenant of peace (made in Joshua and shown in 2 Samuel when David repented for Saul killing the Gibeonites), then it follows that He has the same expectations of us voluntarily entering into covenant with one we claim to love.

– § –

Suggested by Sandor to study the following wrintings:

• a shorter writing by Dan Corner here 
• and a very detailed study by Myron Horst here  

Ne tévesszétek össze az emberi szükséget Isten hívásával – Zac Poonen

Don’t Mistake Man’s Need for God’s Call by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

Jézus azt mondta, hogy a szellemi szegényeké a menny királysága (Máté 5:3). A szellemi szegények azok, akik tudatában vannak a saját emberi alkalmatlanságuknak, és ezért teljesen alávetik magukat Isten akaratának.

Ilyen értelemben Jézus folyamatosan szellemi szegény volt. Úgy élt, ahogy Isten akarta, hogy az ember éljen – folyamatos függésben Istentől, nem volt hajlandó Istentől független módon a saját gondolatai alapján cselekedni. Gondoljunk csak a szavaira:

A Fiú semmit sem tehet önmagától …semmit sem cselekszem magamtól, hanem amint az Atya tanított engem, úgy szólok… nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem .… nem is magamtól jöttem, hanem ő küldött engem…nem magamtól szóltam; hanem az Atya, aki küldött engem, Ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak és mit beszéljek…. A beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, aki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat.”  (János 5:19; 30; 8:28; 42; 12:49; 14; 10)

Jézus sosem cselekedett csupán azért, mert egy szükséget látott. Látta a szükséget, nem volt közömbös azzal kapcsolatban, de csak akkor cselekedett, amikor az Atya mondta neki.

Legalább négyezer évig várt a mennyben, miközben a világnak kétségbeejtő szüksége lett volna egy Megváltóra, de csak akkor jött el a földre, amikor az Atya küldte Őt. (János 8:42). 

„Mikor pedig eljött az időnek teljessége, elküldte Isten az ő Fiát.”  (Galata 4:4).

Isten határozta meg mindennek a rendelt idejét (Préd. 3:1). Egyedül Isten tudja azt az időt, és nem fogunk tévedni, ha mindenben az Atya akaratát keressük, ahogy Jézus tette.

És amikor Jézus eljött a földre, nem csak úgy járkált mindenfelé, és cselekedte, amit jónak látott. Bár az elméje tökéletesen tiszta volt, mégsem cselekedett soha semmilyen ragyogó ötlet alapján, ami eszébe jutott. Nem, az elméjét a Szent Szellem szolgájává tette. Bár tizenkét éves korára alaposan ismerte a Szentírást, az utána következő tizennyolc évet mégis ácsként töltötte el, és az édesanyjánál lakott, asztalokat és székeket készített, stb. Olyan üzenete volt, amire a körülötte haldokló embereknek szüksége lett volna, mégsem fogott bele egy igehirdető szolgálatba. Hogy miért? Mert még nem jött el az Atyától rendelt idő.

Jézus nem félt várakozni.

„Aki Benne hisz az nem rohan” (Ézsaiás 28:16).

Amikor azonban eljött az Atyjától rendelt idő, otthagyta az ácsműhelyt, és prédikálni kezdett. Ezután gyakran mondta valamilyen cselekedetével kapcsolatban: “Az én órám még nem jött el” (János 2:4; 7:6). Jézus életében mindent az Atya időzítése és akarata határozott meg.

Az emberek szükséglete önmagában soha nem jelentett Jézus számára cselekvésre való felhívást, mert az önmagából – a lelkéből – való cselekvés lett volna. Az emberek szükségét figyelembe kellett venni, de Isten akarata volt az, amit meg kellett tenni. Jézus nem tette meg azt a sok jót, amit a barátai javasoltak, mert tudta, hogy ha az emberekre hallgat, és a látszólag jót teszi, akkor lemarad a legjobbról, amit az Atyja tartogatott számára.

–          § –

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: http://www.cfcindia.com

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

 

 

Miért késik Isten a válasszal – Zac Poonen

Why God Delays Answers by Zac Poonen

PDFformátumban letölthető itt

Nem értjük, hogy néhány imánkra miért késik Isten válasza. Az Ő útjai azonban tökéletesek, és Ő teszi a mi utunkat is tökéletessé (Zsoltár 18:30-32).

Jézus azt mondta az Ap.csel. 1:7-ben, hogy nem engedte meg nekünk, hogy megismerjük az események időzítését, mivel Isten azt a maga hatalmában tartotta meg.

Bizonyos dolgokat Istenhez megtart magának, pl. az embernek nincs megengedve, hogy

1. imádják (Máté 4:10);
2. dicsőségben legyen részük (Ézsiás 42:8);
3. bosszút álljanak (Róma 12:19);
4. megismerjék az események időzítését (Ap.csel. 1:7).

Ez a négy dolog Isten kiváltsága. Minden keresztyén kész lenne elfogadni, hogy nincs megengedve neki, hogy imádják őt, sőt azt is, hogy dicsőségben legyen része. Sokan hajlandók elfogadni azt is, hogy nincs megengedve nekik, hogy bosszút álljanak. A szellemi ember azonban el fogja fogadni azt is, hogy nincs megengedve neki, hogy megismerje az események időzítését, miként készségesen elfogadja a másik hármat is. Ezért, amikor az Úr hosszú ideig késik néhány imánk megválaszolásával, nekünk alázatosan el kell fogadni az Ő akaratát.

Isten még mindig a trónon ül, és mindig megemlékezik az övéiről, és mindent a javunkra fordít.

„Mindig győz, aki Istennel azonos oldalon áll – számára nincs elveszett lehetőség. Isten akarata akkor a legkedvesebb számára, amikor az az ő kárára diadalmaskodik.” (dalszöveg részlet)

Ezért továbbra is “szánjuk oda magunkat az imádságra és az Ige szolgálatára” (Ap.csel 6:4). Akkor képesek leszünk korlátozás nélkül “hirdetni az Isten országát, és tanítani az Úr Jézus Krisztust.” (Ap.csel 28:31)

Élő víznek folyamai ömlenek belőlünk

Szükségben lévő hívők az egész világon vannak, akiknek szükséges meghallaniuk az Újszövetség jó hírét. A hívőket ezekben a napokban sok országban kihasználják a prédikátorok, és a szekták vezetői, akik uralkodnak rajtuk, akik a pénzüket akarják, Az elhívásunk az, hogy szabadságot hirdessünk ezeknek a rabszolgasorba taszított hívőknek.

Ahhoz, hogy tudjuk, hová kell mennünk, érzékenyen kell figyelnünk a Szellem vezetésére (Ézsaiás 30:21). Közeleg az idő, amikor sok hívő nem akarja majd meghallani az igazságot. Ezért készen kell állnunk arra, hogy bármikor hirdessük az Igét „alkalmas és alkalmatlan időben” (2Timóteus 4:2-3).

Igényeljük tehát Isten ígéretét, és higgyük, hogy “élő vizek fognak kiáradni gyülekezetünkből minden irányban – kelet és nyugat felé – egész évben” (Zakariás 14:8).

De hogyan fognak ezek az élő vizek kiáradni belőlünk mások felé?

A Zsoltárok 23:5-ben arról olvashatunk, hogy a “poharaink túlcsordulnak”. Az eredeti héber szó, amit a “túlcsordul” szóra használnak, a “revayyah”. Ez a szó (a héberben) csak egyetlen másik helyen fordul elő a Bibliában – a Zsoltárok 66:12-ben, ahol “bőség helye”-ként fordítják. Ebből arra következtetünk, hogy ahhoz, hogy eljussunk erre a helyre, ahol “poharunk tele van” élő vízzel, át kell mennünk a Zsoltárok 66:12 előtti versekben említett tapasztalatokon – vagyis a 10-12. verseken, ahol ezt olvassuk:

– Isten megtisztít minket, mint az ezüstöt;

– Isten hálóba (szűk körülmények közé) fog minket terelni;

– Isten megengedi, hogy mások nyomasztó terheket rakjanak ránk;

– Isten megengedi, hogy az emberek a fejünkön táncoljanak,

– Isten lángoló “tűzbe” (tüzes megpróbáltatásokba) fog minket helyezni;

– Isten ezután “jéghideg vízbe” (ahol nem érezzük az Ő jelenlétét) helyez minket.

Azok, akik elfogadják Istennek ezen próbáit az életükben, végül azt fogják tapasztalni, hogy a poharuk túlcsordul megáldva másokat. Dicsőség az Úrnak!

–          § –

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: http://www.cfcindia.com

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Egy bizonyság a nyugalomról – Jeremy Utley

A Testimony of Being at Rest by Jeremy Utley

PDF formátumban letölthető itt

Nemrég olvastam egy misszionárius életrajzát, aki az életét adta azért, hogy Jézus Krisztus evangéliumát terjessze a Csendes-óceán déli részén fekvő szigeteken, ahol számos kannibál törzs élt. Izgatottan figyeltem, hogyan szabadította meg az Úr, hogyan erősítette és bátorította őt, és hogyan vigasztalta meg sok nehéz megpróbáltatáson keresztül. Azt tapasztaltam, hogy vágyakozás támadt a szívemben, és kísértésbe estem hogy azt gondoljam, egy ilyen bizonyságtétel különlegesebb, mint amit én ma az életemmel be tudnék mutatni.

Az Úr azonban arra használta ezt a tapasztalatot, hogy emlékeztessen egy nagyon fontos igazságra: a legfontosabb bizonyságtétel nem az, amit mondok más embereknek, hanem, amit az életemmel bemutatok a mennyei hatalmasságok és fejedelemségek felé.

„..Isten sokféle bölcsessége a gyülekezet által a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok tudtára hozható.” (Efézus 3:10) 

A Biblia legkorábbi feljegyzéseiből látjuk, a Sátán járja a földet, hogy keresse, kit vádolhat (Jób 1:6), és azt is látjuk, hogy Isten olyan férfiakat és nőket keres, akik az Ő színe előtt élnek – akikre rámutathat a Sátánnak (Jób 1:7), hogy megcáfolja őt, és megmutassa Isten nagyszerű tervének bölcsességét az ember teremtésében. Ennek tudatában is úgy találom, hogy még mindig sokkal könnyebb az elmondott bizonyságtételt többre értékelni, mint az Urat megdicsőíteni az életemmel!

Egy bizonyságtevő élet ismertető jele

Amikor arra gondolok, hogy életemmel Istent kell dicsőítenem, akkor Jézus Krisztus jut eszembe, aki az életével “bemutatta az Atyát” (János 1:18). Ahogy növekedünk Krisztusban, egyre inkább Jézus életére kell vonatkoztatnunk ezt a magyarázatot, és nem csupán a kimondott szavaira. Jézus életének három eseménye ugyanolyan mélységű bemutatását jelentette az Atyának – számomra három különböző bemutatás, de ugyanaz a ragyogás – mint egy sokoldalú gyémánt.

“És íme, nagy vihar támadt a tengeren, úgyhogy a csónakot elborították a hullámok; de maga Jézus aludt.” (Máté 8:24)

“Azonnal odament Júdás Jézushoz, és azt mondta: “Üdvözlégy, Rabbi!”, és megcsókolta őt. Jézus pedig így szólt neki: ‘Barátom, tedd meg, amiért jöttél. Ekkor odamentek, kezet emeltek Jézusra és elfogták őt.” (Máté 26:49-50)

“Pilátus megkérdezte Jézust: “Honnan jöttél?” De Jézus nem válaszolt neki. Erre Pilátus így szólt hozzá: ‘Te nem szólsz hozzám? Nem tudod, hogy nekem hatalmam van arra, hogy téged szabadon bocsássalak, és hatalmam van arra, hogy keresztre feszítselek?’? Jézus így válaszolt: ‘Nem lenne hatalmad felettem, ha nem felülről kaptad volna…'”. (János 19:9-11).

Ebből a három esetből azt látom, hogy Jézus megőrizte a nyugalmát! Aludni tudott a viharban, mert bízott az Atyjában. Képes volt ’barátjának’ nevezni Júdást, mert tudta, hogy az a bizonyos ’pohár’ az Atyja akarata. Bátran ellene tudott állni a földi uralkodóknak, mert bízott az Atyja mindenható hatalmában. Jézus életének bizonysága egy szerető, hatalmas mennyei Atyában való teljes „nyugalom” bizonysága volt!

Dicsőítsük Istent, hogy ma ugyanilyen bizonyságok lehetünk. Még ha a földön senki sem látja, és ha nem szólunk egy szót sem (ahogy Jézus sem beszélt, amíg a hajón aludt), életünk mégis bizonyság lehet a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt a mennyei Atyánkban való bizalomról.

Hogyan mutatjuk be ezt a bizonyságot? A viharok közepette, amelyekkel szembe kell néznünk, lefekszünk a csónakban Jézus mellé. A tanítványok, akikben nem volt Szent Szellem, nem tudtak megnyugodni, amíg a vihar el nem múlt; mi azonban megnyugodhatunk Jézussal a vihar előtt és a vihar ideje alatt is. Az árulók támadásai közepette Jézushoz hasonlóan mi is elutasítjuk a védekezést. A tanítványok, akikben nem volt Szent Szellem, nem tudtak ellenállni a harc kísértésének; mi azonban akkor is rábízhatjuk magunkat Istenre Jézussal együtt, amikor bántalmaznak minket. A világi hatalmasságok ellenünk intézett kihívásai közepette mi is nyugalmat lelhetünk abban, hogy Isten a végső tekintély, ahogyan Jézus megmondta.

Az Úr sokszor hívott, hogy “feküdjek le a csónakba Jézussal”, miközben a vihar a kis csónakomat dobálta. Két dolog különösen kihívást jelentett számomra:

A nyugalom nem szabadon választható

„Óvakodjunk attól, hogy az Ő nyugodalmába való bemenetel ígérete, valakit közületek fogyatkozásban levőnek ne találjon” (Zsidó 4:1).

