Látás a Jövő Egyházáról – Frans Horsthuis

A látás PDF formátumban letölthető itt:

Látomás a jövőbeni egyházról – Frans Horsthuis

I. Szabadságban élő Egyház

Egyszer azt olvastam, hogy a keresztények 95%-a az Ószövetségben él, törvények által igazgatva, melyért jutalom vagy büntetés jár. Nem szoktunk-e hozzá, hogy szabályok pórázon vezessenek, és mások elhatározásai mögé bújjunk? Félünk magunkra vállalni felelősségünket? Képzeljük el, hogy egyházunkban vagy gyülekezetünkben az istentiszteletekre vonatkozó valamennyi régi szokásunkat eltörölnék. Hogyan reagálnánk rá? És Ön? Vagy Te? Valószínűleg zavarodottság támadna, mert nem tudnánk, hogy mihez kezdjünk. Vegyük észre, hogy 2000 évvel ezelőtt pontosan ez történt, amikor Jézus felszabadított minket a törvények alól, és ezért a szabadságért életével és vérével fizetett. Azóta az egyetlen törvény: a szabadság és a szeretet törvénye. „Ne hagyjátok magatokat újra a szolgaság igájába hajtani!” – írja merészen Pál apostol – „mert ha egy pontban (a körülmetélést említi) újra a törvény alá rendelitek magatokat, kötelesek vagytok újra az egész törvényt megtartani. Akkor azonban elszakadtatok Krisztustól, s a kegyelemből kiestetek” (Gal 5,1-4) Ha meggondoljuk, nem teljesen „veszélytelen” az, amiről Pál apostol ír. Felnőttünk már ekkora szabadságra? Aki úgy képes egyedül állni a világban, hogy csak lelkiismeretére hallgat, az hős” – írta valaki. Ez igaz. Mert, ha őszinték vagyunk, be kell, hogy ismerjük, tulajdonképpen félünk a szabadságtól. Ezért mondtunk le szabadságunkról – melyet Jézus hozott – és engedtük át a polgári és egyházi hatóságoknak, akik ezt örömmel magukhoz is vállalták. A „biztonság érdekében” inkább maguk akartak rendet teremteni. A tér-iszonyban szenvedő ember inkább megkötözi és „bebiztosítja” magát: ál-biztonságokkal, melyeket már ismerünk. Ha Jézus – szabadságban élő – Egyháza akarunk lenni, ne kötözzük meg magunkat! Krisztus valódi szabadságát – keresve és tapogatózva – magam is ki akartam próbálni. Valakinek csak el kell kezdenie. Amikor 65 éves lettem, jogosulttá váltam az öregségi nyugdíjra, amelyet azonban sosem vettem fel. Valaki azt tanácsolta, hogy utaltassam át egy bankszámlára, ahonnan azután nélkülem is felhasználhatnák karitatív célokra. Nem talált visszhangra bennem, de azért így válaszoltam: „Kész vagyok átgondolni a dolgot.” Néhány nappal később feltártam az ügyet valaki előtt, aki őszintén együtt élt az Úrral. Rögvest így felelt: „Ez tönkretenné életed küldetését.” Ez kellemes visszhangra talált bennem. Nem arról van ugyanis szó, hogy hogyan tudnám pénzemet a legjobban felhasználni – bár ez is figyelemre méltó –, hanem arról, hogy pénz nélküli életem Jézus iránti szeretetből fakadóan példaértékű legyen egy másik világ és az Evangélium számára. Ezért szállt síkra Jézus, tanítványaival szemben is a betániai asszonyért, aki pazarlóan az egész korsó balzsam olajat a fejére öntötte. A tanítványok reakciója ez volt: „Milyen kár! A balzsamot sokkal jobban fel lehetett volna használni a szegények vagy a fejletlen országok megsegítésére.” Akár ma is megtörténhetne. Jézus azonban másként gondolkodott erről. Örült a gazdag, szeretetteljes, személynek szóló ajándéknak. A mai időkre vonatkozóan olyan Egyház lebeg a szemem előtt, amely szabadon áll a világban: nem támogatja anyagilag a társadalom, és nem függ az államtól. Ez a példa csak a valamitől való szabaddá válásról szól. Az igazi szabadság azonban ennél sokkal több. Azt jelenti, hogy az ember felette áll saját életének, és már csak az a személy, akinek Isten eltervezte. Ilyen szabadon állt Jézus a saját élete felett, amikor a kereszten függött. Keltsük csak életre lelkünkben ezt a képet: Jézus, szögekkel kegyetlenül odaszegezve egy cölöphöz, élete küldetése meghiúsult, életének vége, bár még alig, hogy elkezdődött. Barátai és ellenségei cserbenhagyták, kiszolgáltatva Őt a legborzalmasabb kínoknak és szorongattatásoknak. És ebben az iszonyatos helyzetben csak e szavakat halljuk:„Atyám, bocsáss meg nekik…” (Lk 23,34), és „még ma velem leszel a paradicsomban” (Lk 23,43), „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet” (Lk 23,46). Ezen szavakat pedig a legtökéletesebb békében mondja ki. Az igazi benső békéről nem létezik áttetszőbb kép. És mi? Tudunk-e már valamennyire így… belülről élni? Eljön az idő, amikor ez a belső szabadság nélkülözhetetlen lesz. Ez csak néhány gondolat. Tehát van még mit tennünk. Csak ha valóban keressük az élő kapcsolatot Jézussal, fogja véghezvinni bennünk, amit ígért: „Ha az Emberfia szabaddá tesz titeket, lesztek valóban szabadok” (Jn 8,36). Különben nem képes rá az ember. A jövő – szabadságban élő – Egyháza az egyes keresztény emberben kezdődik, akik elkezdik ezt  „tenni”, vagyis: élni. Ez az Egyház már itt van, már jön, mint ahogy Jézus is jön. Egyre gyakrabban találkozom ilyen emberekkel, egyedülálló személyekkel az egyházi élet legkülönbözőbb sarkaiból, lelki vándorokkal, akik bizonyos körülmények folytán – gyakran csalódottan – keresésre indultak, és Jézushoz érkeztek, mint jómagam is. Mindig többen lesznek, úgy tűnik, mintha a levegőben vibrálna, nem szervezés által, nem izgatással vagy egymással előre megbeszélve, hanem benső tűztől hajtva. Hasonlít a madárvonuláshoz. Olyan idő köszönt most ránk, amelyben inkább szerves, mint szervezett felépítményként nő Jézus testébe. A nem-szabad ember szervezett formák nélkül teljesen tehetetlennek és gyámoltalannak érzi ma magát. Közben azonban már kezd egy nép megmozdulni egész Európában. lkülözhetetlen marad eközben a Jézustól és a Szentlélek vezetésétől való állandó függőség. Ha ez elernyed, azonnal fellép a veszély, hogy mi emberek zajtalanul kivesszük a vezetést Jézus kezéből: nekünk, magabiztos embereknek ez gyenge pontunk. Uram, add, hogy alázatosak és kicsinyek legyünk! II. A jövő Egyháza Ezt várom a jövendő fejlődéstől. Tudunk-e már a fentiekről valamelyest teljes képet formálni, hogy hogyan is nézhetne ki ez az Egyház? Előbb meg kell jegyeznem: az Úr nem bízott meg, hogy az egész világért imádkozzam. Erre vonatkozóan nincs vízióm. Isten szereti a világot, és egyszülött Fiát adta érte. Életemben, és ebben a fejezetben azonban csak az Egyházról, éspedig egyedül Európa Egyházáról van szó, nem pedig a világegyházról. Európa Egyháza ugyanis egészen más fejlődési stádiumban van, mint a világ többi része. Ezért ne is hasonlítsuk a kettőt össze egymással, mint ahogy ezt túlságosan gyakran tesszük. Számoljunk tehát ezzel a megszorítással a következő sorok olvasásakor. Ha végül a fentiek alapján merek írni elvárásaimról, ne tekintsük ezt jóslásnak vagy hasonlónak. Félek túlságosan sokat mondani erről. Ne akarjunk Isten „háta mögé” kukucskálni. Mégis szeretnék néhány előzetes megjegyzést tenni. A történelem folyamán már korán megkezdődött az Egyház és a világ egybefonódása. Az egyház a társadalomra támaszkodott, onnan várva segítséget (gyakran jelölik ennek kezdetét Nagy Konstantin császárságának idejével, a 4. században). Ez előnyösnek látszott, csakhogy éppen ez okozta évszázadokon keresztül, hogy a hatalom, pénz, tudomány és szervezkedés kolonca, valamint a Római Birodalom jogi gondolkodása megterhelte. Ettől most ismét meg kell szabadulnunk. A hatalom és befolyás idejének vége. Tisztulási folyamaton megyünk át, ha nem szabad akaratunkból, akkor kényszerűségből. Az Egyháznak ismét magára kell találnia, hogy ne függjön tovább a társadalom támogatásától, hiszen éppen ez által vált a világ rabszolgájává. Azt is tudjuk, ha olvassuk a Bibliát, hogy az Egyház semmilyen társadalmi, kulturális, vagy politikai megbízást erre a világra vonatkozóan Jézustól nem kapott. „Aki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete” (Jn 2,15) és „Aki tehát a világnak akar barátja lenni, ellensége lesz Istennek” (Jak 4,4). Ezek világosan érthető szavak! Hová akarja hát Jézus az Ő Egyházát vezetni? „El nem múló örökséget tart fenn számotokra a mennyben, amelyre Isten ereje megőriz benneteket itt a földön”(vö. 1 Pt 1). Ez az örökség lesz királyi hivatásunk. Ez azt jelenti, hogy itt a földön képzést kapunk későbbi, tulajdonképpeni feladatunkhoz, ahogyan ez Jézus esetében is történt. Eljön az Ő ideje, és a miénk is, legalábbis, ha Hozzá akarunk tartozni. Jézus maga: Isten örök otthonának, a Mennyei Jeruzsálemnek szegletköve, tanítványai pedig ennek az örök templomnak élő építőkövei. Királyi papságra kaptunk meghívást, hogy testének tagjai legyünk, amelynek Ő a feje. Természetesen ez nem jelenti, hogy a világ számára nincs küldetésünk, de a súlypontnak oda kell kerülnie, ahová Jézus gondolta. Az előzetes megjegyzések után meg akarom kísérelni, hogy főbb vonalakkal felvázoljam az élő Egyház jövőbeni arcát, természetesen anélkül, hogy a konkrét részletekre kitérnék. Már látom növekedni élő keresztények hálóját, akik lelki nagykorúságra jutottak, és akik merik Jézussal sajátos útjukat járni. Ők nem szervezés útján találtak egymásra. Inkább baráti körhöz, vagy családi együtteshez hasonlítanak, akiket szoros kötelék fűz egymáshoz, csak elszórtan élnek, távol egymástól. Ez feltételezi, hogy már megtanulták maguk megkülönböztetni Jézus és a Szentlélek hangját és vezetését: nem annyira kurzusok vagy mások által (ami legfeljebb csak ösztönzés lehet), hanem mint Pál apostol, aki „nem a test és vér által, hanem magától az Úrtól kapta” (vö. Gal 1,16; 1Kor 11,23), vagyis Vele való személyes tapasztalata alapján. Kicsiny, de életerős Egyház eljövetelét várom, amely már nagykorúvá vált, és akiket a megtévesztő tanítás szele már nem hány és sodor ide s tova (Ef 4,13-16). Olyan keresztények lesznek, akik Krisztusnak minden pillanatban, és minden helyzetben rendelkezésére állnak, úgy, hogy Ő mindenütt látható alakot ölthet magára. Ezzel kezdődik Isten fiainak megnyilvánulása (Róm 8,19), mielőtt Ő maga jön el dicsőségben, és összes szentjeivel (1Tesz 3,13). Fejtik az újbort. Ehhez először új tömlőkre lesz szükség. Ez azt jelenti: előbb új lelkiség, és csak azután az új formák. Először szállt le Máriára a Szentlélek, és csak azután növekedett benne Jézus teste. Előbb áradt ki Pünkösdkor a Szentlélek, és csak azután kezdett az Egyház látható módon növekedni. El kell szakadnunk attól a mentalitástól, hogy minden alkalommal új formákat gondoljunk ki, amelyek mégsem maradandók. Először megújult keresztényekre van szükség, akkor maguktól születnek majd új formák. Így lesz Krisztus teste élő organizmus, nem pedig organizáció. Európa jövendő Egyházának új arca alkalmazkodó, változtatható és mozgékony lesz, épp úgy, mint a Szövetség sátra a sivatagban: minden alkalommal szétszedték, másutt pedig ismét összerakták. A Templom az emberek elgondolásából, nem pedig Isten megbízásából épült. Az emberi