Miért nem ünneplem a Halloweent – Sandeep Poonen


Idézet a Wikipédiából:

“A Mindenszentek ünnepe a katolikus keresztény egyház saját ünnepe, ami a történelem folyamán összekapcsolódott az ősszel tartott ősi kelta Samhain pogány ünneppel is, amelyet azonban már az ókereszténység korában krisztianizáltak. A Samhain pogány ünnep jelentette a kelta népek számára az újév, valamint a tél és a sötétség kezdetét. Úgy hitték, hogy az ünnep éjszakáján az előző évben meghalt emberek lelkei összezavarhatják az élők életét, mivel az év során elhunyt lelkek ezen az éjjelen vándorolnak át a holtak birodalmába. Az emberek a szellemeknek ételt és állatot áldoztak, hogy megkönnyítsék a vándorlásukat. A keresztény közösségek a hetedik századtól kezdődően egyes helyeken elkezdtek ünnepet tartani az elhunyt valamennyi katolikus szent tiszteletére. Így a pogány halottakra emlékező ünnep Mindenszentek ünnepeként élt tovább.”

PDF formátumban letölthető itt: Miért nem ünneplem a Halloweent

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Christ in an uncompromised way. Pioneer, who tries to walk on the way of the minority, cleansed from traditions, making it clear for others to walk on, as well.
Kategória: Tanítások
Címke: , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .