Népvándorlás – Abonyi Sándor

Letölthető PDF formátumban itt – MP3 formátumban itt

Ma egy Európába irányuló népek vándorlásának lehetünk tanúi. Sokan boncolgatják és próbálják értelmezni ezt a helyzetet és választ keresni a felmerült nem kis problémára. Jó terápia (megoldás) természetesen csak akkor lehetséges, ha pontosan meghatározzuk a kiinduló problémát, vagyis jó diagnózist tudunk felállítani.

Nem vagyok Közel-Kelet, Ázsia és Afrika szakértő és nem kívánok mélyebben foglalkozni és belemenni a háttér világpolitikai eseményeinek elemzésébe sem. Ez az írás a Biblia fényében igyekszik értelmezni a felmerült kérdéseket és a mindenkori adott helyzetre vonatkozó igék figyelembevételével keresni, hogy mi is lehet Isten akarata az adott kérdésekben. Ha abból indulunk ki, hogy Istennek van terve egyének, családok, gyülekezetek, nemzetek, országok, birodalmak életére, akkor jó tudni, hogy Isten hogyan is gondolkozik ezekről, mert hisszük, hogy végső soron mindenben a Mindenható akarata érvényesül, aki ellenőrzése alatt tartja a világ eseményeit. Az Atya ebben az időszakban teljesen átadta a hatalmat a jobbján ülő és uralkodó fiának, Jézus Krisztusnak, aki mennyen és földön Úr és király, a „királyok királya”. Ő „állít és dönt királyokat” (kormányokat), ismeri és meghatározza az egymás után következő birodalmak (állam-szövetségek) sorsát is. Mennyen és földön semmi sem történhet Isten tudta és akarata nélkül. Ez csak úgy lehetséges, ha Isten a saját törvényei szerint – a Biblia fényében – ítéli meg a dolgokat és irányítja az eseményeket.

Ha biblikus választ keresünk a problémákra, akkor fontos a fogalmak, és azzal kapcsolatban a mai köznyelv és a Biblia szóhasználata közötti egyértelmű kapcsolat pontos meghatározása.

1. Bujdosó (menekült, migráns)

A bujdosó szó jelentése az értelmező szótár szerint:

„helyet-, lakást változtató menekült, hazátlan, száműzött személy”

A bujdosó, azaz menekült a lakását, hazáját valamilyen ok miatt elhagyni kénytelen személy. Ez történhet politikai – és vallási üldözés miatt (száműzött), természeti csapások, katasztrófák vagy népirtó kegyetlen háborúk miatt.

Néhány ige a bujdosó helyzetének megítélésével kapcsolatban:

„Mert az ellenség fegyvere előtt bujdosnak, a kivont fegyver előtt és a felvont kézívek előtt és a nehéz harc előtt”. (Ézsaiás 21:15)

„Nem az-e, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és testvéred előtt el ne rejtsd magadat?”    (Ézsaiás 58:7)

„Elveti őket az én Istenem, mert nem hallgattak reá, és bujdosókká lesznek a pogányok között.”   (Hóseás 9:17)

Ezekben az igékben látjuk azt, hogy

• vannak, akik az életüket mentve a véres „nehéz harcok” elől bujdosnak el,
• vannak hitük miatt bujdosó testvéreink, akiket még a házunkba is be kell fogadni,
• de vannak, akik az Istennek való engedetlenségük, Isten ítélete miatt váltak bujdosókká. Ha nekik is segítünk és befogadjuk őket, akkor Isten ellen hadakozókká válhatunk!?

A bujdosó értelmezéséből látjuk azt is, hogy a bujdosó saját hazáját kénytelen valamilyen ok miatt elhagyni, ezért hazátlanná válik. A bujdosó értelmezése tehát szorosan összefügg a haza kérdésével. Látjuk a történelemben, hogy vannak népek évszázadokon keresztül, akik hazátlanok, mint Izrael volt közel 1900 éven keresztül és napjainkban pld. a kurdok. Azt tudjuk az igéből, hogy ez Isten ítélete volt a zsidóságon az ellenszegülésük miatt. Ezért szórta szét őket minden nép közé, de ismerjük Isten ígéretét arra is, hogy össze is gyűjti őket az ősi földön, ami a szemünk előtt történt és történik meg.