Minden nyugalmat nagyon komolyan kell venni. Nemrég hallottuk a gyülekezeti összejövetelünkön, hogy minden nyugtalanság a büszkeségből fakad. Ha tehát úgy találjuk, hogy híjával vagyunk Isten nyugalmának, komolyan kell vennünk, és kérnünk kell az Urat, hogy mutasson rá a büszkeségünkre, ami megfoszt minket az Ő nyugalmától. A Biblia azt mondja: „Óvakodjunk attól, hogy fogyatkozásban levőnek ne találtassunk.” Komolyan kell vennünk tehát a nyugalom legkisebb hiányát is!

A nyugalom nem egyenlő a lustasággal

Észrevettem, hogy a testem megpróbálja ravasz módon úgy értelmezni a megígért nyugalmat, hogy nem csinálok semmit. Ez azonban hamis dolog. A Krisztusban való nyugalom nem azt jelenti, hogy csak ülünk, és nem csinálunk semmit. Sokkal inkább azt jelenti, hogy minden cselekedetünket (mint Jézus esetében), Atyánk örökké tartó szeretete és gondoskodása támogatja.

Ez alatt az idő alatt, amikor Isten meghív az Ő nyugalmába, azt is megparancsolta, hogy legyek szorgalmasabb és figyelmesebb, még az olyan “jelentéktelen” dolgokban is, mint a világi munkám.

„Bármit tesztek, teljes szívvel tegyétek, mint az Úrnak és nem embereknek;”  (Kol. 3:23).

Ezért el kell utasítani a nyugalommal kapcsolatban minden hamis értelmezést, és jöjjünk Jézushoz, igazi nyugalomra vágyakozva, amit megígért nekünk. Vissza akarom utasítani a nyugtalanságot, és vissza akarok utasítani minden hamis “nyugalmat” is, amit az ellenség kínál fel nekem.

“Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én nyugalmat adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljatok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és nyugalmat találtok a lelkeiteknek. Mert az én igám könnyű, és az én terhem gyönyörűséges.” (Máté 11:28-30).

–          § –

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: http://www.cfcindia.com

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Az evangélium üzenetére adott válaszunk – Zac Poonen

Our Response to the Gospel Message by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

Egy ilyen fantasztikus evangéliumra, Isten óriási kegyelmét figyelembe véve hogyan kellene reagálnunk?

Mindenekelőtt oda kell szánnunk a testünket Istennek naponta élő áldozatként. (Róma 12:1). Isten nem a pénzünket akarja, hanem a testünket! Az ószövetségi égő áldozathoz hasonlóan fel kell áldoznunk a testünket és ezt kell mondani: „Uram! Itt van a szemem, a nyelvem, a kezem, a lábam, a fülem, a testi szenvedélyeim – mindent az oltárra helyezek.” Ezt követően oda kell szánnunk az elménket is az Úrnak, hogy megújítsa azt (Róma 12:2). Ez akkor történik meg, amikor megengedjük az elménknek, hogy átitatódjon Isten beszédével. Sokunknak nagy problémái vannak a szennyes gondolatokkal. Miért? Mert a múltban arra használtuk az elménket, hogy világi módon gondolkodjon. Isten most azt akarja, hogy megváltozzon a gondolkozásmódunk, ezért elkezdünk Ő szerint való módon gondolkodni. Így az elménk fokozatosan megújul.

Az újjászületésünk pillanatában nem azonnal kezdünk el Isten szerint való módon gondolkozni mindenről, de attól a pillanattól fogva Isten akarata az, hogy változzon a gondolkozásmódunk, így aztán fokozatosan elkezdünk mindent úgy látni, ahogy Ő lát. Elkezdtük a pénzt úgy látni, ahogy Isten látja azt? Elkezdtük a nőket úgy látni, ahogy Isten látja őket és nem úgy, ahogyan a világi emberek látják őket? A világ lenézi a nőket és vágyakozik utánuk. Isten egyiket sem teszi. Elkezdtünk úgy tekinteni az ellenségeinkre, ahogyan Isten tekint rájuk? A világi emberek gyűlölik az ellenségeiket, de Jézus szereti őket. A gondolkozásunk minden területen meg kell, hogy újuljon! Ahogyan olvassuk Isten Igéjét és engedelmeskedünk annak, a Szent Szellem az elménk megújulása által Krisztushoz hasonlóvá formál át minket.

Az átalakulás először a bensőnkben történik meg. A Róma 12:2 szerint a „ne szabjátok magatokat ehhez a világhoz” arra tanít minket, hogy a világiasságunknak a gondolkozásmódunk a forrása. Sokan úgy gondolják, hogy a világiasság jellemzője az öltözködési mód. Nem. Eredendően az a gondolkozásunkból fakad. Öltözködhetünk nagyon egyszerűen és annak ellenére nagyon szerethetjük a pénzt. Az ember a külső megjelenést nézi, Isten viszont a szívet nézi. Jézus igazi tanítványa Istennek akar engedelmeskedni. Csak akkor érthetjük meg Isten tökéletes akaratát az életünkre vonatkozóan, ha a testünket és az elménket így tudjuk bemutatni Istennek (2. vers).

A továbbiakban Pál a Róma 12-ben Krisztus testének építéséről beszél. Az evangélium célja nem az egyéni üdvösség elérése, hanem az, hogy Krisztus Testének részévé váljunk – ahol gyakoroljuk az Isten által adott ajándékokat – prófétaság, szolgálat stb. Nemcsak az 1 Kor 12-ben, hanem a Róma 12:6-8-ban is szerepel a Szent Szellem ajándékainak felsorolása. Itt egy olyan ajándékot említ, amelyet aligha keres egyetlen keresztyén is – a nagylelkűség ajándékát – azt az ajándékot, hogy pénzt adjunk a gyülekezet szegényeinek és támogassuk Isten munkáját (8. vers).

A 12. fejezet további része arról beszél, hogyan viszonyuljunk másokhoz Krisztus testében. A Róma 12:16 arról beszél, hogy „ne kevélykedjetek, hanem az alázatosakhoz szabjátok magatokat.” Krisztus Testében mindenkivel jó kapcsolatot kell ápolni, de különösen a szegényekkel – mivel Isten e világ szegényeit választotta ki, hogy hitben meggazdagítsa őket (Jakab 2:5). „Soha ne állj bosszút senkin, mert a bosszú Istené (Róma 12:19. vers). Ahogy az imádat és a dicsőség egyedül Istené, úgy a bosszú is egyedül Istené. Ugyanúgy nincs jogunk bosszút állni másokon, mint ahogy ahhoz sincs jogunk, hogy imádatot vagy dicsőséget fogadjunk el másoktól.

A Róma levél 13. fejezete a világi hatalmasságoknak való engedelmességről szól. Az evangélium azt tanítja, hogy először is engedelmeskedjünk Istennek (Róma 12:1-2); azután egymásnak Krisztus testében (Róma 12:3-21); végül pedig a világi hatóságoknak – mert ők “Isten szolgái” (Róma 13:3-7). Ezért fizetünk adót és ezért engedelmeskedünk országunk törvényeinek.

–          § –

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: http://www.cfcindia.com

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Egy melkhisédeki szolgálatra van elhívásunk – Zac Poonen

We Are Called to Melchizedek-Ministry by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

Melkhisédek neve az egész Bibliában csupán három versben fordul elő és a mi Urunk, mint Főpap mégis az ő neve szerint van elnevezve (1 Mózes 14:18-20)! Mit tett Melkhisédek, ami oly csodálatos? Melkhisédek Ábrahám mindhárom szükségletét kielégítette, anélkül, hogy bármit is tudott volna ezekről a szükségletekről, mert azt tette, amit Isten mondott neki.

Mindenekelőtt, étellel fogadta Ábrahámot. Melkhisédek egy józaneszű ember volt!  Nem egyike volt azoknak a szuperszellemi embereknek, akik úgy gondolják, hogy a szellemi embereknek aszkétáknak kell lenni! Melkhisédek nem mondta azt Ábrahámnak, hogy böjtölj és imádkozz, hanem bőséges ennivalót adott neki! Sok évvel később Isten ugyanezt tette Illéssel, amikor kimerült volt és elcsüggedt. Isten egy angyalt küldött hozzá, nem „egy bátorítással,” hanem valami „tápláló étellel” (1 Kir. 19:5-8)!

Ez egy követendő jó példa számunkra, hogy ételt adjunk bármelyik megfáradt, kimerült testvérnek. Amikor egy hívő legyengült és elcsüggedt, amire szüksége lehet az valójában valami jó étel és nem egy bátorítás – mivel ő nem csak szellem és lélek, hanem test is. Ezt nem szabad elfelejtenünk!

Melkhisédek azt követően, hogy ételt adott neki, segítségére volt Ábrahámnak szellemileg is – nem azzal, hogy prédikált neki, hanem dicsérte Istent Ábrahám győzelméért – két rövid mondatban. Ezt mondta:

„Áldott legyen Ábrám a Magasságos Istentől, ég és föld teremtőjétől. Áldott a Magasságos Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet.” (1 Mózes 14:19-20)

Melkhisédek valószínűleg eltöltött két órát azzal, hogy megetesse Ábrahámot és a szolgáit, aztán 15 másodpercet töltött el Isten dicsőítésével. Melkhisédek rövid dicsőítő beszédéből azonban Ábrahám két dolgot értett meg.

Először is, Ábrahám megértette, hogy egy olyan Istene van, aki a menny és a föld Ura. Ez megszabadította őt attól, hogy megkívánja Szodoma királyának javait, amelyeket éppen visszaszerzett. Bár Szodoma gazdagsága jelentős lehetett, hiszen Szodoma nagyon gazdag hely volt, Ábrahám most meglátta, hogy mindaz a zsákmány olyan, mint az értéktelen szemét ahhoz az éghez és földhöz képest, amelynek az Ő Istene az Ura. Melkhisédek segített Ábrahámnak világosan látni, hogy ki az ő Ura.

Figyeljük meg Melkhisédek bölcsességét. Nem prédikált Ábrahámnak, azt mondva: “Az Úr azt mondta nekem, hogy kapzsi leszel, és azért jöttem, hogy figyelmeztesselek téged”! Nem. Óvakodj az önjelölt “prófétáktól“, akik mindig azt mondják, hogy “egy üzenetük van az Úrtól” számodra! Az ilyen “próféták” hamis próféták. Melkhisédek Ábrahám tekintetét a zsákmányról egyszerűen csak Istenre irányította. És “a földi dolgok furcsán elhomályosultak” Ábrahám szemében. Így kell segíteni az embereknek.

Másodszor, Ábrahám világosan meglátta, hogy nem ő és a 318 szolgája voltak azok, akik legyőzték azokat a királyokat, hanem Isten! Ez egy másik kijelentés volt és az megóvta Ábrahámot a büszkeségtől. Melkhisédeknek ismét sikerült Ábrahám figyelmét a saját győzelméről Istenre terelnie!

A legjobb igehirdető az, aki el tudja fordítani a mi figyelmünket a mi teljesítményünkről és az Úrra Magára irányítja. A legjobb része ennek a történetnek csak most következik. Melkhisédek Ábrahám megáldása után eltűnik. Sosem olvasunk róla többet a Bibliában. Az ő neve csupán, mint egy krisztusi minta van megemlítve.

Melkhisédek aznap reggel a sátrában imádkozhatott, amikor Isten megszólította, és megmondta neki, mit kell tennie. Nem ismerte Ábrahámot, de ismerte Istent. És ez elég volt. Isten megmondta neki, hogy mit tegyen, és sokak számára áldássá tette őt.

Micsoda szolgálatra vagyunk mi, Melkhisédek rendjének papjai elhívva! Meg kell áldanunk az embereket fizikailag és lelkileg – és aztán eltűnni, mielőtt még megköszönnék!

Azt akarod, hogy az emberek azt higgyék, hogy Isten nagyszerű embere vagy, vagy azt akarod, hogy tudják, hogy nagyszerű Istened van. Ebben rejlik a különbség a vallásos és a szellemi szolgálat között. Ebben rejlik a különbség Áron papsága és Melkhisédek papsága között. Áron állandóan megjelent az emberek előtt, és tiszteletet kapott tőlük. Melkhisédek az embereket szolgálta és eltűnt!

Jézus is így szolgált a földi élete során. Körbejárt és kielégítette az élet harcaiban legyőzött emberek lelki és testi szükségleteit, és soha nem akarta, hogy bárki is reklámozza a gyógyításait. Soha nem akarta, hogy gyógyítóként ismerjék. Soha nem akart király lenni. Azért jött, hogy másokat szolgáljon, és hogy életét adja értük. Nem akart híres lenni. Még csak nem is akarta bebizonyítani Heródesnek, Pilátusnak, Annásnak vagy Kajafásnak, hogy Ő az Isten Fia azzal, hogy feltámadása után megjelenik bármelyiküknek. Soha nem jelent meg egyetlen farizeusnak vagy szadduceusnak sem a feltámadása után, mert nem akarta igazolni magát az emberek előtt. Tudta, hogy az emberek véleménye csak a szemétkosárba való!

Gondoljunk csak bele, mi történne, ha úgy kezdenénk élni, mint Melkhisédek. Mindennap hallgatnánk Istenre, és tőle akarnánk megtudni, hogy mit kell tennünk. Ez lenne a leghasznosabb módja annak, ahogyan bármelyikünk élhetne ezen a földön.

Nem arra vagyunk-e mi is elhívva, hogy olyan életet éljünk, amelyben azok, akik kapcsolatba kerülnek velünk, áldottak legyenek – testileg és lelkileg? Mindannyian arra vagyunk elhívva, hogy Melkhisédek rendje szerint papok legyünk.

