A Trójai faló üzenete 2015-ben – Abonyi Sándor

PDF formátumban letölthető itt: A Trójai faló üzenete 2015-ben

A Népvándorlás című írásomban írtam róla, hogy a „menekült” áradat kapcsán kérdeztem az Urat:

  • „Mi ez a menekült áradat valójában?”

Az Úr egyszerűen a következő választ adta:

  • Trójai faló!

Később a médiában több helyen és többször is elhangzott a Trójai faló kifejezés a menekült áradattal kapcsolatban, aminek nem sokkal később már a valóságban is látszottak a jelei.

Egy kijelentés vagy prófécia akármilyen rövid is, annak mindig van egy részletesebb magyarázata, értelmezése.

A Trójai faló történetéről mindenki tudja, hogy egy csellel végrehajtott trükkös támadásról volt szó. Ahhoz azonban, hogy a Trójai faló esetét a menekült áradattal kapcsolatban részletesebben értelmezzük, nézzük meg kicsit részletesebben a Trójai faló történetét a Wikipédia leírása alapján:

„A trójai faló megépítése a trójai háború fordulópontját jelentette. A háború akkor már tíz éve folyt az Agamemnón zászlaja alatt egyesült görög seregek és a trójaiak között. A háború oka az volt, hogy Parisz trójai királyfi elrabolta Menelaosz spártai király feleségét, Helenét, és vele a spártaiak kincseit is.

A háború tízedik évében Odüsszeusz a görögök egyik legnagyobb hőse, és Ithaka királya, Pallasz Athéné a bölcsesség és a hadicselek istennője sugallatára javasolta a faló megépítését. Belsejében görög harcosokat rejtettek el és ezután a görög seregek úgy tettek, mintha elvonulnának Trója alól. Valójában csak egy közeli szigetig hajóztak, ahol kikötöttek, és vártak a Trójában maradt görögök jelére.

A falovat Odüsszeusz tanácsára Athéné istennőnek készítették, hogy cserébe jó szelet biztosítson a görögöknek a hazaútra. A trójaiak, miután látták elmenni a görög hajókat, előjöttek a várból, és ott találták a lovat. Ekkor Szinón, egy görög katona, akit Odüsszeusz előre betanított arra, hogy mit kell mondania, azt állította, hogy megszökött a görögöktől. Priamosz trójai király hitt Szinónnak, aki azt mesélte, a faló megvédi a várost.

A trójaiak be akarták vontatni a várba a lovat, ám Apollón isten papja, Laokoón tiltakozott, mert ő átlátott a cselen. Azonban Poszeidón tengeristen, aki maga is a görögök szövetségese volt, megölette két kígyóval Laokoónt és a fiait. A trójaiak ezt isteni jelnek tekintették, és bevontatták a városba a lovat.

Este a trójaiak nagy ünnepséget rendeztek, majd miután minden trójai elaludt, Szinón kiengedte a görögöket a falóból, ők pedig felgyújtották a várost, így jelezve a többi görögnek, hogy jöjjenek vissza. Azok hamar jöttek, és mindenkit megöltek.”

Emeljük most ki a fenti szövegből a lényegesebb – számunkra fontos – üzeneteket:

  1. Egy hosszú ideje tartó háborúról van szó, ahol az egymásnak feszülő seregek a megszokott módon nem tudtak döntő csapást mérni egymásra és megnyerni a háborút.
  1. A támadó sereg vezére gonosz, démoni forrásból („bölcsesség és hadicselek istennője”) kapott sugallat hatására egy óriási falovat építtetett, aminek belsejében egy csapat harcost rejtett el.
  1. A falovat megépítő támadó sereg úgy tett, mintha feladná a harcot és elvonult, de a közelben meglapulva figyelte az események alakulását.
  1. A háttérben meglapuló sereg csak a jelre várt, hogy megindítsa a támadást 
  1. A védekező (trójai) sereg bevette a cselt, mert a támadó seregnek sikerült elhitetnie a védekező sereggel, hogy feladta a harcot és elvonult. Erre a védekező serega védekezésről lemondvamegnyitotta a kaput és előjött a fal mögül és ott találta a falovat a megnyitott kapu előtt. 
  1. Volt a támadó seregnek egy „beépített” katonája (Szinon), aki szökevénynek adta ki magát és elhitette a védekező (Trójai) sereggel, hogy a faló meg fogja védeni őket. 
  1. A védekező (trójai) sereg között volt egy bölcs pap (Laokoón), aki tiltakozott a faló beengedése ellen, mert átlátott a cselen, de nem hittek neki és nem hallgattak rá. 
  1. A támadó (görög) sereg gonosz, démoni módon (” Poszeidón a tenger isten kígyóval”) megölette a tiltakozó (Laokoón) férfit a fiaival együtt. 
  1. Így megszűnt minden akadály és erre a védekező sereg beengedte a falovat a falakon belülre 
  1. Egy nagy szórakozást követően az egész védősereg aludt 
  1. Ekkor a „beépített katona” (Szinón) kiengedte a rejtőzködő harcosokat a falóból, akik felgyújtották a várost. 
  1. Így jeleztek a háttérben meglapuló támadó seregnek, hogy indítsák meg a támadást; azok jöttek és mindenkit megöltek.

