A világosság a sötétségben fénylik – Abonyi Sándor

Letölthető PDF formátumban itt  MP3 formátumban  itt

Jézus eljövetelének útját Keresztelő János készítette elő. Keresztelő János azt mondta magáról, hogy nem ő a világosság, hanem ő csak azért jött, hogy „bizonyságot tegyen a világosságról és  …. az igazi világosság már eljött, de a világ nem ismerte meg őt … és az övéi nem fogadták be őt.”  (János 1:7-11)

Jézus nemcsak azt jelentette ki magáról, hogy Ő „az út, az igazság és az élet”, hanem azt is, hogy ő „a világ világossága”, és „akik Őt követik, azok nem járhatnak sötétségben”. (János 8:12).

A sötétség és a világosság, mint két ellentétes pólus többször megjelenik a Szentírásban.

  • Jézus és az őt követő keresztyének képviselik a világosságot,
  • a Sátán és a világ fiai pedig a sötétséget.

A sötétség fejedelme a Sátán, de hogy „megtévessze, ha lehet a választottakat is” a „világosság angyalának” változtatja el magát. Ezért fontos, hogy a szellemvilágban sokszor nagymértékű hasonlóság ellenére is biztosan meg tudjuk különböztetni az igazi világosságot a hamis világosságtól, ami valójában sötétség.

Amikor Jézus világosságról és sötétségről beszél, akkor egy fizikai jelenségre utal, és ezzel igyekszik érzékelhetővé és érthetővé tenni a két egymással szembenálló szellemi hatalom természetét. Ha erre a fizikai jelenségre és annak természetére gondolunk, akkor sok szellemi dologra választ kaphatunk a mindennapi életünkben, ami a gyülekezetek életében és a világban történik.

A fizika a sötétséget a fény (a világosság) teljes hiányaként határozza meg. Ahol tehát nincs semmi fény, ott teljes sötétség van. Amikor Jézust keresztre feszítették és a Sátán látszólag győzött, akkor sötétség uralkodott az egész földön; napközben három óra hosszat teljes sötétség borította a földet, mert a Sátán diadalünnepet ült. Jézushoz, mint világossághoz sok más tulajdonság is kapcsolódik: igazság, élet, alázatosság, szeretet, jóság stb. Ellentétes értelemben ugyanez igaz a sötétség fejedelmére, akire a sötétség mellett a Jézusra jellemző egyéb tulajdonságokkal ellentétes tulajdonságok is jellemzőek: hazugság, halál, gyűlölet, büszkeség, gonoszság stb. Isten akarata az, hogy a „világosság fiai”, a hívők világítsanak; világosság legyenek ebben a sötét világban, kiárasztva magukból a környezetükre mindazokat a tulajdonságokat, amelyek a bennük lévő krisztusi természetből fakadnak: igazság, élet, szeretet, alázat, jóság stb. Mindezek kell, hogy a hívők cselekedeteiben nyilvánvalók legyenek: „úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.”  (Máté 5:16)

Egy adott helyen nem lehet egyszerre sötétség és világosság. Ahol a világosság megjelenik, onnan a sötétségnek távoznia kell. A sötétség ezért mindent megtesz, hogy távol tartsa magától a világosságot, hogy a sötétség által eltakart rejtett dolgok napvilágra ne kerüljenek.

Ezért mondja Jézus a következőket:

„Az pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak voltak.  Mert mindenki, aki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei le ne lepleződjenek. Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek.”   (János 3:19-21)