–          § –

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: http://www.cfcindia.com

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Fogadjuk el egymást Krisztus testében! – Zac Poonen

 Accepting One Another in Christ’s Body by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

A Római levél 14. és 15. fejezete arról szól, hogy fogadjuk el egymást Krisztus testében. Hívőként nem minden kérdésben gondolkodunk egyformán. Egy napon, amikor Krisztus visszajön, és az értelmünk tökéletes lesz, 100%-ban egyet fogunk érteni minden tanításban, fel fogjuk ismerni, hogy mi az, ami valóban szellemi, ami lelki és mi a világiasság. Most azonban mindannyiunknak más a véleménye bizonyos kérdésekről, mert ha őszinték és tiszta szívűek is vagyunk, elménket még mindig eltorzította a bűn hatása. Senkinek sincs tökéletesen világos értelmezése semmiről. Mindent „tükör által homályosan látunk” (1Korinthus 13:12). Ezért, amikor másokban mást látunk, nem szabad makacsnak lennünk, és azt gondolni, hogy nekünk van igazunk, és mások mind tévednek. Így jön létre a megosztottság Krisztus Testében. A Szentírás világos és fontos igazságokat tartalmaz – különösen Krisztus személyével és munkájával kapcsolatban. Jézus Krisztus teljesen Isten és teljesen ember, meghalt a világ bűneiért, majd feltámadt, és ő az egyetlen út az Atya Istenhez. Az ilyen tanításokban egy cseppet sem engedünk. Vannak azonban más tanok, amelyek nem alapvetőek.

A vízkeresztség, bár nem feltétlenül szükséges az üdvösséghez, mégis fontos tanítás a helyi gyülekezetek számára. Lehetetlen, hogy valaki, aki a gyermekkeresztségben hisz, együttmunkálkodjon valakivel ugyanabban a gyülekezetben, aki szerint a gyermekkeresztség ellentétes a Szentírás tanításával – mert állandóan összeütközésbe kerülnek. Még ha nem is tudunk azonban együttmunkálkodni az ilyen testvérekkel, akkor is el kell fogadnunk őket Krisztusban testvéreinknek, ha újjászülettek – mert Isten elfogadta őket. Akkor is lehetünk közösségben, ha nem tudunk együttmunkálkodni. A tragédia ma az, hogy sok hívő úgy gondolja, hogy ha nem tud együttmunkálkodni valakivel, akkor nem lehet vele közösségben sem. Itt jön a képbe a 14. és 15. fejezet.

Látsz olyan testvért, aki gyenge a hitben? Fogadd el őt! Hogyan kellene elfogadnod őt? „Ahogy Krisztus is elfogadott téged” (Róma 15:7). Krisztus akkor fogadott el téged, amikor tökéletes voltál? Nem. Akkor miért várod el a testvéredtől, hogy tökéletes legyen, mielőtt elfogadod őt? Milyen gyengék és ostobák voltunk mindannyian az újjászületésünk napján! Semmit sem tudtunk Istenről, és mindannyian legyőzöttek voltunk a bűn által. Az Úr mégis elfogadott minket. Sok hibát látott bennünk, mégis elfogadott minket. Ha mi nem fogadunk el másokat, akiket Isten elfogadott, akkor büszkék vagyunk, és azt képzeljük magunkról, hogy szellemibbek vagyunk, mint maga Isten! Így jönnek létre a szekták – nemcsak a helytelen tanok miatt, hanem az Isten más gyermekeihez való helytelen hozzáállás miatt is. Nem szabad a kicsinyes szabályainkat és törvényeinket alapul vennünk ahhoz, hogy elfogadjuk Krisztus Testének más tagjait.

„Miért ítéled el a testvéredet?” (Róma 14:10a). Ez egy külső cselekedet. „Miért tekintesz megvetéssel a testvéredre?” (Róma 14:10b). Ez egy belső magatartás. Mindkettőt el kell kerülnünk. Amikor a szívünk kitágul, hogy elfogadjuk mindazokat, akiket Isten elfogadott úgy, ahogy vannak, akkor elérkezünk az evangélium üzenetének csúcspontjához. „Egy szívvel és egy szájjal (egységben a többiekkel Krisztus testében) dicsőítjük Istent” (Róma 15:6).

A Római levél utolsó, 16. fejezetében Pál üdvözletét olvassuk, amit a Rómában lévő különböző hívőknek küldött. A római gyülekezetben öt házi gyülekezet volt (5-15. versek). Nem egy nagy teremben gyűltek össze mindannyian, mint egy megagyülekezet. A római gyülekezet nagyon nagy volt, ezért különböző házakban, kis csoportokban találkoztak. Bár Pál maga sosem járt Rómában, de érdeklődött az ottani gyülekezet különböző tagjai iránt, hogy megismerje, és üdvözölte őket.

A Róma 16:26-ban említett „hitben való engedelmessége” kifejezés ugyanúgy előfordul a levél végén, mint az elején. Isten azt az elhívást adta Pálnak, hogy ne csak hitre vezesse el az embereket, hanem arra is, hogy engedelmeskedjenek annak, akiben hisznek. Az engedelmesség cselekedetei nélküli hit halott hit – mint egy élettelen test. Az Ószövetség idején az engedelmességen volt a hangsúly, az Újszövetségben pedig „a hitben való engedelmességen” van a hangsúly. Most engedelmeskedünk Istennek, tudva, hogy minden parancsolat egy szerető Atyától származik, és a javunkat szolgálja.

–          § –

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: http://www.cfcindia.com

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Legyen az otthonod Mennyország a Földön! – Zac Poonen

Let Your Home Be Heaven on Earth by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

„Mindeneket zúgolódások és versengések nélkül cselekedjetek, hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon!” (Filippi 2:14-15)

Sok olyan igevers van a Bibliában, ami a kiegyensúlyozott keresztyén életről szól. Ez az ige is egy példa erre. Amikor egy ilyen igét olvasunk, az egy csodálatos kihívás számunkra!

Mindent zúgolódás és panaszkodás nélkül tegyetek! Gondolkodjunk el ezen a mondaton! Képzeljétek el, hogy az otthonotokban mindent (kivétel nélkül mindent) zúgolódás és panaszkodás nélkül tesztek. Minden nap reggeltől estig mindent úgy tesztek – te is és a házastársad is –, hogy nem morgolódtok, és nem panaszkodtok semmi miatt. El tudod képzelni, hogy milyen lenne ez? Az maga a Mennyország lenne a Földön. Gondolod, hogy az ördög ezt engedi? Nem! Mindig találni fog neked valamit, ami miatt zúgolódhatsz és panaszkodhatsz. Például, hogy „ez sincs megcsinálva, az sincs elintézve”, vagy valamilyen félreértés történik, ami felkavar.

Milyen csodálatos ez az ige! „Mindent zúgolódás és panaszkodás nélkül tegyetek!” Ez egy jelentéktelen dolog? Nem! Azt írja ez az ige, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy bizonyítsuk, Isten gyermekei vagyunk. Elolvastátok figyelmesen az utána következő igét? Tegyél mindent zúgolódás és panaszkodás nélkül, ezáltal bizonyíthatod, hogy Isten feddhetetlen, tiszta és szeplőtelen gyermeke vagy egy elfordult és elvetemedett nemzetség közepette. Olvassuk az igéket mindig a szövegkörnyezetükben!

Ha megkérdeznénk egy átlagos keresztyén hívőt, miért nevezzük a világot elfordult és elvetemedett nemzetségnek, többségük azt mondaná, hogy „azért, mert tele van házasságtöréssel, gyilkossággal, terrorizmussal”, és ehhez hasonlók. Nem. Ez az ige azt mondja, hogy azért elfordult és elvetemedett ez a nemzetség, mert folyamatosan zúgolódnak és panaszkodnak. Ha a szövegkörnyezetében olvassuk el ezt az igeverset, erre utalnak ezek a kifejezések: „egy elfordult és elvetemedett nemzetség közepette”, akik mindig mindenért zúgolódnak és panaszkodnak, „akik között fényletek, mint csillagok a világon”.

Elképzeltem, hogy Isten lenéz a mennyből a földre, és bárhová néz, mindenhol sötétség van, mert az emberek a föld minden részén zúgolódnak és panaszkodnak valami miatt. A szüleik miatt, a kormány miatt, az új törvények miatt, vagy valamilyen pénzügyi nehézség vagy betegség miatt. Minden egyes nap találnak valamit, ami miatt zúgolódhatnak és panaszkodhatnak. Isten ezt hallja, és ezért mindenhol sötétséget lát a Földön. Azonban ezen a panaszkodás és zúgolódás miatt sötétségbe borult Földön, itt-ott lát egy kis fényes pontocskát: a gyermekei közül néhányat. Nem minden gyermeke világít csillagként, hanem csak néhányan közülük, akik soha nem zúgolódnak, soha nem panaszkodnak, hanem mindig mindenért hálát adnak Istennek.

Hogyan tudunk ilyen életet élni? Jézus is ilyen életet élt. Itt van a válasz a filippibelieknek írt levélben, az előző igeversekben. Mindig minden igét a szövegkörnyezettel együtt értünk meg igazán.

„Annak okáért, szeretteim, (…) félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségeteket (megváltásotokat), mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.” (Filippi 2:12-13)

Vigyétek véghez (munkáljátok ki) a zúgolódásból és a panaszkodásból való megváltásotokat! A szövegkörnyezet alapján ez ezt jelenti. Hogyan tudom ezt megtenni? Úgy, hogy Isten munkálja bennünk, nekünk pedig véghez kell vinnünk (ki kell munkálnunk) Isten akaratát, ami nem más, mint hogy mindent zúgolódás és panaszkodás nélkül tegyünk. Így látom én ezt az igeszakaszt. Itt van az egyensúly: minden azzal kezdődik, hogy Isten munkálkodik bennem, azután én kimunkálom (véghezviszem) azt. Ekkor a belső életem, összhangban lesz azzal, amit az emberek kívülről látnak rajtam. Meg kell nyitnom a szívemet Istennek, hogy munkálkodhasson bennem. Ezt nem tudom emberileg eldönteni. Nem határozhatom el, hogy „mától szent és tiszta életet fogok élni”. Ez így nem fog sikerülni. Az olyan lenne, mint azok a dolgok, amiket a múltban többször megfogadtunk, de nem tudtuk betartani. Azt kell mondanod: „Uram, én magamtól nem tudok tiszta, szent és feddhetetlen életet élni, de azt akarom, hogy munkálkodj bennem!” Amikor a Biblia arról ír, hogy Isten munkálkodik bennünk, az minden esetben a Szent Szellem szolgálatára utal. Isten azt mondja: „Hadd munkálkodjam benned! Hallgass a Szent Szellem hangjára, és engedelmeskedj Neki! Vidd véghez, munkáld ki azt, amire a Szent Szellem vezet!”

Szokásunkká kell tennünk azt, hogy hallgatunk a Szent Szellem hangjára, ahogyan Mária a Lukács 10:38-42-ben. Abban az időben Jézus, a Szentháromság második személye volt itt a Földön, ma már a Szent Szellem, a Szentháromság harmadik személye van velünk. A Szent Szellem is úgy szól hozzánk, ahogyan abban az időben Jézus szólt Izráel földjén, de szükséges, hogy „legyen fülünk, és meghalljuk”. Miért mondta gyakran Jézus, hogy „akinek van füle, hallja meg”. Ez a kifejezés sok helyen elhangzik, mert nem mindenkinek van rá ideje, vagy nem érdekli, hogy meghallja, mit mond a Szent Szellem.

Azt gondoljuk, hogy magunktól is boldogulunk, de alázatosan el kell ismernünk, hogy magunktól nem tudunk Istennek tetszően élni. Az egyik oka annak, amiért Isten megengedi, hogy sokszor elbukjunk, hogy megtanítsa nekünk ezt a leckét: magadtól nem boldogulsz. A hívő életem kezdetén azon gondolkodtam, miért engedi Isten, hogy folyton elbukjak, és legyőzzön a bűn. Ha most visszatekintek arra az időre, már értem, hogy ennek megvolt a célja. Isten nem tud munkálkodni bennünk, amíg el nem jutunk arra a pontra, hogy magunktól nem tudunk tenni semmit. Ez egy nagyszerű igazság, amelyre sok példát látunk az Újszövetségben.

Számomra ezt jól jelképezi Lázár története. Azt olvassuk ebben a történetben, hogy amikor Lázár súlyosan megbetegedett, a testvérei, Mária és Márta ezt az üzenetet küldték Jézusnak: „Uram, akit szeretsz, beteg” (János 11:3).  Amikor mi egy ilyen hírt hallunk, hogy akit szeretünk, nagyon beteg, akkor azonnal odamennénk hozzá, de nézzük meg, mit tett Jézus. Amikor a nővérek üzenetet küldtek Jézusnak, még Lázár nevét sem kellett említeniük, mert tudták, hogy érteni fogja, kiről van szó: „akit szeretsz, beteg”. Ez a betegség egy nagyon súlyos betegség volt. Amikor ezt Jézus meghallotta, még 2 napig ott maradt azon a helyen. Te és én, azonnal odarohantunk volna. Jézus teljesen másként reagált, mint ami a természetes emberi reakció lenne. Amikor meghallotta, hogy akit szeret, beteg, azt mondta: „Rendben van, maradjunk itt még két napig”. Ez Isten útja. Isten útjai nem a mi útjaink.

„Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útjaitok az én útjaim – így szól az Úr. Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útjaim útjaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál.” (Ézsaiás 55:8-9)

Mire várt Jézus? Arra várt, hogy Lázár meghaljon. Ebből egy fontos szellemi tanulságot kaphatunk. Jézus arra várt, hogy Lázár teljes mértékben képtelen legyen bármit is tenni. Akkor mondta azt, hogy „jövök, és teszek érted valamit”. Ez a szellemi lecke ebből számunkra: amíg Lázár küszködött az életben maradással, Jézus azt mondta: „nem tudok eljönni, még nem vagy készen”. Lázár nap nap után egyre jobban elgyengült, és végül már a kisujját sem tudta megmozdítani. Meghalt, és semmit sem tudott már tenni. Annyira bizonyos, hogy meghalt, hogy elhelyezték egy sírban, ahol 4 napig feküdt holtan. Ekkor érkezett meg Jézus, és azt mondta: „Lázár, kelj fel!” Lázár pedig feltámadt, és kisétált a sírból.

Arra jöttem rá, hogy az Úr bennem is így akar munkálkodni. Amikor Hozzá kiáltottam: „Uram, gyere, segíts nekem, mert ’beteg’ vagyok!”, Ő azt mondta: „Nem, még várnom kell”. „Uram, hát nem szeretsz engem? Én vagyok az, akit szeretsz, kérlek, gyere és segíts nekem!” Az Úr azt mondja: „Nem, még várnom kell egy kis ideig”. Azon gondolkodsz, hogy vajon miért vár még az Úr, és miért nem válaszol néhány imádra? Mert még nem haltál meg. Még csak „beteg” vagy. Tudom, hogy a betegség nagyon rossz, de Ő arra vár, hogy meghalj. Szellemi értelemben véve, add halálba az énedet (Máté 16:24-25, Róma 6:8)! Ez azt jelenti, hogy el kell jutnod arra a pontra, amikor már semmit sem tudsz tenni magadtól, és tudatában is vagy annak, hogy nem tudsz semmit tenni.

Ez az az alapelv, ami szerint Isten munkálkodik. Addig vár, amíg fel nem hagyunk azzal, hogy azt gondoljuk, mi majd megoldjuk a dolgot. Hiszen, ha a saját erőnkből tudunk győztesek lenni egy helyzetben, akkor magunknak tulajdonítanánk a dicsőséget, és azt gondolnánk, hogy „nekem sikerült egy olyan életre eljutni, amelyben soha nem zúgolódom és panaszkodom”, ez pedig nem lenne győzelem. Tekintsük úgy, hogy a panaszkodás és a zúgolódás egy 10 méter mély gödör. Beleesek ebbe a 10 méter mély gödörbe, amikor zúgolódom és panaszkodom, és ha a saját erőmből szabadulnék ki ebből a gödörből, akkor egy 100 méter mély gödörbe zuhannék, amit úgy hívnak, hogy szellemi büszkeség. Ez lenne a győzelem?

Sajnos sok emberrel ez történik. Győzedelmeskednek valamely tisztátalan szokásuk felett, és aztán sokkal mélyebbre zuhannak a szellemi büszkeség miatt – és még csak észre sem veszik ezt. Isten nem ilyenfajta győzelmet akar nekünk adni, mert ez nem más, mint legyőzöttség. Ő egy olyan győzelmet akar adni nekünk, amelyben nem zuhanunk bele a büszkeség szakadékába. Ennek az egyetlen módja, hogy megengedi nekünk, hogy gyakran elbukjunk – egészen addig, amíg el nem jutunk oda, hogy a halálba adjuk az énünket.

–          § –

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: http://www.cfcindia.com

Fordította: Rodenbücherné Koncz Nikoletta (https://keskenyut.wordpress.com)

Bízz rá mindent Istenre! – Zac Poonen

Leave All Matters with God by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

Aki az Urat szolgálja, az a Sátán támadásainak célpontja lesz. Minél hasznosabbak vagyunk Isten számára, annál inkább támad minket az ellenség. Ezt nem fogjuk tudni elkerülni. A Sátán rágalmakkal, hamis vádakkal és kitalált történetekkel fog minket támadni. Támadni fogja a feleségeinket és a gyermekeinket is.

Gondoljunk csak arra, milyen gonosz dolgokat mondtak az emberek Jézusról az Ő életében, és még ma is mondanak róla. Falánknak és részegesnek (Lukács 7:34), őrültnek (Márk 3:21), démonoktól megszállottnak (János 8:48), démonok urának (Máté 12:24) és sok más ilyen gonosz névvel illették. Azt mondták, hogy eretnek volt, aki a Bibliával és Mózessel ellentétes tanokat hirdetett (János 9:29). Így félemlítették meg az embereket azért, hogy ne hallgassanak az Úrra. Ő azonban soha nem vette a fáradságot, hogy válaszoljon az ilyen embereknek. Soha nem válaszolt egyetlen személyes vádra sem. Nekünk sem kellene. Jézus csak tanbeli kérdésekre válaszolt. Ma az emberek még erkölcstelen dolgokat is mondanak Urunkról. Isten mégsem küldött rájuk ítéletet.

Pált csalónak és hamis prófétának nevezték, aki egy olyan szektához tartozott, amelyről mindenütt rosszat beszéltek (Ap.csel 24:14; 28:22). Így tartották távol az embereket attól, hogy Pálra hallgassanak.

Ugyanez történt az egyháztörténelem során Isten minden nagy emberével – John Wesley-vel, Charles Finney-vel, William Booth-szal, Watchman Nee-vel és Isten minden más igaz prófétájával.

Hajlandóak vagyunk-e ilyen árat fizetni azért, hogy olyanok legyünk, mint Jézus? Vagy még mindig az emberek elismerését keressük?

Isten azzal tör meg minket, megengedi, hogy félreértsenek, rosszul ítéljenek meg, hamisan vádoljanak és nyilvánosan megalázzanak. Minden ilyen helyzetben vissza kell utasítanunk a minket zaklató embereket. Lehetnek testvéreink vagy ellenségeink. Nem számít. Minden Iskariótes Júdás keze mögött ott van a mennyei Atyánk, aki egy poharat ad nekünk, hogy igyuk ki. Ha meglátjuk az Atya kezét az ilyen helyzetekben, örömmel fogjuk kiinni a poharat, bármilyen keserű és fájdalmas is legyen az. Ha azonban csak Júdást látjuk, akkor elővesszük a kardunkat (ahogy Péter tette), és levágjuk az emberek fülét (vagy hírnevét), vagy bármi mást.

Amikor megtámadnak vagy hamisan vádolnak minket, Isten azt akarja, hogy alázzuk meg magunkat az Ő hatalmas keze alatt. Könnyű ezt megtenni, ha látjuk, hogy Isten keze van ott, és nem az emberé.

Az elmúlt évek során hallottam, hogy a “hívők” mindenféle gonosz dolgot mondtak rólam és a tanításaimról. Hamis vádakat is mondtak ellenem és családtagjaim ellen, cikkeket és könyveket írtak ellenem. Az Úr azonban mindig azt mondta nekem, hogy soha ne válaszoljak nekik. Így hát csendben maradtam. Ennek eredményeként az Úr nagy megszentelődést végzett bennem és a családtagjaimban is! Isten a rosszat a javunkra fordítja.

Tudom, hogy az Úr a maga idejében el fogja oszlatni a felhőket, és felragyogtatja a napot. Azt az időt azonban Ő határozza meg, nem én (ahogyan az Ap.csel 1:7-ben olvassuk). Addig is az a feladatom, hogy megalázzam magamat az Ő hatalmas keze alatt. Nem az a feladatom, hogy igazat adjak magamnak bárki előtt. Ha egyszer elkezdem ezt tenni, nem lesz időm semmi másra.

Ahogy Pál mondta Sándor rézművesről, az Úr maga fog egyszer megfizetni ellenségeinknek a tetteik szerint (2Timóteus 4:14). Az ilyen bosszúállással kapcsolatos ügyeket tehát nyugodtan rábízhatjuk az Úrra (Róma 12:19).

A legjobb, ha minden ügyet Istenre bízunk. Ő tudja, mit tesz, és mindent az Ő ellenőrzése alatt tart. Ő faragja a sziklát, hogy Jézus hasonlatosságát faragja ki belőlünk. A szikla egyes részei nagyon kemények, és hamis vádakkal és üldözéssel kell Neki kivésnie ezeket a részeket. Ha alávetjük magunkat az Ő vésési munkájának, akkor a végén Krisztushoz hasonlóvá formálódunk, szellemi hatalommal.

Amikor Júdás elárulta Jézust, Jézus “barátnak” nevezhette őt, mert tisztán látta az Atyja kezét. Ha minden körülményünkben látjuk Isten szuverenitását, akkor könnyű lesz megalázkodni, és könnyű lesz Istennek is a megfelelő időben felmagasztalni minket. Isten tudja a megfelelő időt, hogy levegyen egy nyomást a vállunkról, és átadja nekünk az Ő hatalmát. Várjuk hát Őt. Senki sem fog csalódni vagy megszégyenülni, aki Őt várja (Ézsaiás 49:23).

–          § –

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: http://www.cfcindia.com

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Tiszteletteljes istenfélelem – Zac Poonen

A Reverential Fear of God by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

Az 1 Péter 1. fejezet leírja, hogy milyenek ne legyünk, és milyenek legyünk.

„Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat a ti előbbi kívánságaitokhoz, amelyek tudatlanságotok alatt voltak bennetek” (1 Péter 1:14).

Ez arra tanít minket, hogy ha egy ember a kívánságai szerint él, az azért van, mert tudatlan, nem ismeri Istent. Emlékezzetek erre, kedves testvéreim: ha a kívánságaitok szerint éltek, az annak a bizonyítéka, hogy nem ismeritek Istent. A világon bárki, legyen az keresztyén, vagy nem keresztyén, ha a kívánságai szerint él, akkor tudatlan, azaz nem ismeri Istent. Sok keresztyén mondja azt magáról, hogy ismeri Istent, ugyanakkor engednek a hústestük kívánságainak, tehát nem mondanak igazat. Nem ismerik a Biblia Istenét, hanem egy másik istent, aki az ő képzeletük szüleménye. A valódi, Krisztust követő keresztyének azonban nem szabják magukat a korábbi kívánságaikhoz, mert már nem tudatlanok.

„Hanem amiképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben; Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” (1 Péter 1:15-16)

A fő oka annak, amiért nekünk is szenteknek kell lennünk: mert Isten a mi mennyei Atyánk is szent.

„És ha Atyának hívjátok Őt, aki személyválogatás nélkül ítél, kinek-kinek cselekedete szerint, félelemmel töltsétek a ti jövevénységetek idejét” (1 Péter 1:17).

Egész életünket egy tiszteletteljes istenfélelemben kell leélnünk. Az Élő Biblia így fogalmazza ezt meg: „Mostantól kezdve, amíg a mennybe érkezünk, mindent tiszteletteljes félelemmel tegyünk”.

Van olyan félelem, ami nem szabad, hogy bennünk legyen, és van olyan félelem, aminek bennünk kell lenni– és tudnunk kell különbséget tenni a kettő között. Mindannyian ismerjük a 2 Tim. 1:7 igét, amely azt mondja: „Mert nem félelemnek szellemét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak szellemét.”

Ugyanez a helyzet az ítélettel is. Jézus azt mondta: „Ne ítéljetek (…), hanem ítéljetek (…)”. Nem tudom, hogy tudjátok-e ezt? A János 7:24-ben Jézus ezt mondta: „Ne ítéljetek a látszat után, hanem igaz ítélettel ítéljetek!” Nem azt mondta nekünk, hogy soha ne ítéljünk. Azt mondta, hogy ne ítéljünk a látszat szerint! Azonban igazságos ítélettel ítélnünk kell! Ezért, ha nem ítélünk, akkor engedetlenek vagyunk Istennek! Sok hívő csak az első felét ismeri ennek az igének: „Ne ítélj!”

A félelemmel kapcsolatban is ezt mondta Jézus: „Ne féljetek!”, ugyanakkor „Féljetek!” (Máté 10:26, 28) A keresztyén életben minden kudarc abból adódik, hogy kiegyensúlyozatlan a megértésünk az igazságról.

„Ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában.” (Máté 10:28)

Ez azt jelenti, hogy ne az emberektől féljetek, hanem Istentől, aki a testet és a lelket is elpusztíthatja. Jézus tehát ezeket mondta:

„Ne ítéljetek (…)!”, hanem „ítéljetek (…)!” (János 7:24);

„Ne féljetek (…)!”, hanem „féljetek (…)!” (Máté 10:28).

Nagyon sok keresztyén ezeknek a parancsoknak csak az első felét veszi figyelembe. Azt mondják: „Ne féljetek! Isten nem a félelem szellemét adta nekünk.” Sok más ige is van, ami erről szól. Amikor Zakariás próféta megjövendölte Bemerítő János születését, azt mondta: „hogy félelem nélkül szolgáljuk Istent”. Így is kellene ennek lennie. Ismerjük a Róma 8:15 igét is, amely ezt mondja: „Mert nem kaptatok szolgaság szellemét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Szellemét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!”

Számtalan olyan igevers van tehát, amit arra tanít minket, hogy ne féljünk. Nem szabad félnünk Istentől. Jézus sokszor elmondta, hogy „ne féljetek”! Ő azért jött, hogy megszabadítson minket. A Zsidó levél 2:14-15 ezt írja:

„Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, Ő is hasonlatosképen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok voltak.”

Látjátok? A Róma 8:15 is a szolgaságról (rabságról) és a félelemről szól. A félelem mindig rabságba hajt minket. Ha félsz az emberektől, akkor az emberek rabszolgája vagy! Minden embernek, akitől félsz a rabszolgája vagy – akár tudod ezt, akár nem. Ha valakinek próbálsz a kedvében járni, akkor annak az embernek a szolgája vagy. Ezért mondja azt a Biblia, hogy ne az embereknek akarjunk megfelelni. Nem szabadna az emberektől félnünk. Amikor a haláltól félünk, akkor is rabszolgaságban vagyunk. Bármilyen fajta félelem rabságba hajt minket. Ettől a fajta félelemtől teljes mértékben, 100%-ig meg kell szabadulnunk.