2. A haza (ház, lakóhely, ország)

A haza szó jelentése az értelmező szótár szerint:

„Saját élettér, ahová a személy született, vagy ahol jelenleg él. Minden ember egy országot tekint hazájának. A haza akkor változhat, ha valaki végleg elhagyja azt a földet, ahol született. A vándorló népek hazája folyamatosan változott”.

Nézzük meg azt is, hogy Isten mit gondol a népek hazájáról:

„Az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejüket és lakásuknak határait” (Ap.csel. 17:26)

3. A népek (nemzetek, országok) határai

Felmerül egy újabb fogalom az országhatár kérdése, ami közvetlenül kapcsolódik a hazához és a haza elhagyásához.

Az országhatár meghatározása az értelmező szótár szerint:

„A haza erősen őrzött széle (határa), amely egy kormányzósági hatalom fennhatósága alá tartozó terület szélét (határát) határozza meg.”

Az országhatár tehát egy erősen őrzött határvonala egy ország, haza kormányzói hatalom területének.

A korábbi igéből látjuk azt, hogy Isten az, Aki meghatározza a népek (országok) határait és rendelt idejét! Ebből az is látszik, ha Istennek úgy teszik, megváltoztatja egy-egy nép lakóhelyét, hazáját vagy országának határait különböző okok miatt, különböző időszakokra.

 „Mikor a Felséges örökséget osztott a népeknek; mikor szétválasztja az ember fiait: megszabta a népek határait, Izráel fiainak száma szerint,”  (5 Mózes 32:8)

Ebből az látszik, hogy Istentől való örökség az, ahol lakunk. Ő határozza meg pontosan (és változtatja meg) az egyes népek lakóhelyét és országának határait.

Jákób nemzetsége (70 fő) a Gósen földjén lakott Egyiptomban, ahol jövevény, azaz bevándorló volt, akinek nem volt hazája. Egy nagy éhínség idején mentek Egyiptomba, hogy életben maradjanak és Egyiptom befogadta Jákób nemzetségét. Isten volt az, aki kb. 400 év után úgy döntött, hogy sok csodával kísérve kihozza őket Egyiptomból és a Kánaán területét adja Izraelnek, mint népnek (nemzetnek) örökségül. Amikor Izrael bement Kánaán földjére, hogy Isten ítélete és parancsa szerint kiirtsa az ott élő, bűnös népeket, ott letelepedve Izrael hazát kapott Istentől és ország lett, aminek határait Isten nagyon pontosan kijelölte.

Példaként nézzük meg, hogy Isten, egy geodéta pontosságával hogyan határozta meg Izrael határait északi, keleti, déli és nyugati irányban:

„Parancsold meg Izráel fiainak, és mondd meg nékik: Hogyha bementek ti a Kanaán földére; (ez a föld, amely örökségül esik néktek, tudniillik a Kanaán földe az ő határai szerint), Akkor legyen a ti déli oldalatok a Cin pusztájától fogva Edom határáig, és legyen a ti déli határotok a Sós tenger végétől napkelet felé. És kerüljön a határ dél felől az Akrabbim hágójáig, és menjen át Cinig, és a vége legyen Kádes-Barneától délre; és menjen tova Hacár-Adárig, és menjen át Acmonig. Azután kerüljön a határ Acmontól Égyiptom patakáig, a vége pedig a tengernél legyen. A napnyugati határotok pedig legyen néktek a nagy tenger; ez legyen néktek a napnyugati határotok. Ez legyen pedig a ti északi határotok: a nagy tengertől fogva vonjatok határt a Hór hegyének. A Hór hegyétől vonjatok határt a Hamáthba való bejárásig; a határnak vége pedig Cedádnál legyen. És tovamenjen a határ Zifronig, a vége pedig Hacar-Enán legyen. Ez legyen néktek az északi határotok. A napkeleti határt pedig vonjátok Hacar-Enántól Sefámig. És hajoljon le a határ Sefámtól Ribláig, Aintól napkeletre; és [újra] hajoljon le a határ, és érje a Kinnéreth tenger partját napkelet felé. Azután hajoljon le a határ a Jordán felé, a vége pedig a Sós tenger legyen. Ez legyen a ti földetek az ő határai szerint köröskörül.”   (4 Mózes 34:2-12)

Isten akaratából ez egész nép kivándorolt (exodus) Egyiptomból és egy új hazát kapott Istentől. Ez a 400 évi jövevénység ideje alatt 600 ezer lakosúra szaporodott nép negyven éven keresztül tartó vándorlása volt, ami egy igazi népvándorlás.

4. Jövevény (idegen, migráns, bevándorló)

Nézzük most meg a következő fogalom a jövevény (bevándorló) meghatározását. Az értelmező szótár szerint a jelentése a következő:

„Egy országba beköltöző (személy, közösség), aki ott letelepedik és eddig egy másik országban élt. A ritkán lakott területekre bevándorló embereket szívesen látják abban az országban. Sok bevándorló idegen érkezik a szegényebb országokból egy gazdag országokba.”

Ezek az emberek, ahogyan manapság mondani szokás, „a jobb élet reményében” vándorolnak a szegényebb országokból a jobb megélhetést kínáló, gazdag országokba. Őket nevezhetjük megélhetési vagy gazdasági bevándorlóknak. A nagy szabad területek és később a gazdagság miatt sok bevándorló indult útnak annak idején Amerikába és Ausztráliába, ahol a sok bevándorló egyben új hazát is talált.

Nézzünk most ismét egy igei példát. Így szól az Úr Ábrahámhoz Jákób nemzetségének Egyiptomba való bevándorlásáról:

„Tudván tudjad, hogy a te magod jövevény lesz azon a földön, mely nem az övé, és szolgálatra szorítják, és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig”. De azt a népet, melyet szolgálnak, szintén megítélem én, és annak utána kijönnek nagy gazdagsággal.” (1 Mózes 15:13-14)

Azt látjuk tehát, hogy a jövevények (bevándorlók) egy olyan ország területére kötöznek be, és élnek ott, ami nem az övék (nem ők kapták azt Istentől örökségül). Sok pogány (világi nép) rabszolgaként kezelte és kihasználta a bevándorlókat, „másod osztályú” állampolgárokként kezelve őket, még ha meg is kapták az állampolgárságot később. (lásd négerek Amerikában).

Néhány ige, amik kifejezik Isten akaratát a jövevényekkel kapcsolatban:

„Egy törvénye legyen az ott születettnek (őslakosnak) és a jövevénynek, aki közöttetek tartózkodik.”    (2 Mózes 12:49)

„A jövevényen ne hatalmaskodjál, és ne nyomorgasd azt, mert jövevények voltatok (ti is) Egyiptom földén.”   (2 Mózes 22:21)

 „A jövevény nem hált az utcán, ajtóimat az utas előtt megnyitottam”  (Jób 31:32)

„A mi örökségünk idegenekre szállt; házaink a jövevényekéi.”   (Jer. Sir 5:2)

„Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem;”  (Máté 25:35)

Látjuk tehát, hogy a jövevények nyomorgatása, kihasználása nem Isten akarata szerint való, őket az őslakosokkal azonos jogok, bánásmód és gondoskodás illet meg. A jövevényekre ugyanaz a törvény vonatkozik, mint a befogadó ország lakosaira. Ez azt jelenti, hogy kötelesek a befogadó ország törvényeit tiszteletben tartani és engedelmeskedni annak és nem élhetnek a saját törvényeik szerint vagy öntörvényű módon.

5. Izrael népe, mint minta a népek számára

A fentiekben többször is Izrael népéről szóló igéket idéztem és ez nem véletlen. Isten kiválasztott egy népet (a sok közül), és azon mutatta be egy néppel való kapcsolatát és akaratát az Istennek való engedelmességük és az ellenszegülésük idején. Izrael történelme az Ószövetségben nagy aprólékossággal leírt történet, amivel Isten példát adott más népeknek is, hogy az ő példájukból okuljanak, ne kövessék el ugyanazokat a hibákat. Sokan – főleg antiszemita beállítottságú emberek – azt gondolják, hogy Isten mindig kedvezett a „kiválasztott népének”, ez azonban egyáltalán nem így van. Isten mindig igazságosan bánt Izrael népével (mint más népekkel is). Isten mindig nagyon szigorúan megbüntette Izraelt Isten akaratának való minden ellenszegüléséért:

• a bálványimádásuk miatt 70 éves babiloni fogsággal,
• a Jézus keresztre feszítése miatt Jeruzsálem lerombolásával és a hazájuk megszüntetésével és közel 1900 évig tartó szétszórattatással a világban,
• Isten megengedte azt is, hogy több millió zsidó haljon meg gázkamrákban 1939-44 között.