test mozgékony, Krisztus teste is. Tehát az Egyháznak is ilyennek kell lennie. Ezáltal sokkal színesebbé fog válni a kereszténység, nem lesz olyan egyforma, amint ezt az egyházakban látjuk. Mint ahogy a szivárvány színei átmennek egymásba, vagy az alkony árnyalatai váltják egymást, úgy lesz Jézus Egyháza is sokszínű és sokarcú Akkor majd a föld sója a társadalomban minden helyzetnek új ízt ad. Milyen lesz Krisztus élő testének felépítése? „Készíts mindent a minta szerint, melyet a hegyen mutattam neked” (Zsid 8,5). Ez érvényes ma is: Egyház, a hegyen mutatott minta szerint. A jelenések könyvének nagy látomása: a Mennyei Jeruzsálem. A középpontban, az Atya jobbján trónol Jézus, és királyként, a szeretet uralmával uralkodik. Körülötte az Atya háza, ahol sok lakás van, ahol legmeghittebb barátainak készített helyet. Az Atya házában, a mennyei templomban, az új Jeruzsálem közepén áll Jézus menyasszonya. A Mennyei Jeruzsálem az ég mérhetetlen birodalmának fővárosa, ahol minden nép megtalálja a helyét. E mennyei előkép eligazít minket, hogy hogyan formáljuk az úton lévő Egyházat. Az Egyháznak erről a felépítéséről – amelynél tehát nem struktúrákra és szervezetre gondolok – még a következőt szeretném mondani: gondolhatunk koncentrikus köröket alkotó vízgyűrűkre, amikor követ dobunk a vízbe: csak egyenletes, harmonikus mozgást látunk Jézus, mint középpont körül, belülről kifelé. Jézus a központ „A lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, mást senki sem rakhat” (1Kor 3,11). Jézuson kívül valóban nem lehetséges Isten valódi megismerése, hiszen „senki sem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni” (Mt 11,27). „Maga fogja juhait legeltetni” (Ez 34,11), mert egyedül „Ő a Testnek, az Egyháznak feje” (Kol 1,18). Földi élete a Hozzá fűző kapcsolatok gazdag árnyalatait tükrözi. Először is itt van három legmeghittebb barátja: Péter, a kőszikla; János, a „szeretett” tanítvány; és Jakab. Körülötte a 12: a továbbiakban tanítványok nagyobb csoportja (Az Apostolok Cselekedetei 120-at említ, vö. ApCsel 1,15). Más, intimebb kapcsolatban áll Vele Mária – az édesanyja –, továbbá Lázár és családja. Hallunk azután még a hívők sokkal tágabb köréről, a szimpatizánsokról és a keresőkről, ugyancsak a bizonytalankodókról, mint Nikodémus, stb. Ekörül Izrael egész népe, még távolabb az egész világ. Ilyen mozgékony lesz a jövő épülőben lévő Egyháza is, ahol a mérték nem az egyházi hovatartozás lesz, hanem az egyes ember Jézussal való személyes kapcsolata. Ő mindenekelőtt EGYESEKET (lásd: egyedül álló embereket) fog hívni és őket személyes barátságával magához kötni. Aki ezt leginkább sugározza, annak lesz a többiekre is a legnagyobb befolyása. A közösség további felépítésében a HÁZASSÁG és CSALÁD – mint az Egyház legkisebb építőköve – ismét elsőrangú helyet fog elfoglalni. A keresztény és egyházi élet alapja ismét ide tevődik át. Ez volt Isten elképzelése a kezdet kezdetétől: „Isten megteremtette az embert a maga képére, férfinak és nőnek teremtette őket” (Ter 1,27). Ahol a férfi és a nő szeretetben eggyé válik, megjelenik Isten első emberi képe. Ebből kiindulva nevezi Isten az Őt népével, Izraellel összekötő szeretetkapcsolatot végül is: házasságnak. Nem ok nélkül készítette elő Jézus küldetését harminc éven át a családi élet keretei között. Ide kell nekünk is újra visszatérnünk. Amikor még plébános voltam, kezdett egyre csökkenni a templom-látogatók száma. Akkoriban kihirdettem a következőket: „Ha egy családban valamilyen dolog okot ad erre – például betegség, születés, egy jubileum vagy akármi