Van azonban egy másfajta félelem: egy tiszteletteljes istenfélelem, amely szabadságot ad. Sok keresztyén azért nem lép be ebbe a szabadságba, mert nincs meg bennük ez a tiszteletteljes istenfélelem.

Ahogy megvizsgáltam a gyülekezetünket az elmúlt 10 év alatt, attól fogva, hogy létrejött ez a gyülekezet, a következőket tapasztaltam. Megszabadultunk a törvény és a törvénykezés fogságából, amely uralt minket az elmúlt évek alatt, és soha nem akarunk ebbe visszakerülni. Megfigyeltem egy nagyon szomorú dolgot az elmúlt 10 év alatt: a gyülekezetünk sok tagjának több titkos bűne van most, mint az azt megelőző időkben, amikor még a törvény alatt voltunk. Nem mindenkinek, de sokaknak. Ti nem tudtok erről, de nekem tudomásom van róla.

Megkérdeztem magamtól: miért van ez?

Ugyanakkor azt is tudom, hogy sokan közülünk egy olyan dicsőséges szabadságra és szentségre jutottak, amelyet azelőtt soha nem tapasztaltak meg.

Elmondom, mi ennek az oka. Sokakra közületek érvényes ez; ti ismeritek azokat a bűnöket, amelyeket titokban követtek el, és senki más nem tud róluk a gyülekezetben, csak egyedül Isten. Azért van ez, mert miután megszabadultatok az Ószövetség hatályától, nem léptetek be az Újszövetségbe, hanem egy szövetség nélküli állapotban vagytok.

Három lehetőségünk van: 1) Ószövetség, 2) szövetség nélkül és 3) Újszövetség. Sokan vannak itt, a CFC gyülekezetben, akik azt mondják: „Megszabadultunk a törvénytől, a törvénykezéstől, kiléptünk az Ószövetségből”, és beléptek egy olyan területre, amelyet úgy nevezek, hogy szövetség nélküli állapot. Megszabadultak az emberektől való félelemtől, nem félnek a gyülekezeti eljöljáróktól sem, de sajnos egy olyan területre léptek, ahol még Istent sem félik! Ez nagyon szomorú.

Az izraeliták féltek Mózestől, és szentebb életet éltek, mint a mai keresztyének nagy többsége! Ezért mondom mindig: ha ebbe a gyülekezetbe jössz, és nem féled Istent, akkor legalább az elöljárókat féld! Ez a második legjobb dolog, amit tehetsz, mert akkor legalább az Ószövetség szintjét eléred. Az Ószövetség idején félték Mózest, és engedelmeskedtek neki. Nem ez volt a legjobb dolog, hanem Isten félelme a legjobb, de vizsgáld meg az életedet, és lásd meg, hogy a te istenfélelmed meghaladja-e az ószövetségi emberek szentségének szintjét! Ha nem, akkor azt kell mondanom, hogy egy hamis gondolatvilágban élsz.

Tudjátok, sokat hallunk és beszélünk Isten szeretetéről. Azonban sok ember úgy gondol Istenre, mint egy nagypapára! Tudjuk, hogy egy nagypapa szeretete más, mint egy apa szeretete. El kell mondanom nektek, hogy Isten nem egy nagypapa! Nem néz el neked bármit, amit teszel, ahogyan a nagypapák teszik.

Az 1 Péter 1:17-ben azt olvastuk, hogy „a teljes földi életeteket félelemben töltsétek”. Ez már nem Ószövetség, hanem Újszövetség. Ezt Péter apostol írta 30 évvel Pünkösd napja után. A teljes földi életemet félelemben kell eltöltenem. Milyen félelemben? Istenfélelemben! Hadd mutassak még egy igeverset a Zsidóknak írt levélből. Nem megyek vissza az Ószövetségbe, hanem az Újszövetségben maradok. A Zsidók 12:25-26 ezt írja, miután a 24. igeversben elmondja, hogy járuljunk Jézushoz, az Újszövetség közbenjárójához: ha Jézushoz járultatok, és Jézus vére megtisztított titeket minden bűntől, akkor

„Vigyázzatok, meg ne vessétek azt, aki szól; mert ha azok meg nem menekültek, akik a földön szólót megvetették, sokkal kevésbé mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyekből vagyon, kinek szava akkor megrendítette a földet, most pedig ígéretet tesz, mondván: Még egyszer megrázom nemcsak a földet, hanem az eget is.” (Zsidók 12:25-26)

Ez egy figyelmeztetés az újszövetségi hívőknek: ha azok (azaz az ószövetségi emberek) meg nem menekültek, amikor megvetették azt, aki a földön szólt, akkor sokkal kevésbé mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyből figyelmeztet minket.

„Az a ’még egyszer’ pedig jelenti az állhatatlan dolgoknak, mint teremtményeknek megváltozását, hogy a rendíthetetlen dolgok maradjanak meg.” (Zsidók 12:27)

Az a kifejezés, hogy „még egyszer” (megrázom nemcsak a földet, hanem az eget is), arra utal, hogy eltávolítja azokat a dolgokat, amiket ki lehet mozdítani a helyükből. Minden teremtett dolgot meg fog rázni az Úr, és azok, akik a földi, teremtett dolgoktól függenek, nagyon ingatag, bizonytalan talajon állnak. Ha a teremtett dolgok jelentik neked a dicsőséget, akkor nagyon ingatag alapon állsz! Ha az alap, amelyen állsz a pénz, a vagyon, a munkahelyed, a biztos állásod, és még százféle hasonló földi dolog, akkor meg leszel rázva. Kétség sem fér hozzá, hogy kihúzzák a lábad alól a talajt, és semmi nem marad ott. Csak a rendíthetetlen dolgok fognak megmaradni.

Mivel ez bizonyosan meg fog történni, mit kell tennünk?

„Annak okáért mozdíthatatlan országot nyervén, legyünk háládatosak, melynél fogva szolgáljunk az Istennek tetsző módon kegyességgel és félelemmel.” (Zsidók 12:28)

Legyünk hálásak Jézusnak, hogy meghalt értünk a kereszten! Hogyan tegyük ezt? Ennek egyetlen egy módja van: szolgáljunk az Istennek tetsző módon tisztelettel (az angol bibliafordítás szerint – a ford.) és félelemmel.

Testvéreim! Közületek hányan éreztek tiszteletet és félelmet Isten iránt minden nap, a nap 24 órájában, amely miatt féltek kimondani vagy megtenni bizonyos dolgokat, amelyekkel megbántanátok Istent? Attól tartok, hogy ez azért nincs meg bennetek, mert az Ószövetség hatálya alól kilépve a szövetség nélküli állapotban vagytok. Az ördög pedig becsapott titeket, és most azt gondoljátok, hogy ez az a szabadság, amely Krisztusban van, ezáltal a szabadság egy lehetőséggé vált a hústest számára.

Mondok egy példát: ha egy tanuló csalással ment át egy vizsgán, és utána bocsánatot kér az Úrtól, Ő pedig megtisztítja őt a vérével, akkor ez a tanuló azt gondolhatja, hogy mindkét világból (a szellemi és a fizikai világból) a legjobbat veheti el. Letette a vizsgáját, ugyanakkor megvallotta a bűnét, és Jézus megbocsátott neki. Elhiszi, hogy a megigazulás azt jelenti, hogy úgy állunk Isten előtt, mintha sosem követtünk volna el bűnt életünkben, és azt gondolja: „Dicsérjük az Urat! Akkor ez olyan, mintha sosem csaltam volna a vizsgán! Hát nem csodálatos ez az örömhír? Átmehetek egy vizsgán csalással, és ha megvallom a bűnömet, akkor úgy állhatok Isten előtt, mint aki sosem csalt!”

Minden bűnt, amit elkövetünk, Isten megbocsát (ha őszinte a bűnbánatunk), de egy sebet ejt rajtunk, ami sosem fog eltűnni többé. Azt fogjuk aratni, amit vetettünk.

„Aki a testének vet, az a testből arat majd pusztulást, aki pedig a Szellemnek vet, a Szellemből fog aratni örök életet.” (Gal. 6:8)

–          § –

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: http://www.cfcindia.com

Fordította: Rodenbücherné Koncz Nikoletta (https://keskenyut.wordpress.com)

Hogyan ne éljünk keresztyénként! – Zac Poonen

How Not to Live as a Christian by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

Van egy igevers a Prédikátor 10-ben. Amit ez az ige mond, úgy hiszem, sok hívővel megtörténik napjainkban. A Prédikátor 10:7 ezt írja:

„Ha a vas megtompul, és annak élit meg nem köszörüli az ember, akkor erejét kell megfeszíteni; a bölcsesség pedig minden dolognak eligazítására nagy előmenetel.”

A bölcsesség abban rejlik, hogy felismerjük, amikor az ördög nem arra akar rávenni, hogy bűnt kövessek el, hanem megpróbálja életlenné tenni a fejszém vasát. Azután csak küszködök, küszködök, és nem tudom kivágni a fát. Olyan sok hívő van, akik nem esnek bűnbe, és büszkék arra, hogy egyenesen és tisztességesen élnek. Az ő szellemi élességüket már eltompította az ördög olyan világiassággal, ami nem tűnik számukra világiasságnak. Sokan azt gondolják, hogy a világiasság azt jelenti, hogy elmennek a moziba, és megnéznek egy olyan filmet, amiben szexjelenetek is vannak. Nos, ez minden bizonnyal világiasság, de ez nem az egyetlen formája a világiasságnak. Ha „tiszta” filmeket nézel, de olyan sokat, hogy nem marad időd a Bibliát olvasni, lehet, hogy az elmédet nem szennyezed be, de a szellemi élességed eltompul.

Tudjátok, hogy a teljes szórakoztatóipar az egész világon az ördög kezében van? Nem tudom, hányan vagytok ennek tudatában. A teljes szórakoztatóipart az ördög irányítja, és különböző szintjei vannak a szórakoztatásnak attól függően, hogy mennyire akarsz mocskos lenni. Ha nagyon mocskos akarsz lenni, ott vannak a pornográf filmek. Ha kevésbé akarsz mocskos lenni, ahhoz is vannak 18-as karikás filmek. Ha még ennél is kevésbé akarod magad bemocskolni, ahhoz is megvannak a megfelelő filmek. Ha kicsit tiszta akarsz lenni, és Istenhez közeledni, akkor az ördög le akarja tompítani a szellemi élességedet, és ehhez is tud neked különböző szintű szórakozási lehetőségeket ajánlani.

Az egész világ az ördög irányítása alatt áll. Különböző szintű szórakoztatásokat kínál attól függően, mit szeretnél. Úgy értem, hogy ha nem a legalját választod, akkor is valamelyik szintről választani fogsz valamit. Amikor egy keresztyén ember megpróbálja a világ zenéjét utánozni, mondván, hogy így fogunk fiatalokat vonzani a gyülekezetünkbe, akkor tudod milyen fajta fiatalokat fogtok bevonzani? Egy egész csapat világi fiatalt, akik nem akarják feladni a világot. Csak egy keresztyén mázat kensz a világi zene köré, és elnevezed keresztyén zenének.

Emlékszem, kb. 38 évvel ezelőtt, amikor elmentem Karnataka északi részére, ahol évekkel ezelőtt ott jártak bizonyos hittérítők, ezért voltak ott emberek, akik keresztyénnek vallották magukat. Névleg voltak keresztyének. Felfedeztem ott egy érdekes dolgot. Mielőtt megtértek, Krisnához énekeltek dalokat. Krisna így, Krisna úgy, Krisna amúgy, dicsőítést énekeltek Krisnához. Amikor keresztyének lettek, csak kicseréltek egy szót a dalaikban. Így most azt énekelték, hogy Krisztus így, Krisztus úgy, Krisztus amúgy. Hirtelen keresztyének lettek, nagyon egyszerű volt számukra, szinte semmit nem kellett változtatniuk, és az életmódjuk ugyanaz maradt.

Amikor úgynevezett keresztyén rockzenével találkozom valahol, az olyannak tűnik, mint a keresztyén házasságtörés, a keresztyén lopás, a keresztyén gyilkosság, stb. Keresztyén rock? Nem értem. Ez nekem nagyon furcsa. Milyen az a keresztyén házasságtörés vagy a keresztyén gyilkosság? Ezért nem értem a keresztyén rockzenét sem. A rockzene 100%-ban az ördögtől van. Csak nézd meg azokat az embereket, hogy néznek ki, milyen ruhákban vannak, milyen mocskos dalokat énekelnek, és démonimádat és drogfüggőség is együtt jár vele. Azt mondják, egy jó rockkoncert ismertetőjele, hány szék tört össze a koncertteremben. Ez Istentől van? Még csak nem is embertől van, hanem az ördögtől. Hogyan lehet akkor keresztyénnek nevezni?

–          § –

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: http://www.cfcindia.com

Fordította: Rodenbücherné Koncz Nikoletta (https://keskenyut.wordpress.com)

Krisztus békessége legyen a döntőbíró a szívetekben – Zac Poonen

Let The Peace of Christ Be Your Referee by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

A Kol 3:15-ben írva van: “Krisztus békessége uralkodjon a szívetekben”. Honnan tudod, hogy mikor kerülsz tévútra? Honnan tudod, hogy mikor tévesztetted el Isten akaratát? Van egy döntőbíró a szívedben, aki világosan megmutatja neked. Láttál már futballmérkőzést? Egyetlen futballmérkőzést sem játszanak bíró nélkül, mert bíró nélkül mindenki szabálytalanságokat követne el. Van azonban egy bíró, és ha valaki szabálytalanságot követ el, megfújja a sípot.