Értelmezzük tehát úgy az Izrael népének különböző helyzeteiről szóló beszámolókat és azokban Isten ítéletét, ami iránymutatásként – „igazodási pontként” – szolgál más népek számára. Ha engedelmeskednek Isten akaratának, akkor áldás, ha pedig nem, akkor annak eredménye átok lesz azon a népen (lásd részletesen az 5 Mózes 28.1-44). Izrael népe ugyanolyan keménynyakú, megtéretlen nép volt, sok rossz tulajdonsággal, mint bármelyik nép a történelem során. Az Ószövetség idején az Isten által adott törvény uralkodott felettük, amit ma az egyes népek a saját törvényeikkel helyettesítenek és próbálnak rendet tartani az országaikban. A végső bíró Isten és végső soron minden Isten akarata szerint történik. Egy ország törvénye akkor a legjobb, ha minél jobban megközelíti Isten törvényét. (Az Újszövetség időszakában a kegyelem kiáradása miatt, a kegyelmet elfogadóknak – igaz keresztyéneknek – a Szent Szellem erejével már könnyű Istennek engedelmeskedni, de az Ószövetség idején minden népre ugyanazok a feltételek voltak érvényben.) Így, ami akkor megtörtént Izraellel, ugyanazok a dolgok ma is megtörténhetnek bármely megtéretlen néppel.

6. Népvándorlás

Isten hozta ki (exodus) a zsidó népet Egyiptomból és senki sem tudott nekik ellenállni mindaddig, míg Isten akaratában voltak. Ez a 600 ezer főnyi nép új hazát kapott Istentől örökségül és nem volt jövevény többé. Ez egy 600 ezer lakosú nép negyven éven keresztül tartó vándorlása volt, egy igazi népvándorlás. Ennek a népnek a sorsa ezzel együtt meglehetősen hányattatott volt, mert hiába kaptak Istentől új hazát, az engedetlenségük miatt többször el kellett azt hagyniuk, de Isten mindig visszavitte őket, amikor letelt az ítélet ideje. A következő igék beszélnek erről a hányattatásról:

Honfoglalás:

„És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor beviszlek titeket Izráel földjére, arra a földre, melyért fölemeltem kezemet, hogy adom azt a ti atyáitoknak.” (Ezékiel 20:42)

Babiloni fogságra vitel:

„Én, Dániel, megfigyeltem a könyvekben az esztendők számát, amelyről az Úr igéje lőn Jeremiás prófétához, hogy hetven esztendőnek kell eltelni Jeruzsálem omladékain.”  (Dániel 9.2)

A babiloni fogságból való visszatérés:

Csak egy maradék tért vissza Babilonból, hogy újjáépítse a templomot és Jeruzsálemet és megszervezze és beindítsa ismét az életet Izraelben Zorobábel, Ezsdrás és Nehémiás által. (A második, esetleg a harmadik generációs többség ottmaradt a közben kialakított kényelmes egzisztenciájában és nem vállalta a hazaköltözéssel járó kihívásokat):

„Tudd meg azért és vedd eszedbe: A Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiás-fejedelemig hét hét és hatvankét hét van, és újra megépíttetnek az utcák és a kerítések, még pedig viszontagságos időkben.” (Dániel 9:25)

Elűzés Izrael földjéről és szétszórattatás a népek között:

Jézus, mint Messiás elutasítása miatt a zsidó nép Isten ítélete alá került, amit Jézus és a próféták is előre megprófétáltak, hogy Jeruzsálem és a templom is lerombolásra kerül és megszűnik Izrael, mint állam és ország, és a zsidó nép szétszórattatásra kerül a népek közé. Ezt az ítéletet hajtotta végre a római hadsereg 70-ben.

„És lerontom a ti magaslataitokat, és kiirtom a ti nap-oszlopaitokat, és a ti holttesteiteket bálványaitok holttetemeire hányatom, és megutál titeket az én lelkem.  És városaitokat sivataggá teszem; szenthelyeiteket is elpusztítom, és nem lesz kedves nékem a ti jó illatú áldozatotok. És elpusztítom ezt a földet, hogy álmélkodjanak rajta a ti ellenségeitek, akik letelepednek ebbe. Titeket pedig elszélesztelek a pogány népek közé, és kivont fegyverrel űzetlek titeket, és pusztasággá lesz a ti földetek, városaitok pedig sivataggá.”    (3 Mózes 26:30-33)

Ez egy ítélet végrehajtása volt Izraelen az engedetlenségük és a bálványáldozatoknak való hódolásuk miatt.