más –, szívesen megünneplem az Úrvacsorát otthon, az egész családdal együtt, a templomi istentisztelet helyett”. Hetente többször is adódott erre alkalom. Jézus is családi körben ünnepelte az utolsó vacsorát. Az első keresztények szintén otthon jöttek össze, így születtek meg a házi közösségek. Az efezusiakhoz írt levélben – amelyben Jézusról és közösségéről van szó – Pál apostol az ötödik fejezetben egyszer csak a házasságról kezd el beszélni. Azt gondolhatná az ember, hogy talán néhány gyakorlati figyelmeztetésre fog áttérni, ő azonban e helyett egész világosan ezt mondja: „Nagy titok ez (t.i. a házasság), én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom” (Ef 5,32). A „titok” szón (5 alkalommal használja ebben a rövid levélben), nem valamilyen kifürkészhetetlen igazságot ért – mint ahogy ezt a keresztények gyakran vélik –, hanem olyan intim titkot, amelyet az ember rábíz egy jóbarátra: olyan valamit, ami csak a beavatottakra tartozik. Így akarja Pál apostol a beavatottakkal, vagyis az élő keresztényekkel megértetni: „Én itt nem egyszerűen a házasságról beszélek, hanem Jézusról és közösségéről”. Házasság – itt kezdődik az Egyház. Ezzel kell elindulnia: a keresztény házasság szeretet–közösségével. Itt lesz letéve Jézus Egyházának legkisebb építőköve. Itt öleli át Jézus menyasszonyát. Nem csoda, hogy a keresztény házasság: felbonthatatlan! Tovább fűzve a gondolatot, ez magában foglalja azt is, hogy az a pozitív változás, amely most az egyházakban végbemegy, vissza kell, hogy térjen a családba. Ahol a férfi és a nő ismét tudatára ébred papi hivatásának, ott megszülethet a szeretet igazi klímája; ahol a gyermekeket Jézushoz viszik és elvezetik az újjászületéshez; ahol előkészítik őket a Szentlélek kiáradására; ahol együtt ünneplik az Úrvacsorát, ahogy ez az Egyház kezdetekor is otthon és a házi közösségekben történt; ahol egymásnak megbocsátást ajándékoznak; ahol betegekre teszik a kezüket (esetleg megkenéssel); ahol közösen figyelik Isten szavát, és ahol az ima mindennek az alapja. Az Egyház vezetőinek nevelniük kell erre a keresztényeket. „Nevelni” ugyanis annyit jelent: „magamat fölöslegessé tenni.” Mint a fiatal Egyházban, úgy nőhetnek ki ebből ma is élő MAGOK és házi közösségek. A római levélben ezt olvassuk erről: „Köszöntsétek ennek és ennek a házában a gyülekező közösséget… a velük lévő testvéreket… és összes szenteket” (vö. Róm 16). Úgy gondolom, hogy Jézus sok ilyen „magra” célzott, amikor egy alkalommal ezt mondta nekem: „Nem azonos csoportok nagyméretű találkozásaira gondolok. Mindent kisebb, kisebb méretben!” Hogy Jézus ezeket mozgó egységekként látja, akkor világosodott meg előttem, amikor egyszer éjszaka felébresztett, hogy a következő üzenetet felírjam:  Utazó követeknek kell jönniük. Normális jelenség kell, hogy legyen a különböző csoportok és egyházak keresztényei között, hogy egymással gyümölcsöző kapcsolatot tartsanak fent. Ez jobban szolgálja az egységet és hitet, mint a tanítói tekintély, amely felülről mindent kínos pontossággal szemmel tart. Dinamikusabb Egyház jön, mozgékonyabb, nem hatalmi blokkokra osztva. Olyan Egyház, amely sokfajta alakot ölthet magára a helyzettől függően, mint ahogy Én magam is többféle alakban jelentem meg feltámadásom után. A szeretet rugalmas és alkalmazkodó, az értelem: kemény és éles. Így akarom, hogy legyen, hiszen nem trónusomon ülök, hanem körüljárok királyságomban. E körül a mag körül képződik a HÍVŐK KÖRE, a meggyőződésesek és fél meggyőződésesek, a szimpatizánsok és a többi résztvevő. Ugyanúgy, mint Jézus napjaiban is: kereső emberek, vagy az örök nézelődők, újdonság hajhászók, akik lelkesen profitálnak az előnyökből, de akik közben tovább élik saját életüket. Nem kell őket túl gyorsan keresztényeknek tartanunk, vagy csupán emberi indokok miatt felvennünk, a „minél nagyobb a rakás, annál nagyobb az öröm” elv alapján. Addig, amíg nem tudunk, vagy nem akarunk felelősséget vállalni, jó példával ösztönözhetjük, de ne „húzzuk-vonjuk” őket. Ne alkudozzunk az Evangélium magas követelményeinek rovására, csak hogy több lelket nyerjünk meg. Azt jelentené ez, hogy a többieket, mint keresztényeket tulajdonképpen már „leírtuk”? Egyáltalán nem! Ők alkotják a hívő tömeget, akik megindítják Jézus szívét, mert olyanok, mint a pásztor nélküli juhok. Akkor viszont elegendő figyelmet fordítunk erre a pásztor nélküli nyájra? Nem törekszünk-e túlzottan keresztény elit nevelésre? Gondoljuk csak meg, hogy éppen most hanyagolják el a pásztor nélküli juhokat. A megújult kereszténységben, a valóban élő keresztényeknek kell gondoskodni róluk, hiszen ők a föld sója. A tömegről való gondoskodás így kiteljesedik. Csak a kiindulópont más, mint eddig, mégpedig szilárd háttérből indulnak el a tömeghez, és nem fordítva. Jézus korában is voltak papok, írástudók és törvény-magyarázók. Ennek ellenére, Jézus már annak idején is beszélt a „pásztor nélküli juhokról”. Mit mondana vajon napjainkban a teológusoknak, és hivatalos egyházi vezetőknek? A hívők tömegét veszi körül a VILÁG, „amelybe Isten elküldte egyszülött Fiát, nem azért, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ” (Jn 3,17), de amelyről Jézus azt is mondja, hogy „nem a világért könyörgök”, mert „Ő bizonyítja, hogy cselekedetei gonoszak” (Jn 7,7). Jézus azért jött a világba, hogy megmentse, ugyanakkor azonban rajta kívül marad, nem elegyedik vele, nem hízeleg neki, mint ahogy az egyházak ezt tették. Hívja, hogy térjen meg Hozzá. A jövőben az Egyház magatartása is az lesz, ami Jézus magatartása volt: egészen ember az emberekkel, ugyanakkor azon kívül álló, Istenhez és ahhoz a másik világhoz tartozva. Az Egyháznak nem az a célja, hogy saját magát építse, hanem az, hogy az örömhírt elvigye másokhoz és ezt saját életén bemutassa, hogy Isten szereteturalma így minden helyzetben áthathassa a világot. El tudom képzelni, hogy a fentiek olvasása közben sokan berzenkednek, mert a fennálló struktúrák elbizonytalanították őket, és talán attól félnek, hogy az egész keresztény hitet aláássák. Én azonban tucat embert ismerek, akik csalódottan a közösségeikben, vagy egyházaikban szerzett tapasztalatoktól maguk keltek útra Jézussal. Meg kell állapítanom, hogy ezek egyáltalán nem kerültek tévútra. Félelmünk, hogy ez nem egyezik meg a valósággal, inkább abbéli bizalmatlanságunkból származik, hogy Jézus, a Pásztor nem tud megbirkózni feladatával, és a mi emberi vezetésünk megbízhatóbb. Dehát a gyakorlat nem pont az ellenkezőjét mutatja? Éppen azért csalódtak sokan, mert mi emberek mindent irányításunk és ellenőrzésünk alá akarunk vonni. Most pedig kerekedjünk fel Isten népeként a zarándokútra, adjuk fel biztonságos életünket a társadalomban, megszabadulva a fölösleges tehertől, hogy a mennyei haza valódi örömhírét megmutassuk a világnak. Szabadságban élő Egyház eljövetelét várom, melynek küldetése hírül adni a látomást: van más életszemlélet, van más választási lehetőség! Amíg a világ korlátozott céljait a földön keresi, addig a keresztények szavaikkal és tetteikkel az örök cél felé igazodnak: Isten eljövendő királysága felé. Jézus Krisztus élő megjelenése lesznek a földön. Jézus már jön.