Tegyük fel, hogy futballmeccset játszol, és a bíró megfújja a sípot. Mindenki abbahagyja a játékot, de te nem törődsz a bíróval és azt mondod: “Ez csodálatos! Most, hogy mindenki abbahagyta a játékot, hadd menjek és lőjek egy gólt!” Lehet, hogy gólt rúgsz, de a bíró azt mondja: “Csak hozd vissza a labdát! Nincs gól, mert két perccel ezelőtt szabálytalankodtál, és addig semmi sem számít, amíg ezt a szabálytalanságot nem állítod helyre”. Ekkor alázatosan vissza kell hoznod a labdát, és helyre kell állítanod a szabálytalanságot. A gólod sem érvényes attól fogva, amióta a bíró megfújta a sípot.

Hogyan alkalmazható ez a keresztyén életünkben? Amikor a lelkiismeretedben azt találod, hogy „a bíró belefújt a sípjába”, akkor valamit rosszul csináltál. Talán durván beszéltél a feleségeddel. Vagy az a pénz, amit elvettél, igazságtalan volt. Ha egyszer megfújják a sípot, akkor bármit is teszel az Úrért, az nem számít. Az Úr azt mondja: “Gyere vissza, először hozd rendbe ezt a szabálytalanságot! Menj és kérj bocsánatot a feleségedtől! Ne evangelizálj, kérj bocsánatot először a feleségedtől! Az összes gól, amit lőttél, nem lesz érvényes”.

Hagyd, hogy Krisztus békéje legyen a bíród. Ha ezt a bírót követed, soha nem fogsz hibázni. Meddig vársz még, amíg engedelmeskedsz a bírónak? Láttál már olyan focimeccset, ahol a játékosok vitatkoznak a játékvezetővel? Ne feledd, hogy mindig a bírónak van igaza. Mindig a bíró szava a döntő. Néha a játékosokat leküldik a pályáról, ha túl sokat vitatkoznak. Tehát ne vitatkozz túl sokat a bíróval, mert lehet, hogy leküld a pályáról. Mondd azt: “Rendben, Uram. Azt teszem, amit mondasz”. Tedd rendbe a dolgokat, aztán lépj tovább! Honnan tudod, hogy megfújták a sípszót? El fogod veszíteni a békességedet. A béke a bíró. Ha izgatott (zaklatott) vagy nyugtalan vagy valami miatt, és ebben a zaklatott szívállapotban jössz el egy gyülekezeti összejövetelre, nem szabad kinyitnod a szádat. Az izgatottság ki fog jönni a szádon. Soha ne beszélj, amikor zaklatott vagy! Otthon is, ha valami miatt zaklatott vagy, a legjobb módja annak, hogy megáldd a feleségedet, ha befogod a szádat. Amikor izgatott vagy, a bíró megfújta a sípot. Állítsd helyre a szabálytalanságot! Minden alkalommal, amikor a szíved zaklatott, valami baj van. Hagyd, hogy Krisztus békessége legyen a bíród!

–          § –

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: http://www.cfcindia.com

Fordította: Rodenbücherné Koncz Nikoletta (https://keskenyut.wordpress.com)

Az élő – és a holt cselekedetek közötti különbség – Zac Poonen

The Difference Between Dead Works and Living Works by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

Bár igaz, hogy Jézus megjutalmazza a hűségeseket (Jel. 22:12), és az is igaz, hogy életünk végső vágya az kell, hogy legyen, hogy az Úrnak tetsszünk (2 Kor 5:9), hogy egy napon tőle hallhassuk a “jól cselekedtél, jó és hű szolgám” szavakat, mégis maga Jézus figyelmeztetett minket attól az önző vágytól, hogy a mennyei jutalom motiváljon bennünket áldozatainkban és az Őérte végzett szolgálatunkban.

Amikor Péter előnyösen összehasonlította magát a gazdag ifjú fejedelemmel (aki éppen elfordult Jézustól), és feltette a kérdést: “Mi elhagytunk mindent, mi lesz hát a jutalmunk?” (Máté 19:27), Jézus a munkások példázatával válaszolt (Máté 20:1-16). Ott azt látjuk, hogy azok, akik fizetésért (jutalomért) dolgoztak, az utolsó helyen végeztek, míg azok, akik úgy dolgoztak, hogy a jutalomra nem gondoltak, az első helyen végeztek (még akkor is, ha csak kis százalékát végezték el annak a munkának, amit az előbbiek végeztek).

Mennyiség/kontra minőség – itt látjuk a különbséget a holt – és az élő cselekedetek között. Azok a cselekedetek, amelyeket abban a reményben végzünk, hogy végül más hívők fölé emelkedünk, és helyet kapunk Krisztus menyasszonyában, az utolsó napon holt cselekedeteknek fognak bizonyulni. Ha azért tisztítod meg a gondolataidat, teszel jót másokkal, szereted a feleségedet, vagy veted alá magad a férjednek, mindezt azzal a gondolattal, hogy egy eljövendő napon felemelkedsz, akkor még mindig ’te magad’ állsz az életed középpontjában, és minden énközpontú ’jó’ cselekedeted holt cselekedet!

Azok, akik a dicsőségben koronát kapnak, gyorsan az Úr lábai elé dobják, azt mondva: “Egyedül Te vagy méltó” (Jel. 4:10). Csak akkor szabadulhatunk meg a holt cselekedetektől, ha megszabadulunk attól a szándéktól, hogy magunknak adjuk a dicsőséget. Ha emlékezetünkben feljegyzést vezetünk minden jó cselekedetről, amit tettünk, akkor ezek a jó cselekedetek holt cselekedetekké válnak. Jézus két képet adott nekünk az utolsó ítéletnapról – az egyikben az emberek felsorolják az Úr előtt mindazokat a jó cselekedeteket, amelyeket földi életükben tettek: “Uram, a Te nevedben prófétáltunk, a Te nevedben gyógyítottunk betegeket stb.” (Máté 7:22-23). Ezeket az embereket az Úr elutasította. A másik képen azt látjuk, hogy az igazak meglepődnek, amikor az Úr emlékezteti őket arra a jóra, amit földi életükben tettek. “Uram, mikor tettük ezt?” – hangzik a meglepett kiáltásuk (Máté 25:34-40). Elfelejtkeztek arról a jóról, amit tettek – hiszen nem jutalomért tették azokat a cselekedeteket. Itt világos ellentétet látunk a holt és az élő cselekedetek között. A mi cselekedeteink melyik kategóriába tartoznak?

–          § –

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: http://www.cfcindia.com

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Az újraházasodás bűnének rendezése – Abonyi Sándor

PDF formátumban letölthető itt

Először is tisztázni kell, hogy Jézus szavai szerint mi minősül Isten szerint való házasságnak és mi nem.

„És hozzá mentek a farizeusok, kísértvén őt és mondván: Szabad-e az embernek az ő feleségét akármi okért elbocsátani?  Ő pedig felelvén, monda: Nem olvastátok-e, hogy a teremtő kezdettől fogva férfiúvá és asszonnyá teremtette őket, És ezt monda: Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy test. Amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza. Mondának neki: Miért rendelte tehát Mózes, hogy váló levelet kell adni, és úgy bocsátani el az asszonyt? Monda nékik: Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte meg néktek, hogy feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt. Mondom pedig néktek, hogy aki elbocsátja feleségét, kivéve paráznaság miatt, és mást vesz el, házasságtörő; és aki elbocsátottat vesz el, az is házasságtörő.”    (Máté 19:3-9)

A házasság egy férfi és egy nő között jön létre, akik korábban még nem éltek házasságban. Jézus parancsolata szerint a házasság egy életre szól, amit ember nem választhat szét. A házasság csak az egyik fél halálával szűnik meg, és akkor a másik fél szabaddá válik egy másik házasság megkötésére, de akkor is csak korábban nem házas vagy özvegy féllel.

A házasság egy Isten szerint való szövetség egy férfi és egy nő között, amit Isten már a teremtéskor elhatározott. Ez minden emberre érvényes, függetlenül attól, hogy hívőről, vagy hitetlenről van szó; a megtérés előtti vagy utáni időszakok ilyen szempontból nem mérvadóak.

A válás nem Isten akarata, azt Mózes is csak „az emberek szívének keménysége miatt engedte meg, de az kezdettől fogva nem így volt” – mondta Jézus. Ebből az is következik, hogy Isten előtt egy megkötött házasság sosem szűnik meg, még akkor sem, ha azt emberek felbontják.

Isten az embernek szabad akaratot adott, ezért előfordulhat, hogy valaki el akar válni, és akkor el kell őt engedni. Az ilyen módon magára maradt elvált fél számára – a házastárs életében – két biblikus lehetőség van: „maradjon házasság nélkül, vagy béküljön meg férjével; és a férj se bocsássa el a feleségét.”   (1 Korinthus 7:11).

Figyeljük meg mit mondott Jézus! Aki – a házastársa életében – elválik és utána „valaki mással kel egybe, vagy mást vesz el, az házasságtörést követ el!”  Itt meg kell jegyezni, hogy „a paráznaság esetét kivéve” kitétel a zsidóknak írt Máté evangéliumban csak a válásra ad felhatalmazást, a „mással való egybekelésre,” azaz az újraházasodásra már nem. A Márk és a Lukács evangéliumokban azonban ez a kitétel már nem is szerepel! Ez kellene, hogy komoly figyelmeztetés legyen sokak számára, akik válni akarnak!

Ma általánosan elterjedt gyakorlat mind világi, mind egyházi körökben, hogy a válás utáni mással való egybekelést is házasságnak, pontosabban „újraházasodásnak” tekintik, annak ellenére, hogy Jézus ezt egyértelműen „házasságtörésnek” minősítette. Nem kell magyarázni, hogy az Úr útján járni akaró igaz hívők számára a biblikus házasság és a tartós házasságtörésben való élés (újraházasodás) között óriási a különbség: a házasság egy Isten akarata szerinti szent szövetség, a mással való egybekelés (újraházasodás) pedig Jézus szavai szerint házasságtörés, és az ilyenek az Ige szerint nem öröklik Isten országát (Gal. 5:19-21).

A Keskeny út blogon sok írás található, amelyek az újraházasodást a házasságtörés bűneként mutatják be. Az elmúlt tíz évben ezt az igei igazságot képviseltük.

Többen megkerestek a tanítás kapcsán „újraházasodás” bűnét elkövetett emberek (szülők, sőt nagyszülők is), hogy most vált világossá számukra, hogy házasságtörésben élnek, és a kérdés az, hogyan lehet azt rendezni, különös tekintettel, ahol gyerekek is születtek a házasságtörő kapcsolatból.

A rendezés módja a következő: meg kell szakítani végérvényesen a házasságtörő kapcsolatot. Ugyanúgy kell eljárni, ahogyan az egy első (biblikus) házasságból való válásnál szokás! Ez nem szokott problémát okozni az embereknek, nem okozhat hát problémát egy házasságtörő kapcsolat – válással történő – rendezése sem! Ugyanazt kell tenni, mint válásnál szokás. Ez mindenki előtt jól ismert.

Sokan úgy gondolják, hogy egy rosszul sikerült házasságot felbontva elválnak és egy másik házasságban majd megtalálják a boldogságot. Lehet, hogy így is érzik, és ezért úgy gondolják, hogy akkor ez Isten akarata számukra, de Isten ezt egyáltalán nem így gondolja. Mondják azt is az emberek, hogy mindenki megérdemel egy második esélyt. Valóban igaz, lehet újat kezdeni, de nem másvalakivel, hanem azzal, akivel Isten már egybeszerkesztette; kiértékelve a hibákat, tanulva azokból és változtatva azokon.

Egy házasság megkötésekor figyelembe kell venni a következőket:

Először is, a házasság egy nagyon komoly döntés, amit alapos megfontolás, a másik fél jó megismerése után szabad csak meghozni, sosem elkapkodva és bizonytalansággal a szívben, hanem teljes bizonyossággal, arra gondolva, hogy a másik féllel kell leélnem az egész életemet. Ha azonban mégis rosszul indultak volna a dolgok, az egyáltalán nem jelenti azt, hogy akkor már le kell mondani a boldog házasságról. Egyáltalán nem. Istennel ugyanis minden lehetséges, „mert minden lehetséges annak, aki hisz.”

Másodszor, a házasságon folyamatosan munkálkodni kell, hogy az hosszú távon is egy boldog kapcsolat legyen két ember számára. Ezt sokan nem tudják, és nem gyakorolják, ezért törvényszerű, ha egy idő után elhidegülnek és eltávolodnak egymástól. Isten egy jó dolgot készített a házaspárok számára, csak ezt sokan nem ismerik fel, mert mindenki csak a maga javát keresi a házasságban, de a házasság nem erről szól.

Harmadszor, a házasság önmagunk feladásáról szól, ahol a házastársak kölcsönösen egymás felé szolgálnak és a másik javát is keresik, és nemcsak a magukét.

Ez nem csupán egy elmélet és jó tanács másoknak. A feleségemmel több, mint 50 évi házasság után azt tudjuk mondani, hogy mindaz, amit Isten elkészített a házaspárok számára az egy jó dolog és igaz. Dicsőség Neki érte!

–          § –

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a honlapcímének megadásával: keskenyut.wordpress.com

A Szent Szellem vezessen minket! – Zac Poonen

Be Led by the Spirit by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

A Galata 5:1-ben Pál azt mondja, hogy Krisztus azért jött el, hogy megszabadítson minket. Ezért soha nem szabad megengednünk senkinek, hogy újra a törvény kötelékével gúzsba kössön minket. Soha nem szabad rabszolgájává válni egyetlen csoport vagy egyház hagyományainak és törvényeinek. Ugyanakkor nem szabad ezt a szabadságunkat ürügyként felhasználni a bűn elkövetésére (Galata 5:13).