Izrael összegyűjtése és újbóli bevitele az ősi földre:

„És fölveszlek titeket a pogányok közül, s egybegyűjtelek titeket minden tartományból, és beviszlek titeket a ti földetekre.”   (Ezékiel 36:24)

Ezekből az igékből jól látni, hogy attól függően, hogy Izrael Isten akaratával összhangban cselekedett vagy nem, Isten többször is bevitte és elvitte, ill. szétszórta Izrael népét.

7. Egy vándorló nép átvonulása egy másik – útjába eső – nép országán

Ez is egy fontos kérdés minden korban és nagyon aktuális ma is. Nézzük, hogyan gondolkozik erről Isten?

„Hadd mehessünk át a te földeden! Nem megyünk át sem mezőn, sem szőlőn, és kútvizet sem iszunk; az országúton megyünk, és nem térünk sem jobbra, sem balra, míg általmegyünk a te határodon. Felel pedig Edom: Nem mehetsz át az én földemen, hogy fegyverrel ne menjek ellened! És mondanak néki Izráel fiai: A járt úton megyünk fel, és ha a te vizedet isszuk, én és az én barmaim, megadom annak az árát. Nincs egyéb szándékom csak, hogy gyalog mehessek át. Az pedig monda: Nem mégy át. És kimegy ellene Edom sok néppel és nagy erővel. Mivel nem akarja Edom megengedni Izráelnek, hogy általmenjen az országán: azért eltér Izráel ő tőle.”  (4 Móz. 20:17-21)

Itt azt látjuk, hogy Izrael népe egy másik nép országán (egy „tranzit országon”) akar keresztül vonulni. Mit látunk a fenti igéből:

• Izrael népe a határon megállva engedélyt kért az átvonuláshoz,
• ígéretet tett, hogy semmi kárt nem okoz az áthaladásakor és minden felmerült költséget megtérít,
• a „tranzit ország” – esetünkben Edom – nem adta meg nekik az engedélyt az áthaladásra és fegyveresen felsorakozott a határon,
• Izrael pedig (jóllehet az átvonulása Isten akaratában volt) nem szállt velük szembe és nem bonyolódott harcba, hanem békességesen kikerülte az országukat és kerülővel haladt tovább.

Ebből azt is látjuk, hogy minden népnek joga van eldönteni, hogy átenged-e az országán egy népáradatot, vagy megtagadja azt. Szükség esetén, ha úgy dönt fegyverrel is megvédheti a határait. Izrael tiszteletben tartotta a „tranzit ország” döntését és kikerülte azt. 

8. Gazdagok és szegények viszonya

A következő igékből jól érzékelhető Isten akarata a gazdagok és szegények viszonylatában:

„Fösvénység (fukarság) nélkül való legyen a magatok viselete; elégedjetek meg azzal, amitek van;”    (Zsidó 13:5)

„Azoknak, akik gazdagok e világon, mondd meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, …. jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben”   (1 Timóteus 6:17)

„Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét; hogy mindenben, mindenkor teljes elégségetek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek”    (2 Kor. 9:8)

„Ímé, ez volt a vétke Sodomának, a te öcsédnek: kevélység, eledel bősége és gondtalan békesség volt nála és leányainál, szűkölködőnek és szegénynek kezét nem fogta meg.”   (Ezékiel 16:49)

Ezekből az igékből a következő következtetések vonhatók le:

• Isten nem támogatja a mértéktelen, öncélú, saját élvezetet és kényelmet szolgáló meggazdagodást, hanem „mindenki elégedjen meg azzal, amije van”.

• Akik pedig mégis meggazdagodnak, azoknak felelősségük a mások szükségeiről való gondoskodás.

• Nem kell a gazdag adakozó embereknek félniük, hogy elszegényednek, mert Isten hatalmas arra, hogy bőségesen bepótolja minden szükségüket.

• Akik nem cselekszenek, azokat végső soron Isten megítéli és eltörli a föld színéről: „ez volt vétke Sodomának” is, amit Isten elpusztított.

Ezeket figyelembe véve el kell gondolkoznunk, hogyan viszonyulnak a gazdag nyugati országok az un. harmadik világ szegényeihez? Hogyan segítenek nekik alapvető életfeltételeik biztosításában? Vagy csak közömbösen nézik a szenvedésüket, vagy esetleg még ki is használják őket a meggazdagodásuk érdekében? A fentieket látva, mit gondolhat ezekről Isten?