 MARANA THA, JÖJJ EL URAM!

(1Kor 16,22)

Fordította és a kiadást gondozta: Oppitz Mikolt

Forrás: Frans Osterhuis: Királyi úton – 2002.

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: gyülekezet, gyülekezetépítés, helyreállítás, Keresztyénség, Magyar tanítások, próféciák, utolsó idők
Címke: , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

5 hozzászólás a(z) Látás a Jövő Egyházáról – Frans Horsthuis bejegyzéshez

  1. Balázs Ida szerint:

    Kedves Sándor!

    Köszönöm, hogy feltetted ezeket ide, ill, hogy létrehoztad ezt az oldalt! Az Isten áldja meg a munkádat és Téged is !

    Ehhez csak azt tenném hozzá, hogy az igazi Krisztus teste mindig is így volt a világban! Csendesen , Jézusban, szeretetben a Szent Lélek által, a Krisztus Jézusban összekötve , láthatatlanul! “Gyülekezetenként” , falvanként, stb, talán csak 2-3 (?), akik teljesen az Úréi voltak, az Úréi most, ill az Övéi lesznek ( minden féle felekezeti “címke” nélkűl, csak keresztények)! Viszont nagyon örömteli dolog, ha egy-egy “újtag” beépíttetik !

    Kedvelés

    • Sandor szerint:

      Kedves Ida!

      Örülök a hozzászólásodnak, és a véleményedben leírt bátorításnak.

      Örülök, ha azt látom, hogy mások épülnek a Blog által, mert ez azt jelzi, hogy nem hiábavaló a munkám. Mindenért az Úré legyen a dicsőség.

      Sándor

      Kedvelés

  2. Visszajelzés: Heti ajánlat (2013. szeptember 23) – Abonyi Sándor | keskeny út – narrow way

  3. Sandor szerint:

    Teljesen egyetértek a leírtakkal, csak annyit tennék hozzá, hogy Keresztelő János Illés szellemével szolgált (“Illés ő” – mondta róla Jézus) és ő egyetlen csodát sem tett. Mindkettőjük (Illés és János) közös jellemzője az volt, hogy megtérésre hívtak mindenkit és megítélték és megintették koruk korrupt, bálványimádó világi és vallási vezetőit. Ezért menekülésre, pusztai életre kényszerültek. Illés végül is megmenekült, de János az életével fizetett ezért a bátor kiállásáért. Hiszem, hogy Isten ilyen szellemben szolgáló “Illéseket” keres ma is. A mai “Illéseket” tehát nem az állami vezetőkkel szövetségre lépő, megalkuvó, tőlük anyagilag függő egyházi vezetők között kell keresni, hanem a pusztában és rejtekhelyeken élő és hirtelen felbukkanó, névtelen senkik között. Sándor

    Kedvelés

  4. Sandor szerint:

    ÁMEN.

    Kedvelés

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s