A keresztyén életben ezek a szavak nagyon jó eligazodást adnak és minősítik a hívők életét. Aki az igazságban jár, az mer őszinte lenni és betekintést adni az életébe (nyitottá teszi az ő életét mások számára), azaz a „világosságra megy,” hogy a cselekedetei nyilvánvalóak legyenek: nyilvánosan is fel meri vállalni az igazságot,  betekintést ad a magánéletébe, nincs takargatnivalója, a cselekedetei a beszédével összhangban vannak, tehát nem képmutató. Észre kell azonban venni, hogy vannak hívők, akik nem mernek a világosságra menni, nem adnak betekintést az életükbe, és nem mernek őszintén beszélni, hanem takargatnak dolgokat, tehát képmutatók: a beszédük az életükkel nincs összhangban. Ennek az oka az, hogy vannak sötét – takargatni való – dolgaik, de külsőleg igyekeznek megőrizni a „kegyesség látszatát”. Az ilyen képmutatókat Jézus nemhogy szerette volna, hanem egyenesen gyűlölte őket: „meszelt síroknak” nevezte őket, amelyek „kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak mindenféle undoksággal.” (Máté 23:27)

Nevezhetik az ilyen emberek magukat hívőknek, de mégis a sötétségnek a gyermekei, akiket nagyon zavar, ha a hívő társaik világosságban járnak, mert az leleplezi, hogy ők a sötétségben járnak; ugyanis vannak rejtett, takargatni való dolgaik. Az ilyen hívők nem mennek a világosságra, és ha nem akarnak megtérni ebből, akkor úgy védekeznek, hogy inkább kiszorítják maguk közül a világosságot, a világosság fiait, akik végső soron a gyülekezeten kívülre kerülnek. Ha ez sikerül nekik, akkor egy közösség, amely még mindig gyülekezetnek hívja ugyan magát, ott valójában már a sötétség uralkodik, mert az a „sötétség gyermekeinek” a gyülekezete lesz. Törvényszerű, hogy Jézus, aki maga a világosság ilyenkor már eltávozik az ilyen gyülekezetből, és helyette a Sátán veszi át az uralmat. Ezért merte Jézus azt mondani a zsidó farizeusokra, akik elutasították őt, hogy „ti az ördög atyától valók vagytok.”

A világosság egy provokáció, egy támadás a sötétséggel szemben. A Jel. 2:2-ben az Ige beszél arról, hogy az efézusi gyülekezet próbára tette azokat a szolgálókat, akik apostoloknak mondták magukat, és hazugoknak találta őket. Ha a világosságban járunk, akkor az – akaratunktól függetlenül – kihívást fog jelenteni a sötétségben járó hamis atyafiak számára, akik erre valamilyen módon reagálni fognak: magyarázkodásba kezdenek, kerülnek bizonyos témákat, amik számukra kellemetlenek, alázatoskodó módon állandóan Jézusra mutatnak, de a maguk életéről elterelik a figyelmet, elbagatellizálnak dolgokat, lepleznek dolgokat, nem mernek őszinték lenni. Az ilyen hívők nem jó példaképek, akiket követni érdemes, hanem hamis munkások, hamis atyafiak, akiket kerülni kell.

A hívőktől nem fogadható el a rejtőzködő magatartás, a bűnök takargatása:

 „Le kell mondani a szégyen takargatásáról, mint akik nem járnak ravaszságban … hanem a nyilvánvaló igazsággal kelletik magukat.” (2 Kor. 4:2)

A gyülekezet a szentek, a világosság fiainak és nem a bűnösök, a sötétség fiainak, ördög fiaknak a közössége. A gyülekezet egy „hegyen épített város” kell, hogy legyen, ami messzire világít a sötét éjszakában. Ha valaki járt már Izraelben, akkor sötét éjszaka utazva láthatott hegyen épült városokat kivilágítva, amelyek messzire világítanak. Jézus ehhez hasonlítja a gyülekezetet. Ilyen kell, hogy legyen a gyülekezet, ami messzire világít ebben a sötét világban. Ámen.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a honlapcímének megadásával: (https://keskenyut.wordpress.com)

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Christ in an uncompromised way. Pioneer, who tries to walk on the way of the minority, cleansed from traditions, making it clear for others to walk on, as well.
Kategória: gyülekezet, Keresztyénség, Szentség, Tanítások
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.