9. Engedelmesség (törvény-tisztelet) és lázadás (törvénytiprás) kérdése

Tudjuk, hogy minden népnek törvényre van szüksége, hogy rendezett kereteket teremtsen egy nemzet életében és korlátozza a bűn elterjedését. A diktatúrákban, maga a diktátor a törvény (az van, amit ő mond), de más kormányzási formák esetében mindig szükség van törvényre, amit kötelező betartani és a vezetőségnek betartatni. Amikor Isten kihozta Izrael népét az egyiptomi szolgaságból és szabad, önálló nép lett, Isten első dolga az volt, hogy Törvényt adjon nekik, ami Tízparancsolatként ismert. Ez meghatározza az emberek Istenhez és embertársainkhoz való viszonyuk alapjait, amit Mózes az Úr vezetése alapján sok – az élet különböző helyzeteire – lebontott törvénnyel egészített ki. Ezek a mózesi törvények, amik meghatározták a zsidó nép mindennapjait, amit Jézus is betöltött, amikor eljött a földre.

Nézzünk meg néhány igét a törvénnyel kapcsolatban:

„Tudjuk pedig, hogy a törvény jó, ha valaki törvényszerűen él vele”  (1 Timóteus 1:8)

„Tudván azt, hogy a törvény nem az igazért van, hanem a törvénytaposókért és engedetlenekért, az istentelenekért és bűnösökért”   (1 Timóteus 1:9)

„És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, akit megemészt az Úr az ő szájának leheletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével; Akinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával… a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek;”  (2Thess. 2:8-10)

Az igékből látjuk, hogy saját érdekünk nemcsak saját országunk törvényeinek a betartása, hanem azét az országét is, ahová jövevényként vet valakit a sors. Akik öntörvényű módon minden törvényt megszegve, engedetlen módon, „törvénytipróként” próbálnak élni, azok – az ige szerint – minden bizonnyal „el fognak veszni”.

10. Védekezés a becsapás ellen (Gibeoniták és a „trójai faló”)

Keresve az Úr akaratát a jelenkori népvándorlással kapcsolatban több figyelmeztetést is kaptam. Egyik figyelmeztetés az volt, hogy az Úr a gibeonitákra hívta fel a figyelmemet. Ez fontos üzenet a jelenkor történésére. A gibeoniták Kánaán földjén élő nép voltak, akiket Isten – az ott élő többi néppel együtt – elpusztításra ítélt. A Józsué vezetésével Kánaánba érkező honfoglaló népnek kellett volna elpusztítani őket, végrehajtva ezzel Isten ítéletét, de a gibeoniták ravasz cselhez folyamodtak.

Rongyos ruhákba, szakadt cipőkbe öltözve, tarisznyájukban penészes kenyérrel megkeresték Józsuét és előadtak egy mesét, hogy messzi földről jött menekültek, holott Józsué táborától néhány kilométerre laktak. Józsué és Izrael vezetői a látszatnak hittek, bedőltek ennek a mesének és bevették a cselt. Esküvel megerősített szövetséget kötöttek velük „a nélkül, hogy az Urat megkérdezték volna” (Józsué 9.3-27) Megegyeztek, hogy nem fogják elpusztítani őket. Nemsokára azonban kiderült, hogy a gibeoniták becsapták Izrael vezetőit, de Izrael vezetőinek már tartaniuk kellett magukat az esküjükhöz és nem pusztíthatták el őket. Az ilyen Isten akaratával ellentétes döntések később mindig megbosszulják magukat.

„De elveszi a király Aja leányának, Rispának két fiát, kiket Saulnak szült, Armónit és Méfibósetet, és a Saul leányának, Mikálnak öt fiát, kiket szült Barzillai fiának, Adrielnek, a Méholátból valónak. És a Gibeoniták kezébe adja azokat, akik felakasztják őket a hegyen az Úr előtt. Ezek tehát egyszerre heten pusztulnak el” (2 Sámuel 21:8-9).

Veszélyes dolog a hiszékenység és a látszat szerinti (érzelmi és értelmi) döntés. Mindig hasznos megkérdezi az Urat, hogy kijelentse a titkos dolgokat és leleplezzük a hazugságokat és a csalásokat.