Sok hívő félreértette a kegyelmet és a keresztyén szabadságot, és végül rosszabbak lettek, mintha a törvény alatt lennének – a saját hústestük rabszolgájaként élnek! Az egyetlen helyes módja annak, hogy szabadok legyünk a törvénytől az, ha a Szent Szellem vezet minket. Máskülönben a törvénynél is mélyebbre fogunk süllyedni, és bűnben fogunk élni. Ha azonban a Szellem vezetése szerint járunk, nem fogunk lesüllyedni a hústestünk szintjére. Csak az ilyen hívők állíthatják azt magukról, hogy szabadok a törvénytől (Galata 5:16-18).

Egy hívő ember három lehetséges szinten élhet:

1. a Szent Szellemtől vezetve (ez a legmagasabb szint, az újszövetségi szint); vagy
2. a törvény által vezetve (ez az ószövetségi szint); vagy
3. a hústest által vezetve (ez a legalacsonyabb szint).

Tekintsünk úgy erre a három szintre, mintha egy épület három emelete lennének. Ha nem a harmadik emeleten élsz (a Szent Szellemtől vezetve), és lerombolod a második emeletet (a törvény általi vezettetést), akkor le fogsz esni az első emeletre (a hústested fog vezetni). Ha azt mondod: „Nem vagyok törvény alatt, mert Jézus hatályon kívül helyezte a törvényt”, akkor jobban teszed, ha a Szent Szellem vezetése alatt élsz. Máskülönben lesüllyedsz a hústest szintjére. Ez történt hívők hatalmas tömegeivel! Elolvasták a galáciabelieknek írt levélben, hogy nem vagyunk törvény alatt, de nem a Szent Szellem vezetése alatt élnek. Ennek eredménye az lett, hogy a hústest szerint élnek.

Ezért tapasztalhatjuk azt, hogy manapság sok keresztyén vezető (elöljáró) sokkal rosszabb dolgokat tesz, mint azok az emberek, akik a törvény alatt éltek. Hogy lehet az, hogy azok a hívők, akik azt állítják, hogy kegyelem alatt vannak, a hústestük kívánságai szerint élnek? Mert elvetették a törvényt.

A Galáta 5:18 azonban azt írja, hogy csak „ha a Szent Szellem vezet titeket, akkor nem vagytok a törvény alatt”. A törvény szükséges azok számára, akik nem akarják, hogy a Szent Szellem vezesse őket.

A Galata levél üzenete nem az, hogy „dobd el a törvényt!”, hanem az, hogy „csak akkor dobd el a törvényt, ha már eljutottál egy Szent Szellem által vezetett életre!” A Szent Szellem itt leírja, hogy milyen az, ha valakit a hústeste vezet (Galata 5:19-21): „Házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás (az emberek és a pénz imádata), varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, patvarkodások, visszavonások, pártütések, irigységek, gyilkosságok, részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók”. (Az Egyszerű Fordítás szerint: „paráznaság, erkölcstelenség, szexuális bűnök, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, veszekedés, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, megosztottság, irigykedés, részegeskedés, vad mulatozás és ehhez hasonlók”.)

Ezeket a dolgokat csak a hitetlenek között találjuk meg? Nem. Sok úgynevezett „hívő” is ezekkel a bűnökkel kényezteti magát (elmerül bennük). Miért van ez? Mert eldobták a törvényt még mielőtt beléptek volna egy Szent Szellem által vezetett életbe. „Az ilyenek nem öröklik Isten Királyságát” (Galata 5:21).

Másrészt viszont azok, akiket a Szent Szellem vezet, a Szellem gyümölcsét fogják megteremni az életükben: „Szeretet, öröm, békesség, türelem (hosszútűrés), kedvesség (szívesség), jóság, hűség, szelídség, mértékletesség (önuralom)” (Galata 5:22-23).

„Ha a Szellem szerint élünk, a Szellem szerint is járjunk.” (Galata 5:25)

–          § –

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: http://www.cfcindia.com

Fordította: Rodenbücherné Koncz Nikoletta (https://keskenyut.wordpress.com)

A Szent Szellem – Zac Poonen

The Holy Spirit by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

Lehetetlen győzedelmes keresztyén életet élni, vagy Istent hatékonyan szolgálni, ha nem tölt be minket a Szent Szellem.

A bűnbocsánat és a Szent Szellem az a két ajándék, amelyet Isten minden bűnbánó bűnösnek felajánl, amikor Hozzá fordulnak.

Senkinek, aki az Úrhoz fordul és bűnbocsánatot nyer, nem kell akár egyetlen napot is várnia, mielőtt megkapja a Szent Szellemet. Így volt ez a keresztyénség első napjaiban is. Akkoriban, amint az emberek megbánták a bűneiket és hittek, azonnal bemerítkeztek vízbe, és azonnal megkapták a Szent Szellemet. Ez volt a kezdeti tapasztalatuk része. Manapság azonban azt tapasztaljuk, hogy a hívők éveket várnak, mielőtt bemerítkeznek vízbe, és aztán még sok évet várnak, mielőtt megkapják a Szent Szellemet.

Amit minden hívőnek tudnia kell, az az, hogy nincs szükség semmilyen extra képesítésre ahhoz, hogy megkapja a Szent Szellemet, azon kívül, ami a bűnök bocsánatához szükséges – nevezetesen a bűnbánat (elfordulás a bűntől) és az Úr Jézus Krisztusba vetett hit. Ennek a ténynek a nem ismerete miatt sok-sok hívő nem merítkezik be a Szent Szellemben (nem kapják meg a Szent Szellem keresztséget). Ha ismernék az igazságot, nem hagynák magukat többé a Sátán által megtéveszteni.

Méltónak lenni a Szent Szellem befogadására éppolyan ostobaság, mint méltónak lenni a bűnbocsánat elnyerésére. (Mindkettő ingyen ajándék Istentől.)

A Szent Szellem teljessége elsősorban a Szellem gyümölcsének teljességét hozza el az életünkben – a szeretet, az öröm, a békesség, a türelem, a jóság, a kedvesség, a hűség, a szelídség, az önuralom teljességét (Galata 5:22).

Másodszor, felkészít bennünket arra, hogy Krisztus erőteljes tanúi és földi Testének hatékony tagjai legyünk.

A Szent Szellem felkenése az elsődleges feltétele annak, hogy Krisztus Testének hatékony tagjaivá váljunk. Enélkül, bármennyire is szent az életünk, csak korlátozottan leszünk hasznosak Isten számára az Ő földi munkájában.

Bár Jézus 30 éven át tiszta és szent életet élt, mégis szüksége volt a Szent Szellemmel való felkenetésre (betöltekezésre), mielőtt megkaphatta volna azokat a természetfeletti ajándékokat, amelyek szükségesek voltak ahhoz, hogy betölthesse szolgálatát.

Isten ma is ugyanígy fel akar minket készíteni, hogy Krisztus testeként a földön folytathassuk ezt a szolgálatot. Azok, akik vagy megvetik ezeket a természetfeletti ajándékokat, vagy nem hisznek bennük, természetesen nem fognak rendelkezni velük. Így az Úrnak végzett szolgálatuk is korlátozott lesz.

Naponta be kell teljesednünk Szent Szellemmel, mert ez nem egy egyszeri élmény, amely örökre biztosítja szükségünket.

–          § –

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: http://www.cfcindia.com

Fordította: Rodenbücherné Koncz Nikoletta (https://keskenyut.wordpress.com)

A megbocsátatlanság következménye – Abonyi Sándor és Sándorné

PDF formátumban letölthető itt

Amikor beszélgetésbe elegyedtünk emberekkel, sokszor hosszasan sorolták nehézségeiket, betegségeiket és érezhetően tanácstalanok voltak életük további alakulásával kapcsolatban.

Egy hosszabb időszakban a kórházban szolgáltunk betegek felé. Ott is gyakran elhangzott, hogy a gyermekük, szomszédjuk, vagy más személyek mennyire megbántották őket és azzal zárták le a témát, hogy amíg élnek, nem bocsátanak meg nekik.

Sajnos előfordul, hogy keresztyének is haragot tartanak valakivel, sőt olykor bosszút forralva azon gondolkodnak, hogyan vághatnának vissza.

Pedig Jézus világosan parancsba adta:

„Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért és fogat fogért. Én pedig azt mondom néktek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is.”    (Máté 5:38-39).

A tanítványokat is foglalkoztatta ez, és Jézustól kértek tanácsot:

„Ekkor hozzámenvén Péter, monda: Uram, hányszor lehet az én atyámfiának ellenem vétkezni, és néki megbocsátanom? Még hétszer is? Monda néki Jézus: Nem mondom néked, hogy még hétszer is, hanem még hetvenhétszer is.”     (Máté 18:21-22).

Ahhoz, hogy másoktól bocsánatot kérjünk, vagy megbocsássunk másoknak, meg kell aláznunk magunkat. Ez sértheti a büszkeségünket. A büszke ember nem tart másokat különbnek magánál, ezért nem is tud megbocsátani. Pedig jó lenne, ha végiggondolnánk, hányszor vétkeztünk, hányszor bántottuk meg Istent, hányszor bocsátott meg nekünk. Jézus a mi bűneinkért szenvedett a kereszten, mégsem kárhoztatott senkit. Sőt azt mondta: Atyám! Bocsáss meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek! (Luk. 23:34).

Isten sokszor hoz minket olyan helyzetbe, hogy gyakorolni tudjuk a bocsánatkérést. Olykor észre sem vesszük, hogy beszédünkkel, viselkedésünkkel megbántottunk valakit. Ha ilyen helyzetbe kerülünk, látva a másik ember viselkedését, illene megkérdeznünk, hogy megbántottuk-e valamivel?  Tisztázzuk a helyzetet, és ha kell, kérjünk bocsánatot! Törekedjünk arra, hogy a lelkiismeretünk ne vádoljon minket és éljünk lehetőség szerint minden emberrel békességben.

Gondolkozzunk el azon, miért vagyunk esetenként betegek, erőtlenek! Kérjünk rá választ az Úrtól, aki megmondja mi az oka ennek. Ettől függetlenül is találunk igei utalásokat a Bibliában, ami válasz a kérdésünkre. Az egyik ilyen válasz arra az esetre szól, ha „méltatlanul” (azaz valamilyen bűn rendezése nélkül) veszünk Úrvacsorát.

„Aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyon abból a pohárból, Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét. Ezért van ti köztetek sok erőtlen és beteg, és alusznak sokan.”   (1 Kor. 11:27-30)

A másik igei válasz:

„Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek…. Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok. Ha pedig meg nem bocsátjátok meg az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket”.  (Máté 6:12; 14-15)

A megbocsátatlanság kifejezetten súlyos bűn, aminek következménye van: az üdvösség elvesztése. Talán sokan nem is tudják, eddig bele sem gondoltak, hogy mi forog kockán. Pedig egyenes, világos az igei intés: akkor “a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket”.

Testvéreim! Akinek rendeznivalója van, ne késlekedjünk, hanem engedelmeskedjünk a parancsolatnak és bocsássunk meg, hogy ki ne töröltessünk az Élet könyvéből!

„Aki győz, az fehér ruhákba öltözik; és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt. Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek.”   (Jel. 3:5-6).

–          § –

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a honlapcímének megadásával: https://keskenyut.wordpress.com

Kisebbé válni, nem nagyobbá – Zac Poonen

Become Smaller, Not Bigger by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

„Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket a maga idejében.”     (1 Péter 5:5-6).

A felmagasztalás nem azt jelenti, hogy nagy emberek leszünk ebben a világban vagy keresztyén körökben, és elnyerjük az emberek tiszteletét. Ez szellemi felmagasztalásra utal, ahol szellemi hatalmat kapunk, hogy életünkben és szolgálatunkban teljesítsük Isten minden akaratát. Ez a felmagasztalás azonban attól függ, hogy megalázzuk-e magunkat.

Mindannyian tudjuk, hogy a világ tele van olyan emberekkel, akik egyre nagyobbak akarnak lenni mások szemében. Minden politikus és üzletember egyre nagyobb akar lenni. Sajnálatos módon, akik Krisztus szolgáinak mondják magukat, szintén egyre nagyobbak akarnak lenni. Arra törekszenek, hogy olyan nagyszerű címek tulajdonosai legyenek, mint „Tiszteletbeli Doktor” és olyan pozíciókat kapjanak, mint a szervezetük „Elnöke.” Sajnos a mai keresztyenség egyáltalán nem különbözik a világi társaságoktól!

A fiatal hívők ma nagy színpadokon, nyilvános összejöveteleken, reflektorfényben álló, a filmcsillagokhoz hasonlónak látják a vezetőiket, akik drága házakban és szállodákban laknak és fényűző autókat vezetnek. Mivel nem sokat tudnak Isten útjairól, csodálják az ilyen vezetőket, és várják azt a napot, amikor ők is elérik azokat a magasságokat! Úgy érzik, hogy az ilyen prédikátoroknak sok éven át hűségesnek kellett lenniük ahhoz, hogy Isten így megjutalmazza őket! Úgy gondolják, ha hűségesek lesznek, akkor egy napon ők is ilyen emelvényeken fognak állni, ahol rájuk irányul a reflektorfény!

Amikor a fiatalemberek azt látják, hogy a prédikátorok sok pénzt keresnek a kapott ajándékokból, alig várják azt a napot, amikor ők is olyan gazdagok lesznek, mint ők. Ezeknek a fiatal férfiaknak nem Jézus Krisztus a példaképük, hanem ezek a gazdag, filmsztár típusú prédikátorok. Ez a mai kereszténység tragédiája.

Életünkkel kell megmutatnunk fiataljainknak, és szavainkkal kell megtanítanunk őket arra, hogy ha az Urat követjük, nem gazdagok vagy híresek leszünk, hanem istenfélők. Ugyanakkor félreértettek, elutasítottak és üldözöttek leszünk! Képesek leszünk azonban azokat is szeretni, akik gyűlölnek minket, és áldani azokat is, akik minket átkoznak. Ezt kell megmutatnunk a következő generációnak! Ha ezt nem tesszük, akkor “egy másik Jézust” fognak követni – azt, amit a mai világias prédikátoroknál látnak.