A fentieket figyelembe véve nem kell nagy éleslátás ahhoz, hogy valaki beazonosítsa a napi eseményeket a fenti pontokban összegyűjtött üzentekkel. A napi híreket hallva ma már minden józan ítélő képességgel rendelkező ember látja, hogy mi történik, csak a vak nem veszik észre és azok, akik valami miatt nem akarják.

Abonyi Sándor

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: ítélet, gyülekezet, Magyar tanítások, próféciák, utolsó idők
Címke: , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

7 hozzászólás a(z) A Trójai faló üzenete 2015-ben – Abonyi Sándor bejegyzéshez

  1. Guti Tünde szerint:

    Megdöbbentő ez a párhuzam, de tudom, hogy Isten sosem ad véletlenszerű vagy félreérthető kijelentést.

    Kedvelés

  2. Antal Éva szerint:

    Én arra szeretnék választ kapni, hogy akkor miért adott Isten egyeseket apostolokul,prófétákul,evang,stb.ha nincs vagy nem lenne rájuk szükség. Vagy amint Pál apostol is hívta így a gyülekezeteket pl.Laodiceai,Filppibeli stb.akkor csak voltak gyülekezetek???😀nem? Vagy akkor az sem volt helyes???Billy Grehem evangélista és elég sok ember szívét vitte az Úrhoz akkor ő is tév úton jár.??? Nagyon dúrva állításai vannak önnek Sándor.Sok mindenben van igaza de a kifelyezéi stílusa azt sugallja,ahogy forgatja a szavakat, hogy csak önnek van bölcsessége mindenre. Kérem önt egy két előadását önnek sem ártana figyelmesen vissza hallgatni.Mert olyan szinten bonyolódott már bele,hogy még ön is elhiszi amit mond.Azaz csak azt akarja elhinni.Hallgassa figyelmesen szavait kérem.Meg hallgattam a házi csoporttal kapcsolatos véleményét természetese egyet értek az jó dolog sőt szükség is van rá. De ott ha ön tanítana akkor már ön is tanító lenne vagy pásztor vagy evang.Vagy akkor kit, hogy hívjunk ön szerint.

    Kedvelés

    • Antal Éva szerint:

      Sokszor pont az a baja a magyar embernek mindent boncolgat.Ez ki az mi ezt miért?Ezért van annyi tanító tév tanító is mert ami még van írva nem úgy fogadják hanem fűrkészik,csűrik,csavarják.Pedik tök egyszerű a Szent írást olvasni kell odafigyelve és vagy kap az e,bér rémát vagy nem de nem kell boncolgatni.Isten meg majd akik nem az ő parancsolatai szerint élnek majd éppen idejében rendezni fogja velük a cekket.A sok okoskodás nem visz jó irányba és másokat is befolyásolhat.Egyeseknek túl soj ideje van.Ezt az időt is inkább közben járásra kéne fordítani pont az elveszettekért.

      Kedvelik 1 személy

    • Sandor szerint:

      Isten szolgái a kapott ajándékaik szerint nagyon különbözőek. Mindenkinek a saját szolgálatát kell betöltenie, úgy ahogyan azt az Úrtól vette és mindenki az Úr előtt fog számot adni arról. Mindenki tévedhet, a legnagyobb szolgálók is, de ettől még nem hamis szolgálók. Majd ha színről színre látunk, akkor mindenki meg fogja látni a saját hibáit. Mindenkit egyszerűen csak a keresztnevén kell hívni, így igei: Péter, Pál, János stb. Sándor

      Kedvelés

  3. Antal Éva szerint:

    Meg van írva. Nem csak kenyérrel él az ember hanem Isten igélyevel amely Istennek szájából származik.

    Kedvelés

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s