A másik történet a „trójai falóról” szól, amit az ókor történelméből ismerünk. Többször elhangzott az elmúlt hetekben a napjaink történéseivel kapcsolatban a „menekült áradat” kifejezés, amit mások újkori „népvándorlásnak” hívnak. Ezt mondják a politikusok, de engem az érdekelt, hogy mit mond az Úr, hogy mi ez a nagy áradat? Néhány napja az Urat kérdeztem: „Uram mi ez a menekültáradat valójában?  – amire a következő választ kaptam: „trójai faló”. Röviden ide másolom a „trójai falóról” szóló történet rövid leírását, mert nem biztos, hogy mindenki ismeri:

„Trója városa a mai Törökország területén található, jelentős ókori görög város, amelyet időszámításunk előtt körülbelül 1200-1300 évvel megtámadtak az akhájok. A tíz éven át tartó háború a monda szerint azért tört ki, mert a trójai herceg, Parisz elszöktette Helenét, Meneláosz spártai király feleségét. Mivel a görögöknek nem sikerült bevenniük a várost, végül a leleményes Odüsszeusz kitalálta, hogy csalással jussanak be. Egy hatalmas lovat készítettek fából, abba bújtak el a legnagyobb görög harcosok. A trójaiak azt hitték, győzelmi ajándék, ezért bevitték a városba. Éjszaka a fa lóból kijöttek a harcosok, megnyitották a városkapukat. Végül is így sikerült legyőzniük a trójaiakat.” 

A napi híreket figyelve nagyon jól ráillik ez a történek a napjaink történésére, amit azóta többen is megerősítettek: „erős harcosok” mentek be titokban a menekültáradatban elbújva. A kérdés mikor jönnek ki onnan és mit fognak cselekedni? Látjuk ezekből, hogy a hiszékenység és a látszat szerinti ítélés mindig megbosszulja magát. Nem szabad, hogy a látszattal és az érzelmeinkre gyakorolt hatással minket is becsapjanak gonosz emberek. Ébernek kell lenni, és leleplezni a csalást! A Trójai faló részletesebb üzenete itt elolvasható.

11. Birodalmak születése és bukása

Sok hatalmaskodó király, diktátor vagy akár választott parlamentáris vezetőség sokszor nem elégszik meg az Isten által elrendelt határokkal és gazdasági élettérrel, korábban megszerzett gazdagságával, ezért más szomszédos népek kárára igyekszik elmozdítani a határt, vagy leigázni őket. Látunk a történelemben óriási birodalmakat, amelyek sok népet leigázva és adófizetővé – rosszabb esetben rabszolgává – téve használták ki őket, telhetetlen módon gyarapítva gazdaságukat. Dániel próféciájában négy birodalomról olvasunk (babiloni, perzsa, görög, római), amelyek egymás után (egymást legyőzve) emelkedtek fel és tűntek el. Ismerjük még a történelemből

• a Hun Birodalmat, ami Attila idejében a római birodalom északi határán lévő összes népet magában foglalta, és nagymértékben hozzájárult annak bukásához,
• a középkorban a hatalmas muzulmán birodalom,
• az újkor nagy gyarmatosító és rabszolgatartó birodalmai óriási gyarmatbirodalmaik révén gazdagodtak meg, a gyarmatokat saját javukra kihasználva és a népet szegény sorban tartva.
• a legújabb kori birodalmak gazdasági érdekek alapján születtek, amelyek nemzetközi pénzintézeteken keresztül gyakorolnak hatalmat a föld jelentős részén. A statisztikákból egyértelműn kitűnik, hogy egyre nagyobbra nyílik az „olló” (rés) az egyre kisebb létszámú gazdagok rétege és az egyre növekvő létszámú és  egyre jobban elszegényedő réteg között.

Minden korábbi birodalom csak meghatározott ideig létezett, így bizonyosak lehetünk benne, hogy a mostaniaknak is betelik az ideje Istennél, talán korábban, mint azt gondolnánk. Ha a bűn teljességre jut és „betelik a pohár” Istennél, akkor kimondja az ítéletet felettük, mint ahogyan a korábbiakat is eltörölte és semmi nyomuk sem maradt. Isten Mindenható és Ő uralkodik mennyen és földön, semmi sem történhet az Ő akarta és tudta nélkül.

12. Isten ítélete

Isten Sodomához hasonlóan megítéli mindazokat, „akik gazdagok és jólétben élnek, de az elesettek és szegények kezét nem fogják meg”. Akik a mérhetetlen gazdagságukban és jólétükben elnézik, hogy sok millió ember éhezik a világon és nem segítenek rajtuk, hogy saját hazájukban élhető módon boldogulni tudjanak, akkor Istennél betelik a pohár és elindítja ítéletét. Erre látunk példát a következő igeszakaszban, ami elég prófétikusnak tűnik a mostani népvándorlásra vonatkozóan. 