Megalázni magunkat Isten hatalmas keze alatt azt jelenti, hogy örömmel fogadjuk el mindazokat a körülményeket, amelyeket Isten az életünkben megenged. Engedjük, hogy ezek a körülmények megalázzanak minket, hogy mi kisebbek legyünk, Isten pedig nagyobbá váljon. Ha kisebbek leszünk az emberek szemében, akkor nem tőlünk, hanem az Úrtól való függésben fognak élni.

Vágynunk kell arra, hogy Krisztus növekedjen bennünk és mi kisebbek legyünk. Isten sok körülményen keresztül vezet minket életünkben, hogy megalázzon minket, hogy Krisztus növekedjen bennünk. Ha megalázzuk magunkat ezekben a körülményekben, akkor Isten akarata teljesedik be bennünk.

A megalázkodás magában foglalja a bocsánatkérést mindazoktól, akiket megbántottunk. Az Úr szolgáiként minden embernek szolgái kell lennünk, és hajlandónak kell lennünk arra, hogy mindenkinél alázatosabbak legyünk, hogy megáldjuk őket. Ha hibázunk, gyorsan el kell ismernünk, és ahol szükséges, bocsánatot kell kérnünk. Az egyetlen, aki soha nem hibázik, az Isten.

Mondtam az Úrnak, hogy hajlandó vagyok bocsánatot kérni bárkitől a nap alatt – gyerekektől, szolgáktól, koldusoktól vagy bárkitől -, és hogy soha nem fogok a méltóságomra vagy a tekintélyemre támaszkodni ebben a kérdésben. Megtettem ezt és Isten megáldott engem.

Ti, akik házasok vagytok, tudjátok, milyen könnyen megbánthatjátok a feleségeteket, még akkor is, ha nem akarjátok? Lehet, hogy jó szándékkal mondotok valamit, de a feleségetek félreértheti, hogy mire gondoltatok. Ez fordítva is megtörténhet – amikor félreértetek valamit, amit a feleségetek mondott. Mit kell tenned ilyen esetekben? Hadd mondjam el ezt: A bocsánatkéréssel sokkal gyorsabban helyreállítható a béke az otthonodban, mint az indítékaid hosszadalmas magyarázkodásával, vagy annak elemzésével, hogy kinek a hibája volt!

Tegyük fel, hogy olyan helyzetbe kerülsz, ahol a kollégáid félreértik a helyzetedet. Lehet, hogy nincs értelme elmagyarázni nekik a dolgokat, mert nem biztos, hogy hajlandók meghallgatni. Mit tegyél ilyen esetben, különösen, ha teljesen ártatlan vagy? Sajnálnod kellene magadat? Egyáltalán nem. Csak győződj meg róla, hogy a lelkiismereted tiszta Isten és az emberek előtt, és hagyd rá az ügyet. Ez minden, amit tenned kell. Ezt az irányelvet követem már sok éve, és igazán áldott vagyok. Ezt ajánlom neked is.

–          § –

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: http://www.cfcindia.com

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

 

Amikor mások haragszanak ránk – Bobby Mcdonald

(Vén. Újszövetség, keresztyén közösség, Kalifornia, USA)

When Others Are Angry with Us by Bobby McDonald

PDF formátumban letölthető itt

Néha olyan helyzetekbe kerülünk, amikor az emberek nagyon dühösek ránk. Már fiatalon is megtapasztaljuk ezt. Otthon vannak veszekedések a testvérekkel, az iskolában például vannak bántalmazók, vagy kegyetlen barátok. Amikor idősebbek leszünk, talán a munkatársak vagy a családtagok is megharagszanak ránk, és lehet, hogy hónapokig vagy akár évekig nem állnak szóba velünk. Talán valami rosszat tettünk, ami a mi hibánk, talán vétkeztünk ellenük. Vagy talán nem is elsősorban a mi hibánk, hanem történt valami, és azért dühösek ránk.

Ez arra késztethet bennünket, hogy mi is haragudjunk rájuk, vagy szomorúnak, vagy szorongónak érezzük magunkat, ha nem bocsátanak meg nekünk, vagy lenézzük őket, mert úgy érezzük, annyira istentelenül viselkednek, mert haragszanak ránk. Egyik sem Isten akarata.

Mit tegyünk, ha valaki haragszik ránk?

Hiszem, hogy az első dolog az, hogy megalázzuk magunkat. A megalázkodás része az is, hogy először nekünk kell keresni helyreállítást.

Egy vitában a leginkább szellemi az, aki bocsánatot kér és helyreállításra törekszik. Ha Jézust akarom követni, nekem kell keresnem először a helyreállítást.

A Máté 5:23-24-ben Jézus azt mondta, hogy ha a testvérünk haragszik ránk, akkor menjünk és próbáljunk meg kibékülni vele, és béküljünk ki, mielőtt Istenhez fordulunk. Kérjünk bocsánatot, hozzuk rendbe, próbáljunk meg kibékülni – talán mi voltunk a hibásak. Még ha nem is mi voltunk a hibásak, akkor is kereshetjük a helyreállítást… talán még bocsánatot is kell kérnünk valamiért, ami nem a mi hibánk volt! Hiszem, hogy ez Jézus szíve, aki sok olyan bűnért halt meg, amit nem követett el – keressük a megbékélést, még ha ez azt is jelenti, hogy meg kell halnunk önmagunknak. Ez nem garantálja, hogy a másik elfogadja a bocsánatkérésünket, de a kérdés az, hogy megtettünk-e mindent, ami tőlünk telik, hogy helyreállítsuk a békét:

“Amennyire rajtatok múlik, éljetek békességben minden emberrel”. Róma 12:18

Egy másik dolog, amit megtapasztaltam az alázattal kapcsolatban, hogy emlékezzek arra, hogy Isten mennyi mindent megbocsátott nekem, és mennyi kegyelemmel áraszt el minden pillanatban.

Például az egyik dolog, ami segít nekem, amikor dühös vagyok valamiért a gyermekemre, amiért nem engedelmeskedett nekem, az az, hogy emlékeztetem magam, hogy az én dühöm súlyosabb, mint a gyermekem engedetlensége, mert én idősebb és tapasztaltabb vagyok! Isten kifejezte felém az Ő szeretetét, irgalmát és megbocsátását, és nagyon jól tudom, hogy engedetlen voltam Istennek… ezért amikor igazán haragszom a gyermekeimre az irántam való engedetlenségük miatt, segít emlékezni – elsősorban én vagyok az, akinek nagyobb szüksége van Isten kegyelmére és irgalmára, mint nekik.

Ha mindent megtettünk a másik emberrel való megbékélésért, és ő még mindig haragszik ránk, lehetséges, hogy ez nyugtalanná, idegessé tesz, vagy arra késztet, hogy továbbra is haragudjunk rá. Néha nagyon frusztráltnak éreztem magam másokkal szemben ilyen helyzetekben, amikor nem igyekeztek megbocsátani nekem. Megtanultam, hogy egyedül Istenben kell megtalálnom a nyugalmamat és az erőmet – az Ő szeretete és jóváhagyása az egyetlen, ami számít.

Egy nagyszerű példa erre Dávid:

„Dávid pedig nagyon elkeseredett, mert a nép arról beszélt, hogy megkövezik őt, mert az egész nép elkeseredett, ki-ki a maga fiai és leányai miatt. De Dávid megerősödött az Úrban, az ő Istenében”   (1 Sámuel 30:6).

 

Az Atya szeretete az, ami az alap, nem pedig bárki más szeretete vagy jóváhagyása. Az Ő jóváhagyása és szeretete minden, amire szükségünk van ahhoz, hogy megerősödjünk. Ha valaki nem szól hozzám, akkor is bátoríthat az a tény, hogy Isten még mindig szól hozzám! Ha valaki a bűneimet még azután is számon tartja, hogy megbántam, nem kell aggódnom, mert Isten már elfelejtette! Isten már nem tartja számon a bűnömet, ez sokkal fontosabb, mint az, ha valaki más számon tartja a bűnömet.

 

Azt vettem azonban észre, hogy ha mások haragszanak, és nem bocsátanak meg nekünk azonnal, vagy nem reagálnak arra, hogy helyreállítást kérünk, ne adjuk fel rögtön. Türelmesnek kell lennünk velük, ahogyan Isten is türelmes velünk. Hagynunk kell, hogy lehiggadjanak, ha bocsánatot kértünk, de még nem bocsátottak meg nekünk. Olyan ez, mint amikor grillezünk, a begyújtás után egy ideig nagy lángon ég. Még nem tudsz rajta grillezni – meg kell várnod, hogy a lángok elaludjanak, hogy tudj grillezni és hatékonyan kihasználni a parazsak hőjét. Ugyanígy néha hagynod kell, hogy a harag tüze egy másik emberben elaludjon, mielőtt a beszélgetések eredményesek lehetnek. Lehet, hogy Isten türelemre próbál tanítani engem másokkal szemben, ahogyan Ő is türelmes velem.

 

A Biblia azt mondja: “Ne fizessetek rosszat rosszért, hanem a rosszat fizessétek meg jóval” (1 Péter 3:9). Ha olyanok akarunk lenni, mint Jézus, akkor nincs is jobb módszer, mint a rosszat jóval viszonozni, ahelyett, hogy rosszal viszonoznánk. Az ellenségeskedésre szelíd szavakkal reagálunk (Péld. 15:1). A mások haragjára türelemmel és kedvességgel reagáljunk. Ilyen volt Jézus élete, aki eljött, hogy életét adja egy olyan világért, amely megvetette őt. Mi Őreá nézünk.

 

“Mert gondoljatok arra, aki elviselte a bűnösök ilyen ellenségeskedését maga ellen, hogy ne fáradjatok el és ne veszítsétek el a bátorságotokat.” (Zsidó 12:3 NASB)

 

Bátorítást kaphatunk, ha Jézusra tekintünk, és látjuk, hogy Ő milyen szelíd, mennyi ellenségeskedést elviselt türelemmel és irgalommal.

 

Isten segítsen bennünket, hogy a Szellemének ereje által úrrá legyünk a legkisebb haragon is, és tele legyünk szeretettel mások iránt (beleértve az ellenségeinket is), bölcsen reagáljunk, türelmesek és irgalmasak legyünk, amikor mások haragszanak ránk.

 

–          § –

 

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a

CFC honlapcímének megadásával: http://www.cfcindia.com

 

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Mikor indokolt és mikor nem a haragunk? – Zac Poonen

Listen to this and know when anger is right or wrong

Jézus soha nem gerjedt haragra, amikor az a személyét érintette.

Amikor azt látta, hogy az emberek pénzkereső tevékenységet folytattak a templomban, haragos lett, és kiűzte őket. Én is haragra gerjedek, amikor azt látom, hogy az emberek pénzt keresnek hitéleti tevékenységre hivatkozva, és ilyenkor én is felszólalok ellene –„kiűzöm őket.”

Amikor azonban Jézust arcul ütötték, és leköpdösték, Ő megbocsátott nekik. Amikor megölték Őt, azt mondta: „Atyám, bocsáss meg nekik!”

Ebből azt tanultam meg, hogy a harag akkor indokolt, amikor Isten dicsősége a tét.

Ha megnézel egy műsort egy keresztyén tv-csatornán, ahol egy „igehirdető” szegény emberek pénzét szedi el, és nem gerjedsz haragra, akkor nem vagy krisztusi! Hogy nézheted végig azt a TV-műsort, ahol az „igehirdető” szegény emberek pénzét próbálja elcsalni, te pedig ott ülsz, és nézed, és nem háborodsz fel rajta? Én haragra gerjedek ilyenkor, és úgy érzem, szívesen megkorbácsolnám. Ha viszont azt mondják rám, hogy én vagyok maga az ördög, és mindenféle gonoszságot mondanak rám, vagy arcul ütnek, és leköpdösnek, azt mondom: „Atyám, bocsáss meg nekik!” Ha valaki hazugságokat terjeszt rólam a hátam mögött, megbocsátok neki.

Amikor bármilyen dolog a személyemet érinti, meg kell halnom magamnak. (Máté 16:24-25, Márk 8:34-35, Lukács 14:27, Róma 6:4-8, Galata 2:20)

Amikor Isten dicsőségét gyalázza valaki, akkor ki kell állnom az igazságért.

Mindkét dolgot gyakorold, és akkor győztes leszel a harag felett. Arra van szükség, hogy az indokolt harag működjön benned, és meg kell szabadulnod a nem helyénvaló haragtól, mert akkor az soha nem lesz úrrá rajtad.

Sok keresztyénnel az a gond, hogy sosem gerjednek haragra, amikor haragudniuk kellene, amikor Isten dicsőségének gyalázásáról van szó, viszont haragra gerjednek olyan ostobaságok miatt, mint pl. nem kapható valamilyen élelmiszer a piacon, vagy egy rokonuk nem adja meg a részüket az örökségből. Mit számít ez? Emlékezzetek rá, amikor egy ember odament Jézushoz, és ezt mondta: „Mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget”. Jézus azonban ezt mondta neki: „Hozzám ne gyere ilyen dolgokkal. Nem vagyok Mózes. Ha a törvény alatt akarsz élni, akkor menj Mózeshez, és kérd meg őt. Ha azonban hozzám jössz, mert valaki ellopta a tulajdonodat, akkor csak mondd azt, hogy ezt Isten megengedte”. Isten meg fogja neked adni azt, amire szükséged van, hogy a tiéd legyen.

–          § –

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: http://www.cfcindia.com

Fordította: Rodenbücherné Koncz Nikoletta (https://keskenyut.wordpress.com)