„És ez átkok mind reád szállnak, és üldöznek téged és megteljesednek rajtad, míglen elpusztulsz; mert nem hallgattál az Úrnak, a te Istenednek szavára, hogy megtartottad volna az ő parancsolatait és rendeléseit, amelyeket parancsolt néked; És rajtad lesznek jelül és csudául, és a te magodon mind örökké. Amiatt, hogy nem szolgáltad az Urat, a te Istenedet örömmel és jó szívvel, mindennel bővölködvén: Szolgálod majd a te ellenségeidet, akiket reád bocsát az Úr, éhen és szomjan, mezítelen és mindennek szűkében; és vasigát vet a te nyakadra, míglen elpusztít téged. Hoz az Úr ellened népet messzünnen, a földnek széléről, nem különben, amint repül a sas; oly népet, amelynek nyelvét nem érted; Vad tekintetű népet, amely nem tiszteli a vén embert, és a gyermeknek nem kedvez: És felemészti a te barmodnak tenyészését és a te földednek gyümölcsét, mígnem kipusztulsz; amely nem hagy néked a te gabonádból, borodból, olajodból, és a te teheneidnek fajzásából, juhaidnak elléséből, mígnem kiveszít téged. És megszáll téged minden városodban, míglen leomolnak a te magas és erős kőfalaid, amelyekben bízol, minden te földeden: megszáll téged minden városodban, minden te földeden, amelyet az Úr, a te Istened ad néked.”    (5 Mózes 28:45-52)

Isten a „haragja botjaként” időnként felhasznál szomszédos és távoli „barbár” népeket is, akik végrehajtják Isten ítéletét, de utána őket is meglátogatja Isten és velük is leszámol.

„Jaj Assiriának, haragom botjának, mert pálca az ő kezében az én búsulásom! Istentelen nemzetség ellen küldtem őt, és haragom népe ellen rendelem, hogy prédáljon és zsákmányt vessen, és eltapodja azt, mint az utcák sarát….. ha majd elvégezi az Úr minden dolgát Sion hegyén és Jeruzsálemben, meglátogatom az Assiriabeli király nagyakaró szíve gyümölcsét és nagyralátó szeme kevélységét. Mert ezt mondja: Kezem erejével műveltem ezt és bölcsességemmel, mivel okos vagyok; elvetettem sok népeknek határit, és kincseikben zsákmányt vetettem, és leszállítom, mint erős, a magasan ülőket”  (Ézsaiás 10:5-6;10-13)

13. A kijelentés és a bölcsesség helye

A fenti igeelemzés segítségül szolgálhat ahhoz, hogy lássuk Isten gondolkozását a mai bonyolult helyzetben. Fontos, hogy legyen prófétai szó, mint „világító szövétnek”, amely irányt mutat és segít eligazodni bonyolult helyzetekben, hogy világosan lássuk Isten akaratát a jelenkori – sok szempontból ellentmondásos – viszonyok között.

Nem szabad, hogy Isten népe sötétben botorkáljon, hanem szükséges, hogy világosságban járjon, mint ahogyan Jézus a világosság.

„Mert voltatok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok.”   (Efézus 5:8).

Szükségünk van kijelentésre és bölcsességre az Úrtól, hogy ki-ki mit tegyen ebben az időben a saját helyén. Nem cselekedhetünk a látszat és az érzéseink alapján, mert azok becsapnak; mert vannak ravasz emberek, akik be akarnak csapni másokat. Nem hiszékenységben, hanem a hit bizonyosságában kell járnunk, hogy el ne sodortassunk, hanem mindenkor megálljunk.

A kormányok feladata az ő felelősségük, amiért ők tartoznak számadással Isten felé. Mi lehetünk azonban a történelmi események megértői és prófétai hang a világ számára. Ez a legfontosabb ma. Ebből kiindulva minden helyzetben szükséges, hogy személyesen is felismerjük Isten akaratát a konkrét történésekben, hogy annak engedelmeskedve tudjunk cselekedni és akkor hívő keresztyénként nem fogunk Isten ellen hadakozóknak bizonyulni.

Bátorítson bennünket az, hogy

„Tudjuk, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van”  (Róma 8:28)

és ha

„sok baja van (is) az igaznak, de valamennyiből kimenti az Úr”  (Zsolt 34:20)

Akinek van füle hallja meg!

 -§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlap címének megadásával: https://keskenyut.wordpress.com